Évközi 16. hét hétfő

Évközi 16. hét hétfő

Mik 6, 1-4. 6-8 Mt 12, 38-42

„Az Úrnak pere van népével, és Izraellel perbe száll”

Isten országának alappillére a szeretettel együtt az igazság. Igaz az, ami megfelel fogalmának. Mivel a dolgokat, az összes létezőt Isten gondolta ki, a dolgok megfelelnek a kigondoló nézeteinek. Istennek a gondolatai nemcsak a világ dolgainak az esetében igazak, hanem a történelem teljes vonulatában is. Isten az emberi nemet saját képére és hasonlatosságára teremtette, ezért az ember létének és cselekvésének igaznak és szeretettel teljesnek kell lenni. Az emberek a látható világában egyetlen lényként értelemmel és szabad akarattal vannak megáldva, nem egyformán látják a világ dolgait, ezért egymással is vitatkoznak arról, kinek van igaza, és ugyanezt teszik Istennel szemben is. Perlekednek egymással, ha van erre érvük, de akkor is, ha tudják, hogy nincs igazuk. Addig járnak bíróságra, amíg a bíró, mint az igazság szolgája, véget nem vet a huzavonának. A sorsukban, ha nem tetszik valami, ugyanígy próbálnak kötekedni Istennel. A zsidók történelme a régmúlttól kezdve igazolja ezt. Mikeás próféta kapta meg Istentől azt a csalhatatlan igazságot, hogy meg tudja mondani: jön a Messiás, közétek születik. Jeruzsálem közelében, Betlehemben fog megszületni. Az Úr teljesíti az Ábrahámnak, Jákobnak, Dávidnak tett ígéreteit: nemcsak Dávid leszármazottai közül születik a Megváltó, hanem Dávid király születése helyén születik meg, hogy biztosan lehessen felismerni kilétét. Ez a nagy ajándék a zsidó nép közvetítésével jut el az emberekhez. Isten békében és szeretetben akarta megadni nagy ajándékát. Mikeás a megváltói jövendölést ezzel a gondolattal zárja: „Ő maga lesz a béke” (Mik 5, 4) Saját magát áldozza föl népe és az egész emberiség helyett. Dicsekedhetnek t a zsidók azzal, hogy az ő népükből születik a Megváltó, de tudomásul kell venniük, hogy az Ábrahámnak adott ígéretben ez a záró mondat: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12, 3) a Messiás tehát minden nép Áldása lesz. A csodálatos üzenet után Isten ugyancsak Mikeás prófétával üzeni meg népének, hogy a Messiást ugyan ők közvetítik minden nemzetnek, de vétkeik, a bálványimádás és a szegények, özvegyek és árvák sanyargatása miatt az északi zsidó ország elpusztulása után a déli országnak is pusztulnia kell, mert nem akarnak egész lélekkel Istenükhöz térni. A pert Isten megnyitja. Tanúknak hívja a hegyeket és halmokat, amelyek tanúsíthatják, hogy „mi láttuk” őseiteket, amikor a rabságból kiszabadultan negyven éves vándorlás után ide érkeztetek, Isten milyen könnyedén adta nektek ezt az országot. Nem kellett semmit építenetek, gyümölcsfák és szőlők ültetvényekben vártak benneteket. Csak a hűséget vártam tőletek „Megmondtam neked, ember, mondj az Úr, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az Úr. Azt, hogy mindenképp igazságot cselekedj, szeresd az irgalmasságot, és hűségesen járj Isteneddel” (Mik 6, 8) Ezzel a pert be kellene fejezni. A zsidók nem jártak ezután sem Istenükkel. A Messiással sem. Mi sokat énekeljük: „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”. Tanuljunk meg többé nem vétkezni, szeretni Istent és testvéreinket.

SZENT ILLÉS PRÓFÉTA

Szent Illés próféta

Egyházunk emberi testben angyalnak, a próféták kitűnőségének nevezi Illés prófétát. Az Ószövetség szentjei közül, a karácsony előtti atyák kivételével neki szentel külön ünnepet az egyházi év folyamán. Illés papi családban született krisztus előtt kb. 800 évvel. Aszkéta életet folytatott. Izrael országban, vagyis az északi királyságban élt. A bálványimádásba merült zsidó nép megtérítésére mindent elkövetett, amit Isten parancsolt neki. Amikor minden fáradozása hiábavaló volt, sőt őt is üldözni kezdték, imádságára Isten három és fél évig nem adott az embereknek esőt a földre. Ennek az időnek végén, Istenben bízva, próbatételre hívta fel a király előtt a bálványok papjait. A próbatétel fényesen sikerült, Izrael népe megismerte, hogy ki az igaz Isten, a bálványok papjait Illés kiirtotta. Életében üldözéseket szenvedve és menekülve, de nagy csodákat is téve, palástját és prófétai tehetségét tanítványára Elízeusra hagyva, tüzes szekér által elragadtatva a Jordán partjáról 810 körül az égbe vitetett. Életének tetteit az ószövetségi Szentírásban a Királyok I. és II. könyvében olvassuk.

A történelem nagy metszéspontjain 2.

A történelem nagy metszéspontjain

második rész

Isten az egész emberi történelem alapjául rendelte az igazságot és a szeretetet. Mint kézzel fogható bizonyíték ott állt a csillagvilág, az évmilliók alatt kialakított növény és állatvilág színe pompája. A léttel, élettel éppen megajándékozott Ádám ámult a millió féle gyönyörűségen. Hát, még amikor megtudta, hogy Isten mindezt neki és utódainak szánta örökös ajándékul. „Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg”. (Ter 2,15) a megőrzés a második helyen szerepel, nehogy valaki valamikor ostobán kukoricacsősznek nézze az embert, az Isten fogadott fiát. A művelés sem csupán a mindennapi kenyérért való küzdelemre utal. A tied, gyermekem. Egészen pontosan a tietek. A végső tulajdonjog azonban az enyém marad, mert lesznek erőszakosak köztetek, s meg kell megóvnom minden gyermekem jogát. Ádám hálatelt szívvel állt a kert közepén. Isten elvezette előtte a föld összes állatát, hogy gyönyörködjék bennük, és nevet adjon mindegyiknek.(19) a névadás a tulajdonába vételt jelentette. Kisbirtokosok, nagybirtokosok, földrészek, országok urai: Nem feledtétek el, hogy ez a föld Istené, általa pedig minden ember közös vagyona? Úgy érzem, a történelem egyik igen jelentős metszéspontjára állít minket Isten ezzel az örökséggel. A Kert közepén állunk mi is lélekben. Ott állt az Élet fája és a Jó és a gonosz tudás fája. Az előbbi gyümölcse és levele biztosította volna, hogy az ember testi ereje ne csappanjon, az ember teste e különleges kegyelem által váljék örökké egészségessé, végül halhatatlanná. A jó és a gonosz tudás fája pedig az embernek Isten felé kötelező abszolút engedelmességét volt hivatva szolgálni. Isten évmilliókat töltött azzal, hogy gyönyörű világot hozzon létre fogadott gyermekei boldogságára. A sátán soha semmi jót nem tett velük, nem is ígért semmi jót. Ennek ellenére egy könnyed kérdés, az emberi hiúság mesteri megpendítése, elégnek bizonyult az iszonyú bukáshoz. Miért ne akarnék isten lenni, ha ez csak ennyibe kerül? „Mivel az asszony látta, hogy a faevésre jó, szemre szép és tekintetre gyönyörű, vett a gyümölcséből, evett, adott a férjének is, és ő is evett” (Ter 3,5-6) Isten természetesen mindezt tudta. Mégsem kérte azonnal számon az emberi üdvösséget romba döntő iszonyú bűnt. Viszont hagyta a bűnössé vált gyermekeit gondolkodni. A szabad akaratú döntést Isten nem bünteti rögtön. A bűnt ugyanis, a végtelen szeretet megsértését, csupán a szeretet tudja javítani. Évát is, Ádámot is nagyon bántotta a maga bűnrésze. Mindketten tapasztalták azt az emberi tulajdonságot, hogy nem az őszinte, alázatos bánat a bocsánat első lépése. A közös érzés, hogy mindketten elveszítettek valamit „Mezítelenek vagyunk” (3,7) Ruha addig sem volt rajtuk, tehát nem a ruhátlanság jelentette a bajt. A teremtés első lépései közé tartozott a sötétséget szétoszlató fény létrehozása. A gyönyörű emberi testet olyan belső és külső harmónia lengte át, hogy a ruha hiánya nem érződött meg rajtuk. A bűn ezt a harmóniát tépte szét és többé már nem voltak igaz emberek: az eredeti megfogalmazás szerint Isten képére és hasonlatosságára alkotott teremtmény. Ez a hasonlatosság nem a testben nyilvánul meg igazán, hiszen Istennek emberi arca nincs. Az igaság és a szeretet pedig az emberből eltávozott. Vágyódtak a szerető Atya esti látogatása után, olvassuk a Szentírásban, de féltek is találkozni vele, ezért elbújtak előle. Szánalmas fogalmaik kerekedtek, hiszen Isten elől elbújni nem lehet. Megszűnt az igazi hitvesi szeretet. Az alázatos önvádolás helyett szánalmas egymásra mutogatás következett. Csak a mennyországban változatlan a szeretet.

Évközi 16. vasárnap

Évközi 16. vasárnap

Bölcs 12,13.16-19; Róm 8,26-27; Mt 13,24-43

„A mennyek országa olyan, mint amikor egy ember jó magot vetett a földjébe. Amíg az emberek aludtak, jött az ellenség, konkolyt vetett a búza közé, és elment”

Az evangélium nagyon bőséges elmélkedési anyaggal szolgál. A teremtés csodálatos isteni tevékenységét befejezte az Úr. A Szentírás csak annyit jegyez meg nevelő szándékkal, hogy megpihent munkájától, és azt parancsolja a mindenkori embereknek, hogy hat napig dolgozzanak, alkossanak, hasznosítsák a közösség javára örökölt és szerzett készségeiket, aztán egy napot szenteljenek az erőket megújító egészséges pihenésnek. A legősibb foglalkozási ág, a földművelés arra tanít, az elvetett mag úgyis tőlünk függetlenül kel ki, szökken szárba és hozza meg termését. Meg akar szabadítani a nagy félelemtől: mi történik munkánkkal, amíg mi pihenünk? Az Úr példabeszédével nevel bennünket: jön az ellenség, és konkolyt hint a búzánk közé. Ha Istenteremtő művéhez hozzá, mert nyúlni, miből gondoljuk, hogy a mi eredményeink megmenekülnek ettől a gonoszkodástól? Tragédia ez? Jóvátehetetlen veszteség? Jézus még azt sem engedi munkásainak, hogy tépdessék a kikelő konkolyt, nehogy többet ártsanak a terméshozamnak azzal, hogy óhatatlanul tépik a drága búzaszálakat is. Mivel vigasztalja aggódó társait? Mindkettő, a búza is felnő, beérik, meg a konkoly is. A jó emberek csodálatos értékké válnak, hatvanszoros vagy akár százszoros értéket adnak Istennek, a gonosz jelenlététől jóvátehetetlen károkat nem szenvednek el. Amit később az aratáskor megtapasztalnak, az megnyugtató élmény számukra: kényszerű konkoly undoruk megnyugszik, mert a konkolyt az aratók (a lelket látó angyalok) ügyesen kiválogatják a búzaszálak közül, kévébe kötik és elégetik olthatatlan tűzzel. Ám ha mégis gond gyötörne bennünket, hogy ki vagyunk szolgáltatva a gonoszságnak, gyökereink közé befurakodik a konkoly gyökere, elszívja a búzától az éltető nedvességet, gazdagodó lombja elszippantja az érlelő napsugarat, akkor van kihez fordulnunk: Isten az ellopott energiánkat tudja pótolni más úton-módon: a természetfeletti világ kimeríthetetlen gazdagságából állandóan igényelhető kegyelmekkel. Jézus azért lett emberré, azért szenvedett és halt meg, hogy minket bőségesen tudjon ellátni ezekkel az isteni ajándékokkal. Ezeknek az ellopása pedig soha nem lehetséges, kivéve, ha a búzaszál maga kínálja fel. Az eladott, megcsúfolt kegyelem viszont nehezen pótolható. A gonosz rendkívül ügyes, észrevétlenül lopja meg a kegyelem tartalékait. Erre nyújt megnyugtató választ Szent Pál apostol a mai szentleckében:
„Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, hisz mi még azt sem tudjuk, hogy hogyan kell helyesen imádkozni. A Lélek azonban maga könyörög bennünk emberi szóval ki nem fejezhető fohászkodással. Isten pedig, aki a szíveket vizsgálja, tudja, hogy mit kíván bennünk a Lélek, mert ő Isten tetszése szerint jár közben a szentekért”. (Róm 8,26-27) Néha az istenfélő, családot, nemzetet szerető emberek úgy érzik, hogy az önző gonoszság talajt, vizet, energiát elszív tőlünk és előlünk. A Bölcsesség könyvéből idéz Egyházunk: Isten végtelenül hatalmas, igazságos, türelmes.„Mindezzel pedig arra tanítod népedet, hogy igaznak, emberségesnek kell lennie, és azzal a jó reménnyel töltötted el gyermekeidet, hogy amikor ítélsz, alkalmat adsz a bűnök megbánására” (Bölcs 12,19)

BOLDOG ANNA ROSA GATTORNO

BOLDOG ANNA ROSA GATTORNO

 szerzetesno, III. r. 

(1834-1900)

Genuában született. 21 éves korában férjhez ment. Elsőszülött lánya egy betegség következtében süketnéma lett. Három gyermeke közül az egyik fiú kiskorában meghalt. Bankcsőd miatt szegények lettek, férje távol keresett munkát. Nemsokára megbetegedett és meghalt. A megpróbáltatások Annát Isten felé és a mélyebb lelki élet felé irányították. Elhatározta: életét egészen Istennek és felebarátai szolgálatnak szenteli. 26 éves korában belépett a ferences III. rendbe. Az evangéliumi tanácsok megtartására magánfogadalmat tett. Hamarosan megkapta Jézus sebhelyeit, de ezek: láthatatlanok maradtak. A genusi érsek rábízta az orsolyiták társulata (ez nem az orsolyita rend) elnökségét. 30 éves korában sugallatot kapott, hogy alapítson saját kongregációt. Sokat imádkozott, vezekelt, hogy világosságot és erőt nyerjen. Végül a pápához fordult, azt remélve, hogy IX. Piusz elutasítja. A pápa azonban egy magánkihallgatáson bíztatta: „Ez az intézmény galambszárnyak gyorsaságával terjed majd el a világ különféle részein. Isten majd gondoskodik gyermekeidről, te csak törődj Isten művével!” Az új alapítás Piacenzá*-ban kezdte meg működését (Szt. Anna Leányai kongregáció). Karitatív tevékenységet folytatnak a szegények, betegek, idősek, magányosok, veszélyeztetett fiatalok segítésére. 1879-ben nyertek végleges jóváhagyást a Szentszéktől. A siketnémák számára is alapítottak intézetet. 1900-ban, Anna Rosa halála évében a nővérek sok országban, 368. házban 3500-an tevékenykedtek. II. János Pál avatta boldoggá 2000. ápr. 9-én.

A zsinat „Perfectae caritatis” (szerzetesekről szóló) határozatából:

„A szerzetesek csak úgy lesznek képesek hivatásuknak megfelelni, annak, hogy kövessék Krisztust és szolgáljanak Krisztusnak és az ő tagjainak, ha apostoli tevékenységük a Krisztussal való egészen bensőséges egyesülésből fakad. Ez az egyesülés pedig növeli magát az Isten és embertárs iránt való szeretetet.”

Imádság:

Istenünk, te Boldog Anna Rózát az élet különböző szakaszain át a misztikus élet magaslatára vezetted s általa a szegények és betegek gyámolítására Egyházadat új szerzetescsaláddal gyarapítottad, add, hogy a mulandó dolgok vonzásából mi is egyre jobban kiemelkedjünk és téged egyre igazabb szeretettel szeressünk. Ki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

A történelem nagy metszéspontjain 1.

A történelem nagy metszéspontjain

Isten a mindenható, fölséges és jóságos Úr. Azért teremtette meg a világmindenséget, hogy megmutassa fölségét és mindeneket felülmúló szeretetét. Ezeket az isteni rendelkezéseket meg kell ismernünk, hiszen fontos felnőnünk a Mennyei Atya példájához. Isten elvárja tőlünk, hogy észleljük, és megfelelő szintre emeljük az isteni példákat. Az ősszülők élete a hit, bizalom és egymás iránti szeretetben telt. Teljes bizalom jellemezte ezt az alapvető magatartást az Istenatya felé. Naponta imádkoztak. Igaz, nem olvasunk arról az ószövetségi parancsról, hogy „Én, az Úr vagyok a te Istened. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”( Kiv 20,2-6) Napközben végezték dolgukat az Úrtól rájuk bízott gyönyörű kertben.
A munka nem volt nehéz. Ha el is fáradt a kezük a fizikai tevékenységtől, csupán annyit érezhettek: jóleső fáradsághoz jutottak. Atyánk is így beszélget az alkonyati találkozók alkalmával világot fenntartó „munkájáról” Ezt érzékelik ember-fiai is önmagukon. A gondoskodó isteni szeretet minden jóság gyökere, de ez a jóság a maga teljességében az istenségben lakik. Az egyistenhit nélkülözhetetlen az Istennel való kapcsolatukban. A Szentháromság titka hivatalosan majd csak az Újszövetség ajándéka lesz. Ha Isten ennyi gyönyörű példát adott a szülői szeretetre, akkor a minden szeretet gyökerét ne érzékeltette volna az első emberpárral, amikor a természet síkján megismerniük még nem volt lehetséges? A mennyei történésekről hallhattak híreket. Azokban szó volt a világot megváltó Második Isteni Személyről. A küldetése az volt, hogy az Atya megbízásából legyen emberré, Atyja kívánsága szerint bocsássa meg az emberek istenbántásait, hozza létre újra az Istennel való tökéletes szeretetet. Isten, ha nem ezt az utat nyújtotta az ősszülőknek az ősi ismeretnek megismeréséhez, akkor bonyolultabb módon biztosan elnyerték volna ezt a nagyon fontos tudást. Isten annyit biztosan közölt ősszüleinkkel az első isteni üdvösségtervben, hogy ha az ősszülők súlyos bűnnel megbántják az Urat, akkor az emberek életének halállal kell befejeződnie. Fontos, hogy már a paradicsomkertben is fel kell ismernünk Istennek mindent felülmúló szeretetét. Éppen ezért az első kézenfekvő figyelmeztetés, hogy ezzel az örökös elszámolással szembesüljünk, feltegyük a nagy kérdést: Isten szeretete már a kezdet kezdetén elment a végső határig: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. Ti a barátaim vagytok, ha megteszitek, amiket parancsolok nektek. Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az Ura. Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek titeket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!” (Jn 15,13-17) Hányszor ragadtatja magát könnyelműen némelyik ember, amikor a paradicsomi történetet kajánul eladja kisstílű hallgatóságának. Pedig komoly a történet, és azok, akik még ma is így cselekednek, sokat fognak szenvedni miatta.

Évközi 15 hét szombat

Évközi 15 hét szombat

Mik 2, 1-5; Mt 12, 14-21

„Jaj azoknak, akik hiábavalóságot terveznek, és gonoszat forralnak fekvőhelyükön”

A Teremtő Isten lerakta a világ rendjének alapjait. Az ember természetes eszének erejével is meg tudja érteni ezeket az alapigazságokat. Igaz az, ami megfelel a fogalmának. Ennek megfelelően a teremtett világ Istené, de ennek a gyönyörű és hasznos földi világnak a haszonélvezetét átadta az embernek: „Alkossuk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain és az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszó-mászón, amely mozog a földön”. (Ter 1, 26) Ez volt a terv. Amikor aztán ténylegesen meg is teremtette az embert, akkor így adta át a kezébe a földet: „Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg”. (2, 15) Később Isten Jákob fiainak, az izraelitáknak adta a Földközi tenger keleti partja és a Jordán folyó közötti földet. Kisorsolták a törzsek között, azok, pedig a nemzetségek, majd tovább a családok között. Ezeknek a tulajdonjoga elidegeníthetetlen volt, mert az Úr így akart gondoskodni népe jólétéről. Ha eladni kényszerültek, csak a legközelebbi jubileumi évig vehették meg az új tulajdonosok, a jubileumkor visszaszállt a birtok eredeti tulajdonosára. Ezért írta Mikeás próféta: „Jaj azoknak, akik hiábavalóságokat terveznek, és gonoszat forralnak fekvőhelyükön, akik hajnalhasadtával végrehajtják gonosz tervüket, mert kezüknek hatalmában van. A szántóföldeket megkívánják, és erőszakkal elveszik, a házakat elrabolják; erőszakosan bánnak a férfival és háznépével, a gazdával és birtokával”. (Mik 2, 1-2) Mindezt Jeruzsálem pusztulása előtt néhány évvel sorolja fel a próféta. Ezek a gonoszságok ugyanúgy súlyos bűnnek számítottak Isten előtt, mint a bálványimádás, és más Isten elleni vétkek. Mikeás és akkor működő prófétatársai megtérésre akarták rábírni honfitársaikat. A megtérésnek meg kell előznie minden bűn bocsánatát. Amíg ez az elrabolt javak visszaadásával meg nem kezdődött, addig megbocsátásról, Isten haragjának megszűnéséről szó sem lehet. „Ezért így szól az Úr: Íme, én erre a nemzetségre veszedelmet hozok, melyből nem vonjátok ki nyakatokat; és nem jártok majd fennhéjázva, mert felette gonosz idő lesz ez! Azon a napon majd példázatot költenek rólatok, és siratóéneket, amely így szól: Teljesen ki vagyunk fosztva, népem osztályrésze gazdát cserél, senki nem adja vissza, mezőink a fosztogatók zsákmányai lettek. Ezért nem lesz senkid sem, aki kötéllel osztályrészt mérjen ki neked az Úr gyülekezetében”(3-5) Amikor 1989-ben hivatalosan rendszerváltás történt, azt olvastam egy szakember írásában: „Az államosításnak sehol a világon semmiféle jogalapja nem volt”. Az elmúlt rendszer tehát jogtalanul rabolta el a magyarok mindenféle tulajdonát. Isten, pedig még kevésbé adott szabadságot ilyen förtelmes bűnökre. Ma is érvényes Isten üzenete: „Jaj azoknak, akik hiábavalóságot terveznek, és gonoszat forralnak fekvőhelyükön; íme, én erre a nemzetségre veszedelmet hozok, melyből majd nem vonjátok ki nyakatokat, és nem jártok majd fennhéjázva, mert felette gonosz idő lesz az” (1. 3)