BOLDOG CONTARDO FERRINI

BOLDOG CONTARDO FERRINI 

hitvalló

*Milánó, 1859. április 4. +Suna, 1902. október 17.

,,Az ő állásában és napjainkban gyakorolt hite és keresztény élete valóságos csodának tűnik számomra'' -- jelentette ki Contardo boldoggá avatási perében az Ambrosiana Könyvtár akkori vezetője, msgr. Ratti, a későbbi XI. Pius pápa (1922--1939). Az Itália egyesítése utáni évtizedek folyamán a politikában, a sajtóban, az irodalomban, az iskolákban, különösen a főiskolákon éles egyházellenes szellem uralkodott. Contardo apja a milánói műegyetem tanára volt. Legidősebb fia ragyogó tehetségű tanulónak mutatkozott, bár gyermekként nem volt mentes a szokásos gyermeki csintalanságoktól. Életében a fordulatot, vagyis a teljes, korlátozás nélküli Istenhez fordulást első szentáldozása idézte elő, tizenkét éves korában. Kilenc évvel később ezt írta Antónia húgának első áldozása alkalmával: ,,Egy örök, kimondhatatlan szövetség napja ez, s ennek következtében nem akarunk többé mást, csak a jót, mindig csak a jót és mindenféle jót. Egy múlhatatlan szeretet igénye ez, egy szegény teremtett szív feláldozása, amely másként nem tudja viszonozni Teremtőjének szeretetét.''

Gimnazista korában Contardo a Szentírás iránti szeretetből héberül tanult. Az Ambrosiana Könyvtár vezetőjénél tanult szírül, valamint koptul és szanszkritül is. Kimondhatatlan adottsága volt a nyelvek iránt; később olvasott a fontosabb modern nyelveken, s könnyedén írt németül, latinul és görögül. A papi hivatás terhétől és felelősségétől való bizonyos félénk visszahúzódás hatott pályaválasztására. Döntő volt számára Isten akarata, ez pedig tudósként akarta őt világába helyezni; nem a papságra érezte magát hivatottnak. Egyik anyai nagybátyja a római jog professzora volt, s ez a szakterület Contardót különösen érdekelte. Tizenhét évesen kezdte meg jogi tanulmányait Páviában. A Borromei kollégiumban lakott. A kollégium tanulószobáiban léha szellem uralkodott. Contardónak rendkívül éber volt a lelkiismerete. A hitetlenség, erkölcstelenség és lelki sivárság egymással versengve őt tette gúnyolódásának céltáblájává. Következménye: vallásos igyekezete annál erősebb lett, minden szabad percét a tanulásnak szentelte; megragadta az a gondolat, hogy környezetének apostola legyen, de még nem tudta ennek pontos formáját. 1880-ban benyújtotta doktori értekezését, amelynek ez volt a címe: ,,Haszon, amit a jogtudós húzhat Homérosz és Hésziodosz költészetéből a büntetőjog történetére nézve''. Görögül fogalmazta meg, és professzora kívánságára latinra fordította. Az egyetem költségén kinyomtatták, s ez berlini ösztöndíjat hozott számára. Két éven át ott tanult.

Berlinben volt akkor a legjelentősebb egyetem a római jog és jogtörténet tanulmányozása számára. Professzorai biztatták, hogy adja ki Theophilosznak, egy régi bizánci jogtudósnak Jusztiniánusz császár törvényeihez írt magyarázatát kritikai kiadásban, mégpedig latin fordításban. Ezután következtek később a római-bizánci jogforrások kiadásai. Éppen a bizánci jog nem ritkán csak szír fordításban volt elérhető, palimpszeszt[18] kéziratokban. Érthető, milyen fáradságos munka volt ezt az olvashatatlanná tett írást egy kvarclámpa segítségével többé-kevésbé ismét láthatóvá tenni. Éppen az ilyenféle kisilabizálásokról mondta XI. Pius, aki a Vatikáni Könyvtár későbbi vezetőjével, Mercatival együtt az Ambrosianában segített Contardónak ebben a munkában: ,,Olyan fáradságos munka volt, amelyet csak az tud méltányolni, aki tapasztalatból ismeri; olyan munka, amelyet valódi és állandó vezeklőövhöz lehet hasonlítani... Könnyen elolvasta a nehéz, ismeretlen szövegeket az elmúlt századok olvashatatlannak tűnő írásaiban: latinul, görögül, szírül; azonnal felfogta értelmüket, és száguldó tollal írta le latin vagy olasz fordításukat.'' Ferrini 1882- től húsz éven át volt a római jog és jogtörténet professzora Páviában, Messinában, Modenában, majd (1894-től) ismét Páviában. Ezekben az években több mint kétszáz tudományos munkát tett közzé.

Előadásaiban sikerült pedagógiai okossággal alkalmazkodnia hallgatóihoz, úgyhogy órái nagyon látogatottak voltak. Messzemenően segítőkész volt, és támogatta diákjait munkájukban. Professzori tevékenysége -- anélkül, hogy ezt a látszatot keltette volna -- valódi apostolság, s az általa gyakran megvallott hit védelme volt. A jog története és fejlődése, s a törvényalkotás az ő számára csak az Istenben és Isten által megalapozott erkölcsi törvény alkalmazását jelentette. Bár szenvedélyes kutató volt -- szívesen nevezte a tudományt menyasszonyának --, fő szenvedélye, ha szabad így mondanunk, Isten volt, aki minden jog forrása és minden jó végső oka. Hozzászokott, hogy mindennap a szentmise előtt egy negyedórát imádkozzon, munkája közben gyakran emelje szívét Istenhez, és ha jutott rá ideje, órák hosszat is tudott imádkozni a Legszentebb előtt, s éjszakákat is képes volt imádságban átvirrasztani. XI. Pius elmondta, hogy nemegyszer térdelt Ferrini mellett ugyanabban a padban, és benne megvalósulni látta azt a gyakran hallott kifejezést, hogy angyalként imádkozik. A szentségház előtti imádkozása némelykor eksztázishoz hasonlított. Amikor egy vasárnap beszélni akart vele valaki, a portás így válaszolt: ,,Vasárnap nehezen lehet megtalálni a professzor urat, mert a templomban van, és ott mindig sok a tennivalója.''

Lelkivezetője engedélyével már 1881-ben letette a tisztasági fogadalmat. 1886-tól Szent Ferenc harmadrendjébe tartozott.

A Ferrini családnak volt a Lago Maggiore mellett egy kis nyaralója. Az apa és a fiú íróasztala egymással szemközt állt benne. Apjával, aki a legjobb barátja volt, szívesen ment úszni a közeli tóba. Egyéb felüdülést csak a hegyi sport jelentett számára. A hegyek nagyon vonzották. Egy ilyen hegyi túrán ivott egy patakból, amelyről nem tudta, hogy frissen trágyázott réten folyt keresztül. Tífuszba esett. Lázálmaiban öntudatlan imákat mormolt az ajka. Ha a közeli kikötőben megszólalt a hajóharang, ezt suttogta: ,,Misére harangoznak.'' Gyakran tette fel a kérdést: ,,Teljesítettem a kötelességemet?'' Békésen és nyugodtan halt meg Sunában, a Lago Maggiore mellett. Harminc éven át itt töltötte csaknem minden szünidejét. Társai kezdetben gúnyból Szent Alajosnak nevezték. Lassanként aztán így hívta mindenki, de már nem gúnyból. És amikor a lakosság általános részvéte mellett eltemették, csak a legközelebbi ismerősei tudták, hogy a neve valójában nem Alajos, hanem Contardo volt.

XII. Pius pápa 1947. április 13-án avatta boldoggá Contardo Ferrinit, ,,korunk katolikus férfi mintaképét''. [18] Palimpszeszt: ,,újra írt'', azaz másodszor is felhasznált pergamen. A korábbi, jelentéktelennek ítélt szöveget eltüntették, a pergament elsimították és újra írtak rá. Különféle eljárásokkal az eltüntetett szöveg újra előhívható.