Évközi 23. hét kedd
Nem
arról van szó a mai Szentleckében, hogy egy nem hívővel szemben nem védhetjük
igazunkat állami törvényszék előtt. Szent Pál maga is fellebbezett a
császárhoz. Azt tartja ízléstelennek, sőt Krisztus ellen való véteknek az
Apostol, ha testvér a testvérrel pereskedik, illetve a testvérek ügyét viszi
külső fórum elé. Nem valamilyen jogi esetről van itt szó, hanem az Egyház belső
lényegéről, amelyből küldetése fakad: a Krisztustól hozott testvéri életről.
Tehát családnak tartja az Egyházat, mint ahogy a mai Evangéliumban maga az Úr
Jézus is, amikor tizenkét férfit választ ki apostolul, akik Izrael tizenkét
ősatyját szimbolizálják, s olyan testvéri életre tanítja őket, amely nem a
testen és véren alapszik, hanem a mennyei Atya teremtő és gondviselő atyaságán.
Ha ez az új, lelki család belső problémáival pogány bírósághoz fordul, ha vitás
ügyeiben már csak a világi hatóság tud tenni valamit, akkor az nem is család
többé, csak annak összezúzott, szétforgácsolódott roncsa.
Jók
a missziós közösségek, de elsősorban azoknak sem kifelé, hanem befelé kellene
élniük. Az Egyház jövője az olyan megújult kicsi részegyházak, ecclesiolák
kezében van, ahol ketten-hárman, négyen-öten családban vagy szüzességi
fogadalmat tévők testvéri közösségében úgy vannak együtt, ahogy Urunk Jézus
példát adott rá. Az igaz krisztusi út mindig ellentétes irányba vezet, mint
ahogy azt a bűnbeesett ember első látásra elhatározná: ha felfelé akarunk
menni, lefelé kell indulni az alázatban, ha kifelé, az emberek felé, akkor
előbb saját szívünk és kisebb közösségünk mélységeibe kell alászállnunk.
Urunk Jézus, állj mellettünk kegyelmeddel, hogy
mindig tudjuk a helyes irányt, amerre indulnunk kell, s mielőtt kilépnénk a
nyilvánosság elé, hogy hirdessük az evangéliumot, tudjunk befelé fordulni,
saját szívünk és legszűkebb közösségünk, családunk felé. Tisztítsd meg
szeretetünket, hogy éljük és egyre jobban megvalósítsuk azt a testvéri
szeretetet, amely Isten szentháromságos életéből ered, s oda is tart vissza, s
majd ezt ajánljuk fel embertársainknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése