„Bocsánatot kérek tőletek” – Ferenc pápa történelmi jelentőségű beszéde a romákhoz

Romániai látogatásának utolsó programjaként június 2-án a Szentatya a roma közösség képviselőivel találkozott Balázsfalván (Blaj), ahol történelmi jelentőségű beszédet mondott: az Egyház nevében bocsánatot kért a romákkal szembeni diszkriminációért és rossz bánásmódért. Beszédét több olvasónk kérésére fordíttattuk magyar nyelvre és közöljük teljes terjedelmében.

Kedves testvéreim, jó estét kívánok!

Örülök, hogy találkozhatom veletek, és köszönöm a fogadtatást! Ioan atya, nem tévedsz, amikor kijelented azt a biztos, de időnként elfelejtett igazságot, hogy Krisztus Egyházában mindenki számára van hely! Ha nem így lenne, az nem Krisztus Egyháza lenne. Az Egyház találkozási hely, és erre emlékeznünk kell, de nem hangzatos szlogenként, hanem keresztény létünk és önazonosságunk részeként. Erre emlékeztettél bennünket, amikor elénk állítottad Ioan Suciu vértanú püspök példáját, aki konkrét tettekkel tudta megmutatni a mennyei Atyának azt a vágyát, hogy minden emberrel barátságban és osztozásban találkozzunk. Az öröm evangéliumát az egymással való találkozás örömében és annak tudatában adjuk tovább, hogy van egy Atyánk, aki szeret bennünket. Ha tudjuk, hogy ő néz bennünket, megértjük, hogyan kell néznünk egymásra. Ezzel a lelkülettel akartam kezet fogni veletek, próbáltam a ti szemetekkel nézni, engedni, hogy belépjetek szívembe és imámba, s bízom abban, hogy én is beléphetek a ti imátokba és a ti szívetekbe.

De a szívemben terhet hordozok. A közösségeitek által elszenvedett hátrányos megkülönböztetéseknek, szegregációknak és bántalmazásoknak a terhét. A történelem arról tanúskodik, hogy sem a keresztényektől, sem a katolikusoktól nem áll távol ez a rendkívül rossz magatartásmód. Szeretnék bocsánatot kérni érte. Bocsánatot kérek – az Egyház nevében az Úrtól és tőletek –, valahányszor a történelem folyamán hátrányos megkülönböztetéssel sújtottunk benneteket, rosszul bántunk veletek vagy rossz szemmel néztünk rátok, Káin szemével, és nem Ábel szemével, és nem tudtunk sajátosságotokban elismerni, megbecsülni és megvédeni benneteket. Káinnak nem számított a testvére. Amikor közönyösek vagyunk, egyre-másra előítéletek születnek, nő a harag és a neheztelés. Hányszor előfordul, hogy elhamarkodottan ítélünk, sértő szavakat használunk, gyűlöletet keltő és távolságot teremtő magatartásformákkal élünk! Amikor valakit nem várunk meg, és ő lemarad, akkor az emberiség családja nem halad előre. Nem vagyunk teljesen keresztények, de emberségesek sem, ha nem tudjuk a személyt látni a cselekedetei előtt, ítéleteink és előítéleteink előtt.

Az emberiség történelmében mindig vannak Ábelek és Káinok. Van kinyújtott kéz és ütlegelő ököl. Létezik a találkozás nyitottsága és a veszekedés zártsága. Van befogadás és van elutasítás. Van, aki a másikban testvért lát, van, aki útjában álló akadályt. Létezik a szeretet civilizációja és a gyűlöleté.

Nap mint nap választanunk kell Ábel és Káin között. Mint egy útelágazás előtt, sokszor alapvető választás vár ránk: a megbékélésnek vagy a bosszúnak az útján járunk. Válasszuk Jézus útját! Fáradságos, de békéhez vezető út! A megbocsátáson keresztül vezet. Ne engedjük, hogy magával ragadjon a bennünk forrongó bosszúvágy: engedjük el a haragot! Mert egyetlen rossz sem tud helyrehozni egy másik rosszat, egyetlen bosszúállás sem küszöböli ki az igazságtalanságot, egyetlen neheztelés sem tesz jót a szívnek, egyetlen bezárkózás sem visz közelebb a másikhoz.

Kedves testvéreim, mint népnek főszerepetek van, melyet fel kell vállalnotok! Ne féljetek megosztani és másoknak felkínálni a rátok jellemző és utatokat meghatározó értékeket, melyekre nagy szükségünk van; ilyenek: az életnek és a tág értelemben vett családnak (unokatestvérek, nagybácsik, nagynénik…) az értéke; a szolidaritás, a vendégszeretet, a segítségnyújtás, a közösségen belül a leggyengébbek felkarolása és védelme; az idősek megbecsülése és tisztelete – ez nagy értéketek; a vallásos életérzés, a spontaneitás és az életöröm. Ne fosszátok meg a társadalmat, melyben éltek, ezektől az adományoktól, és arra is legyetek készen, hogy befogadjátok mindazt a jót, amit mások tudnak felkínálni és nyújtani nektek!

Ezért szeretnélek arra biztatni titeket, hogy járjatok együtt, ott, ahol vagytok, egy emberségesebb világ építésében, felülemelkedve a félelmeken és a gyanakváson, engedve, hogy a másoktól elválasztó falak leomoljanak, és folytonosan táplálva egymásban a bizalmat a testvériség türelmes és sosem hasztalan keresésében. Vállaljátok fel, hogy méltósággal együtt haladtok: a család méltóságával, a mindennapi kenyér megkeresésének méltóságával – ez bizony segít előrehaladnotok! – és az imádság méltóságával. Mindig előre tekintsetek (vö. Imatalálkozó a roma és szinti néppel, 2019. május 9.).

Ez az utolsó találkozó romániai látogatásomon. Eljöttem ebbe a szép és barátságos országba. Zarándokként és testvérként jöttem, hogy találkozzam az itt élőkkel. Találkoztam veletek, találkoztam sok emberrel, hogy hidat építsek az én szívem és a ti szívetek közé. Most pedig hazamegyek. Gazdagon térek haza, magammal viszek helyeket és pillanatokat, de legfőképpen arcaitokat viszem magammal. Arcaitok kiszínezik emlékeimet és benépesítik imádságomat. Köszönöm nektek, magammal viszlek benneteket! Most áldást adok rátok, de előtte egy nagy szívességet kérek tőletek: imádkozzatok értem! Köszönöm!

[Miatyánk románul.]

Most megáldalak benneteket, de szeretném megáldani egész családotokat, összes barátaitokat, összes ismerőseiteket.

[Áldás.]

Hamarosan találkozunk!