Évközi 23. hét hétfő
A
keresztény időnként rafináltabb és nagyobb kísértéseknek van kitéve, mint a nem
hívő. Vannak, akik – csakúgy, mint Szent Pál idején Korintusban – a Krisztusban
nyert óriási szabadságot, mely éppen a bűntől szabadít fel, olyan
lelkesedéssel, akkora önfeledtséggel élik át, hogy az éretlenségük miatt
felelőtlenséggé fajul, és a „minden szabad nekem Krisztusban” jelszavával
szabadosságra adják testüket. Mások az agyafúrt, lelki mázzal leöntött
ideológiáknak engedve, szinte észrevétlenül cserélik fel a krisztusi
szabadságot egy újabb lelki rabságra.
Mindennek
alapja a megromlott emberi természet, amely sokszor nem tudja megkülönböztetni
a szabadságot a rabságtól: az igazi szabadságot a bűntől szabadulva sem mindig
érzi át, és az újabb rabság viszont sokszor szabadságnak tűnik fel előtte.
Ezért ebben a tekintetben nem az számít, hogy mit és hogy érzünk, hanem az,
hogy mit mond róla Krisztus és az Egyház. Jézus ugyanis nem ideológiát hozott,
hanem életet. A mérce tehát ő maga, aki még a templomadó befizetésének
elmulasztásával sem akarta megbotránkoztatni kortársait, ugyanakkor szabad volt
minden aprólékos, másodlagos vallási előírástól, mert végtelenül többre
tartotta az életet, az emberek üdvösségét.
Urunk Jézus, köszönjük a szabadságot, melyet
megváltó áldozatod árán szereztél meg nekünk. Segíts kegyelmesen, hogy ne
veszítsük el józanságunkat, és ne hagyjuk becsapni magunkat, hanem ha kell,
erőnek erejével is ellene mondjunk minden olyan kísértésnek, mely látszólag
nagyobb szabadságot ígér, valójában azonban a pillanatnyi kábulat,
érzéstelenítés után szellemi-lelki rabságba akar vetni, s becsülettel ki
tudjunk tartani a Tőled nyert igazi szabadságban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése