Az Úrnapja
Szavainknak,
tetteinknek kontextusuk van: amit valaki mond és tesz, mind-mind beágyazódik
egy bizonyos szövegösszefüggésbe, a konkrét mondatokon és gesztusokon túl az ő
személyes történetébe, emberi kapcsolataiba, s ahhoz, hogy helyesen értsük őt,
ismernünk kell ezt a hátteret, ezt a szövegkörnyezetet is.
Érvényes
ez Jézus szavaira és tetteire is, különösen is azokra, melyeket az utolsó
vacsorán mondott és cselekedett. E szavak és cselekedetek teológiai
mondanivalóját csak akkor értelmezhetjük helyesen, ha figyelembe vesszük azt az
emberi helyzetet, amelyben Jézus ott és akkor volt: „azon az éjszakán, amelyen
elárulták...” Az apostolok ügyeltek arra, hogy amikor a hitújoncokat felkészítik
az Eucharisztia vételére, mindenekelőtt ebbe a kontextusba, az utolsó vacsora
miliőjébe vezessék be őket. Nekünk is tudatosítanunk kell magunkban, hogy az
eucharisztikus lelkületbe nemcsak a bűnbánatban megtisztított szív öröme emel
be, hanem a szeretetünk visszautasítása, elárulása miatti szenvedés is, az a
sajátos emberi és keresztény magány, melyet senkivel meg nem oszthatunk itt a
földön, csak Istennek mondhatjuk el, egészen rábízva magunkat…
Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy
mindnyájunkat be akarsz vonni az életünket legmélyebben meghatározó teológiai
összefüggésbe: bűneinkért felajánlott szeplőtelen áldozatod erőterébe. Áraszd
ki újra és újra Szentlelkedet, aki beemel minket az utolsó vacsora ma is
elevenen ható, belső kontextusába, és segíts, hogy valahányszor testedet és
véredet magunkhoz vesszük a szent színek alatt, életünk magányosságait,
szenvedéseit és áldozatait egyesítsük a Te üdvösségszerző magányoddal,
sebeiddel és áldozatoddal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése