Ferenc pápa: Az anyagi javak szükségesek és jók, de rabságba ejthetik a szívet!

Augusztus 4-én a Szentatya az ostoba gazdagról szóló jézusi példabeszédről elmélkedett a vasárnap déli Angelus előtt, utána pedig külön is megemlékezett a napokban történt amerikai vérengzések áldozatairól.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai evangélium (vö. Lk 12,13–21) azzal a jelenettel kezdődik, hogy valaki előlép a tömegből, és arra kéri Jézust, hogy oldjon meg egy családi örökséggel kapcsolatos jogi vitát. Ő azonban nem foglalkozik a vitával, hanem arra buzdítja az embereket, hogy óvakodjanak a kapzsiságtól, vagyis a birtoklási vágytól. Hogy lebeszélje hallgatóit erről a vagyon utáni rohanásról, Jézus elmondja az ostoba gazdagról szóló példázatot, aki boldognak képzeli magát, mert rendkívüli termése volt, és felhalmozott vagyonával biztonságban érzi magát. Érdemes nektek is elolvasnotok ezt a példabeszédet, Szent Lukácsnál találjátok, a 12. fejezet 13. versétől kezdve. Gyönyörű példázat, és nagyon tanulságos! Akkor érkezünk az elbeszélés lényegéhez, amikor világossá válik az ellentét, mely a között feszül, amit a gazdag magának tervez, és amit Isten végez.

A gazdag három dolgot képzel lelke, vagyis önmaga elé: a felhalmozott nagy vagyon, a sok év, melyeket ez a vagyon biztosítani látszik, a harmadik pedig a pihenés és a féktelen jólét (vö. Lk 12,19). A szó viszont, melyet Isten hozzá intéz, keresztülhúzza számításait. A „sok év” helyett Isten „ennek az éjjelnek” a közeliségére utal (még ma éjjel meghalsz); az „élet élvezete” helyett figyelmezteti, hogy számot kell adnia életéről (számot kell adnod életedről Istennek), és Isten majd ítéletet mond felette. A felhalmozott nagy vagyonnal szemben pedig, melyre a gazdag mindent alapozni akart, a kérdés szarkazmusa áll: „Kié lesz mindaz, amit szereztél?” (Lk 12,20). Gondoljunk csak az örökséggel kapcsolatos veszekedésekre! Mennyi veszekedés van a családokban! Mindnyájan ismerünk eseteket, amikor csak úgy sereglenek az emberek, amikor valaki meghal: jönnek az unokák, hogy lássák, „mi az, ami engem illet”, és aztán mindent széthordanak. Ebben a szembeállításban válik érthetővé az „ostoba” megnevezés, amellyel Isten ehhez az emberhez fordul, ez ugyanis olyan dolgokra gondol, amelyeket megfoghatónak vél, pedig azok csak a képzelet szüleményei. Ostoba, mert a gyakorlati életben megtagadta Istent, nem számolt vele.

A példázat befejezése, melyet az evangélista megfogalmaz, egyedülállóan találó: „Így jár az, aki magának gyűjt kincset ahelyett, hogy Isten mértéke szerint gazdagodna” (Lk 12,21). Ez a figyelmeztetés arra a horizontra utal, amelyre mindnyájunknak figyelnünk kell. Az anyagi javak szükségesek – javak! –, de arra szolgáló eszközök, hogy tisztességesen éljünk, és megosszuk azokat a rászorulókkal. Jézus ma arra hív, hogy gondoljuk meg: a vagyon rabságba ejtheti a szívet, és elfordíthatja a valódi kincstől, amely a mennyben van. Erre emlékeztet minket Szent Pál is a mai szentleckében. Azt mondja: „A fentieket keressétek… Az égiekre irányuljon figyelmetek, ne a földiekre” (Kol 3,1–2).

Ez természetesen nem elidegenedést jelent a valóságtól, hanem igazán értékes dolgokra való törekvést, ilyenek: az igazságosság, a szolidaritás, a befogadás, a testvériség, a béke, minden, ami az ember valódi méltóságához tartozik. Azt jelenti, hogy nem világias, hanem evangéliumi stílus szerint megvalósított életre törekszünk: szeretni Istent egész valónkkal, és szeretni a felebarátot, ahogyan Jézus szerette, vagyis szolgálva és önmagunk odaadásával. A pénzsóvárság, a birtoklási vágy nem teszi megelégedetté a szívet, sőt még nagyobb éhséget idéz elő! A mohóság úgy működik, ahogyan a finom cukorkák: kiveszel egyet, azt mondod: „milyen finom!”, és már veszed is a másodikat. Egyik a másikat követi. Így vagyunk a kapzsisággal: sosem lesz elég! Legyetek óvatosak! Az így értett és megélt szeretet az igazi boldogság forrása, míg az anyagi javak és a vagyon mértéktelen gyűjtése gyakran nyugtalanság, ellenségeskedés, hatalommal való visszaélés, háborúk forrása. Sok háborút a kapzsiság robbant ki!

Szűz Mária segítsen bennünket, hogy ne engedjük elkápráztatni magunkat múló biztonságot nyújtó dolgoktól, hanem mindennap az evangélium örök értékeinek hiteles tanúi legyünk!

A Szentatya szavai az Angelus után:

Kedves testvéreim!

Lélekben közel vagyok azoknak az erőszakos cselekményeknek az áldozataihoz, amelyek ezekben a napokban történtek, és védtelen emberek életének kioltásával jártak az Egyesült Államok-beli Texasban, Kaliforniában és Ohióban. Kérlek benneteket, csatlakozzatok hozzám, és imádkozzunk közösen azokért, akik életüket vesztették, a sebesültekért és családtagjaikért. Üdvöz légy, Mária…

Éppen ma száz éve annak, hogy meghalt a szent ars-i plébános, a jóság és szeretet példaképe minden pap számára. E jeles évfordulón levelet küldtem a világon élő összes papnak, hogy bátorítsam őket, maradjanak hűek ahhoz a küldetéshez, amelyre az Úr meghívta őket. Ennek az alázatos és népét teljes odaadással szolgáló plébánosnak a tanúságtétele segítse felfedezni a mai társadalomban gyakorolt szolgálati papság szépségét és fontosságát!

Üdvözöllek mindnyájatokat, rómaiak és más országokból érkezett zarándokok: családok, társulatok, egyes hívők.

Ma a fiatalok sok csoportja van itt. Nagy szeretettel köszöntelek benneteket! Ahol fiatalok vannak, ott zajongás hallható, és ez kegyelem! Külön is szeretném köszönteni az új-mexikói és nebraskai amerikai egyetemek női kosárlabda-csapatait; a veronai ifjúságpasztorációs csoportot; a Ponte di Brenta-i, entraticói, ceresei fiatalokat és a bergamói kisszeminárium papnövendékeit.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!