A történelem nagy metszéspontjain
második rész
Isten az egész emberi történelem alapjául rendelte az igazságot és a szeretetet. Mint kézzel fogható bizonyíték ott állt a csillagvilág, az évmilliók alatt kialakított növény és állatvilág színe pompája. A léttel, élettel éppen megajándékozott Ádám ámult a millió féle gyönyörűségen. Hát, még amikor megtudta, hogy Isten mindezt neki és utódainak szánta örökös ajándékul. „Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg”. (Ter 2,15) a megőrzés a második helyen szerepel, nehogy valaki valamikor ostobán kukoricacsősznek nézze az embert, az Isten fogadott fiát. A művelés sem csupán a mindennapi kenyérért való küzdelemre utal. A tied, gyermekem. Egészen pontosan a tietek. A végső tulajdonjog azonban az enyém marad, mert lesznek erőszakosak köztetek, s meg kell megóvnom minden gyermekem jogát. Ádám hálatelt szívvel állt a kert közepén. Isten elvezette előtte a föld összes állatát, hogy gyönyörködjék bennük, és nevet adjon mindegyiknek.(19) a névadás a tulajdonába vételt jelentette. Kisbirtokosok, nagybirtokosok, földrészek, országok urai: Nem feledtétek el, hogy ez a föld Istené, általa pedig minden ember közös vagyona? Úgy érzem, a történelem egyik igen jelentős metszéspontjára állít minket Isten ezzel az örökséggel. A Kert közepén állunk mi is lélekben. Ott állt az Élet fája és a Jó és a gonosz tudás fája. Az előbbi gyümölcse és levele biztosította volna, hogy az ember testi ereje ne csappanjon, az ember teste e különleges kegyelem által váljék örökké egészségessé, végül halhatatlanná. A jó és a gonosz tudás fája pedig az embernek Isten felé kötelező abszolút engedelmességét volt hivatva szolgálni. Isten évmilliókat töltött azzal, hogy gyönyörű világot hozzon létre fogadott gyermekei boldogságára. A sátán soha semmi jót nem tett velük, nem is ígért semmi jót. Ennek ellenére egy könnyed kérdés, az emberi hiúság mesteri megpendítése, elégnek bizonyult az iszonyú bukáshoz. Miért ne akarnék isten lenni, ha ez csak ennyibe kerül? „Mivel az asszony látta, hogy a faevésre jó, szemre szép és tekintetre gyönyörű, vett a gyümölcséből, evett, adott a férjének is, és ő is evett” (Ter 3,5-6) Isten természetesen mindezt tudta. Mégsem kérte azonnal számon az emberi üdvösséget romba döntő iszonyú bűnt. Viszont hagyta a bűnössé vált gyermekeit gondolkodni. A szabad akaratú döntést Isten nem bünteti rögtön. A bűnt ugyanis, a végtelen szeretet megsértését, csupán a szeretet tudja javítani. Évát is, Ádámot is nagyon bántotta a maga bűnrésze. Mindketten tapasztalták azt az emberi tulajdonságot, hogy nem az őszinte, alázatos bánat a bocsánat első lépése. A közös érzés, hogy mindketten elveszítettek valamit „Mezítelenek vagyunk” (3,7) Ruha addig sem volt rajtuk, tehát nem a ruhátlanság jelentette a bajt. A teremtés első lépései közé tartozott a sötétséget szétoszlató fény létrehozása. A gyönyörű emberi testet olyan belső és külső harmónia lengte át, hogy a ruha hiánya nem érződött meg rajtuk. A bűn ezt a harmóniát tépte szét és többé már nem voltak igaz emberek: az eredeti megfogalmazás szerint Isten képére és hasonlatosságára alkotott teremtmény. Ez a hasonlatosság nem a testben nyilvánul meg igazán, hiszen Istennek emberi arca nincs. Az igaság és a szeretet pedig az emberből eltávozott. Vágyódtak a szerető Atya esti látogatása után, olvassuk a Szentírásban, de féltek is találkozni vele, ezért elbújtak előle. Szánalmas fogalmaik kerekedtek, hiszen Isten elől elbújni nem lehet. Megszűnt az igazi hitvesi szeretet. Az alázatos önvádolás helyett szánalmas egymásra mutogatás következett. Csak a mennyországban változatlan a szeretet.
második rész
Isten az egész emberi történelem alapjául rendelte az igazságot és a szeretetet. Mint kézzel fogható bizonyíték ott állt a csillagvilág, az évmilliók alatt kialakított növény és állatvilág színe pompája. A léttel, élettel éppen megajándékozott Ádám ámult a millió féle gyönyörűségen. Hát, még amikor megtudta, hogy Isten mindezt neki és utódainak szánta örökös ajándékul. „Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg”. (Ter 2,15) a megőrzés a második helyen szerepel, nehogy valaki valamikor ostobán kukoricacsősznek nézze az embert, az Isten fogadott fiát. A művelés sem csupán a mindennapi kenyérért való küzdelemre utal. A tied, gyermekem. Egészen pontosan a tietek. A végső tulajdonjog azonban az enyém marad, mert lesznek erőszakosak köztetek, s meg kell megóvnom minden gyermekem jogát. Ádám hálatelt szívvel állt a kert közepén. Isten elvezette előtte a föld összes állatát, hogy gyönyörködjék bennük, és nevet adjon mindegyiknek.(19) a névadás a tulajdonába vételt jelentette. Kisbirtokosok, nagybirtokosok, földrészek, országok urai: Nem feledtétek el, hogy ez a föld Istené, általa pedig minden ember közös vagyona? Úgy érzem, a történelem egyik igen jelentős metszéspontjára állít minket Isten ezzel az örökséggel. A Kert közepén állunk mi is lélekben. Ott állt az Élet fája és a Jó és a gonosz tudás fája. Az előbbi gyümölcse és levele biztosította volna, hogy az ember testi ereje ne csappanjon, az ember teste e különleges kegyelem által váljék örökké egészségessé, végül halhatatlanná. A jó és a gonosz tudás fája pedig az embernek Isten felé kötelező abszolút engedelmességét volt hivatva szolgálni. Isten évmilliókat töltött azzal, hogy gyönyörű világot hozzon létre fogadott gyermekei boldogságára. A sátán soha semmi jót nem tett velük, nem is ígért semmi jót. Ennek ellenére egy könnyed kérdés, az emberi hiúság mesteri megpendítése, elégnek bizonyult az iszonyú bukáshoz. Miért ne akarnék isten lenni, ha ez csak ennyibe kerül? „Mivel az asszony látta, hogy a faevésre jó, szemre szép és tekintetre gyönyörű, vett a gyümölcséből, evett, adott a férjének is, és ő is evett” (Ter 3,5-6) Isten természetesen mindezt tudta. Mégsem kérte azonnal számon az emberi üdvösséget romba döntő iszonyú bűnt. Viszont hagyta a bűnössé vált gyermekeit gondolkodni. A szabad akaratú döntést Isten nem bünteti rögtön. A bűnt ugyanis, a végtelen szeretet megsértését, csupán a szeretet tudja javítani. Évát is, Ádámot is nagyon bántotta a maga bűnrésze. Mindketten tapasztalták azt az emberi tulajdonságot, hogy nem az őszinte, alázatos bánat a bocsánat első lépése. A közös érzés, hogy mindketten elveszítettek valamit „Mezítelenek vagyunk” (3,7) Ruha addig sem volt rajtuk, tehát nem a ruhátlanság jelentette a bajt. A teremtés első lépései közé tartozott a sötétséget szétoszlató fény létrehozása. A gyönyörű emberi testet olyan belső és külső harmónia lengte át, hogy a ruha hiánya nem érződött meg rajtuk. A bűn ezt a harmóniát tépte szét és többé már nem voltak igaz emberek: az eredeti megfogalmazás szerint Isten képére és hasonlatosságára alkotott teremtmény. Ez a hasonlatosság nem a testben nyilvánul meg igazán, hiszen Istennek emberi arca nincs. Az igaság és a szeretet pedig az emberből eltávozott. Vágyódtak a szerető Atya esti látogatása után, olvassuk a Szentírásban, de féltek is találkozni vele, ezért elbújtak előle. Szánalmas fogalmaik kerekedtek, hiszen Isten elől elbújni nem lehet. Megszűnt az igazi hitvesi szeretet. Az alázatos önvádolás helyett szánalmas egymásra mutogatás következett. Csak a mennyországban változatlan a szeretet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése