Évközi 12. hét szerda
A
növekedés és a gyümölcstermés nem az ember műve, hanem az Istené. Az embernek
az a dolga, hogy gondoskodjék arról, hogy a mag jó földbe hulljon, a
későbbiekben pedig öntözze, kapálja, gondozza a kisarjadt növényt. Így lesz a
gyümölcs az ő szorgos munkájának eredménye, egyszersmind azonban annál
mérhetetlenül több is: ajándék, meg nem szolgált jutalom. Ilyen gyümölcs volt
Ábrahámnak Izsák. Ábrám Ábrahámmá lévén végérvényesen jó fa lett, de a
gyümölcs, melyet hitének jutalmaképp megkapott, több volt, mint amire
legmerészebb álmaiban gondolhatott.
A
fáról még nem lehet biztosan következtetni a gyümölcsre: lehet, hogy szépen
kihajtott, virágot és levelet hozott, mégsem fog teremni. S az is lehet, hogy
olyan gyümölcsöt terem, amely minden várakozásunkat felülmúlja. Amikor ilyen
gyümölcsöt látunk, mindig biztosak lehetünk abban, hogy Isten működött. Ehhez
azonban meg kell tapasztalnunk a lelki élet sötét éjszakáját, mely a legjobban
szolgálja növekedésünket. Félelmetes ez az éjszaka, mert mindattól megfoszt
bennünket, ami nappal biztonságot jelentett. Idegenné, magányossá és
kiszolgáltatottá tesz az éjszaka, mert fel kell hagynunk evilági reményeinkkel,
természetes optimizmusunkkal. Kísértésekkel teli ez az éjszaka, mert próbára
teszi hitünket, mégis ez van leginkább a javunkra, mert ilyenkor Isten maga
cselekszik. Az ember ezt nem is bírná elviselni, ezért Isten álmot bocsát rá,
mint Ádámra, amikor oldalából megteremtette Évát.
Urunk, Jézus Krisztus, Téged Izrael hitének és
várakozásának gyümölcséül adott az Atya, Te pedig a kereszt fáján a megváltás
gyümölcsét termetted számunkra, és arra választottál ki bennünket, hogy mi is
gyümölcsöt teremjünk, s gyümölcsünk maradandó legyen. Segíts, kérünk,
kegyelmeddel, hogy ne féljünk átmenni a hit sötét éjszakáján, s akár alszunk,
akár ébren vagyunk, Isten országa növekedjék bennünk, és a Hozzád való tartozás
édes és örök gyümölcsét teremjük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése