Évközi 14. hét Hétfő

Évközi 14. hét Hétfő
Oz 2,16-17b-18.21—22; Mt9,18-26
„Nem mond többé Baálnak”

Ozeás az Északi Zsidó országban született, hazájának prófétája. Működésének ideje 750-725 között zajlott, közvetlenül az asszír háború előtt. Jól ismerte a Baal-kultusz gyökereit. Tudta, hogy a zsidók babonás félelemből tisztelték a régi kánaáni bálványt, Baált. Ő volt a hiedelem szerint a termékenység istene. Jeroboám király Baált állította a zsidók vallási életének központjába, és könnyebbség kedvéért összekeverte Jahvét Baállal. „Kiviszem a pusztába” a népet: a puszta terméketlen, de jól el lehet rejtőzni, koplalni és imádkozni benne. Emlékezni is lehet Jahvéra, aki negyven évig a pusztában vezette népét, csodálatos módon táplálta őket. Most a puszta a fogságba vezető utat jelenti. (722) „Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak igazsággal és törvénnyel, jósággal és szeretettel, hűséggel” (Oz 2,21-22) A Baál kultusz a bálvány életerejét testiségben rejtette. Isten kizárólagosan szellemi erőt nyújt, csupa ilyen cselekvés szerepel a felsorolásban. Baál nem megy a fogságba induló néppel, mert csupán egy vashordó-tákolmány. Isten azonban velük lesz, és népét hűségesen szolgálja.

RÓMAI SZENT KORNÉL

SZENT KORNÉL  

pápa  

250-ben Deciusz császár üldözése során Szent Fábián pápa meghalt a börtönben. Üresen maradt székét 14 hónapig nem töltötték be, hanem szóvívőként intézte az ügyeket Nováciusz ellenpápa. Az üldözés enyhülésekor 251-ben a becsvágyó szóvívő helyett egy minden becsvágy nélküli papot, Kornéliuszt választották pápává. Csupán két évig uralkodott. Az eretnekek elleni küzdelemben Ciprián püspökkel eredményesen dolgozott. Nagy tisztelet és igen jó benső viszony alakult ki köztük. Nagy szelídséggel, de határozottan lépett fel a tévelygők ellen, az egység érdekében.

Gallusz császár az újból megindult üldöztetés során száműzte, Civitavechia mellett szenvedett vértanúságot. Holttestét Rómában a Kallixtusz-katakombában temették el. Sírfelirata az első latin nyelvű pápai sírfelirat.

Példája:
    Lankadatlanul kell dolgoznunk, támogassuk ebben egymást!

Cserháti Ferenc püspök: A keresztényeknek mindig van jövőjük

A közelmúltban lelkipásztori látogatást tett Észak-Amerikában a magyar katolikus plébániaközösségeknél Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök, akit tapasztalatairól kérdeztünk.

– Milyen tapasztalatokat szerzett egy hónapos észak-amerikai lelkipásztori látogatásán?

– Sok szép élményben volt részem a hosszú út során. Sok szentmisét mutattam be, huszonkét beszédet mondtam. Örömmel találkoztam a magyar fiatalokkal, a bérmálkozókkal, beszélgettem a cserkészekkel és szüleikkel, a fiatal családokkal. Mindenütt feltűnő örömmel fogadtak a hívek és lelkipásztorok. Még a hétköznapokon bemutatott szentmiséimen, találkozókon is sokan vettek részt. Természetesen szomorúságban is volt részem, főleg amikor a papi ellátás gondjairól kellett megbeszéléseket folytatnom. Erről a kérdésről is sokszor kellett tárgyalnom a hívek képviselőivel, a lelkipásztorokkal és a helyi egyházmegyék vezetőivel. A magyar hívek mindenütt nagyon várják a jó magyar papokat. A magyar paphiány itthon és a külföldön is súlyos gondot jelent. Ezért hangoztatom oly sokszor, hogy imádkozzunk sok jó papi hivatásért, hogy aztán külföldre is jusson közülük. Nem akármilyen papokra van szükségünk, hanem csakis igazi, jó, missziós lelkületű papokra, itthon és külföldön egyaránt.

– Hány magyar plébániaközösség működik Észak-Amerikában? Hány pap látja el a szolgálatukat?

– Az USA-ban 18, Kanadában 15, összesen tehát 33 a plébániaközösségek száma, bár ezek közül az Egyesült Államokban 9, Kanadában pedig 5 küzd a fennmaradásáért, a létéért. Az Egyesült Államokban 36 pap tevékenykedik többé-kevésbé a magyarok körében, Kanadában 26, de közülük, a 62 észak-amerikai pap közül elsődlegesen csupán 18 Amerikában és 17 Kanadában, a többi 27 segíti, illetve legfeljebb segítheti, ha egyáltalán, a magyar lelkipásztori szolgálatot. Közöttük persze vannak olyanok is, akik sohasem beszélték anyanyelvünket, de magyar plébániát vezetnek, ahol a hívek magyarul imádkoznak, énekelnek és olvasnak a szentmiséken, de papjuk angolul beszél. Dallasban például több magyar szerzetes is él, de közülük főleg egy atya vezeti a magyarok lelki szolgálatát.

– Van-e példa arra, hogy nem magyar pap áll a magyar plébániaközösség élén?

– A külföldi magyar lelkipásztori szolgálatban, Ausztráliát és Dél-Amerikát is beleértve, összesen 15 magyarul nem beszélő pap végez magyar lelkipásztori szolgálatot. Ez nagyon is lehetséges, ha a nyelvünket nem beszélő papnak igazi jó magyar szíve van, ilyenkor ez nem okoz semmiféle feszültséget. Ez főleg akkor megvalósítható, ha a magyar hívek elkötelezett módon vesznek részt az egyházközség életében; vannak magyar egyházközségek, ahol majdnem mindent a hívek végeznek, megszervezik a szentmiséket, a ministránsok és lektorok csoportját, az énekkart, az ünnepségeket és egyéb kulturális találkozókat, még a cserkészetet, a magyar iskolákat is, természetesen a plébános irányításával és vezetésével. Az észak-amerikai katolikus közösségek – hasonlóan más nyugati gyülekezetekhez – mélyen elkötelezettek a közösségek építésében. Ez itthon is példa lehet.

– Kiemelte az előbb a fiatalokkal történt találkozását. Milyen a korosztályok megoszlása az észak-amerikai plébániaközösségekben?

– Említettem, hogy az Egyesült Államokban 9, Kanadában 5 magyar lelkipásztori központ nagy küzdelmet vív a fennmaradásáért. Vannak azonban olyan közösségek is, amelyeket évekkel ezelőtt a megszűnés fenyegetett, mostanra viszont megfiatalodtak. Clevelandben például évekkel korábban már bezárták a templomot, de újra kinyitották. Aztán a visszahelyezett plébános is meghalt, és egy fiatalt neveztek ki helyette. Erre még inkább fellendült a cserkészélet. Több helyen vasárnaponként tele van a templom imádkozó hívekkel, és ez nagy öröm számomra. Clevelandben az egyik péntek esti foglalkozás idején a helyi plébánossal végiglátogattam a cserkészőrsöket és elbeszélgettem a cserkészek szüleivel, akik tevékenyen kiveszik részüket az egyházközség életében is. Ugyanezt a lelkesedést tapasztaltam Chicagóban, San Franciscóban, Montrealban és Torontóban is. San Franciscóban még tábori misét is bemutattam a szülőknek és gyermekeiknek, a cserkészeknek, akik éppen a neves Del Valle Regional Parkban táboroztak, San Franciscótól mintegy 130 km-re. Másnap aztán mégis szép számban jelentek meg a többi fiatal családok is San Franciscóból és környékéről a vasárnapi magyar szentmisén. De másutt is tapasztalható a fiatalok hasonló felzárkózása a magyar közösségekbe. A külföldi magyar egyházközségek összetétele mégis nagyon vegyes, hamar megváltozik, nagy a fluktuáció.

– Mennyire különböző a régebben ott élők és az újonnan érkezők lelki-szellemi állapota?

– Napjainkban ez teljesen különbözik, elüt az évtizedekkel korábban kivándorlókétól. Ma több kivándorló életében alig játszik szerepet a magyar kultúra, a magyar nyelv és a keresztény hit. 10-15 százalékuknál talán még komoly értékeket jelentenek a vallási és nemzeti értékek. Külföldön viszont sok embert vonz a magyar szó, és ők keresik a magyar közösséget. Akiben itthon is van affinitás a kereszténység és a magyarság iránt, az külföldön is keresi a magyar egyházi közösségeket, amelyeket aztán erősíteni fog. Ez tehát egy összetett kérdés, ezért nem lelkesedem, amikor itthon leegyszerűsítve írnak a külföldi magyarságról, mintha az ilyen vagy olyan lenne. A külföldi magyarság rendkívül összetett, az egyik helyen ilyen képet, a másikon viszont teljesen más képet mutat.

– Mennyire élők a katolikus közösségek Észak-Amerikában, mennyire hatja át őket Krisztus lelkisége?

– Az egyházi közösségekben nagy hangsúlyt fektetünk a Szent István-i örökség ápolására: a keresztény szellemiség és a magyar kultúra ápolására. Ez megmutatkozik külföldi magyar templomaink elnevezésében is; államalapító királyunk mellett a külföldi magyarok Szent Lászlóról, Árpád-házi Szent Erzsébetről, Szent Margitról, Szent Imréről, Nagyboldogasszonyról nevezték el templomaikat. Nálunk, a külföldi magyar egyházközségekben a magyarság és a kereszténység együtt jár, szorosan összekapcsolódik. Mindazok, akik megtalálják az utat a külföldi magyar egyházközségekhez, hangsúlyozottan, elkötelezett módon működnek közre a magyar kulturális örökség ápolásában is. Nem tudom, hogy itthoni híveink közül hányan vállalnák az olykor 50-100 kilométeres autóutazásokat csak azért, hogy részt vehessenek a vasárnapi magyar szentmiséken, mint ahogyan ezt sok külföldi magyar áldozatok árán is vállalja! Észak-Amerikában sokan komoly anyagi áldozatot is vállalnak csak azért, hogy a magyar közösséggel találkozzanak, és részt vegyenek a magyar nyelvű szentmisén. Ezeket a szentmiséket legtöbbször és általában közös ebéd, agapé követi, és mindezt a magyar hívek maguk szervezik meg, önkéntes, társadalmi munkában.

– Észak-Amerikában, különösen az Egyesült Államokban népszerűek az ún. újprotestáns, evangéliumi mozgalmak. Van-e ezeknek elszívó hatásuk a magyar közösségekre?

– Sajnos előfordul, hogy ahol a magyar katolikus egyházközségek elhalóban vannak, vagy éppen megszűnnek, ott teret hódítanak a különböző vallási közösségek. Igazán erős hit kell ahhoz, hogy külföldi magyar híveink kitartsanak katolikus hitükben, amikor hiányoznak a jó pásztorok, nincs, aki összetartsa és erősítse őket, és szétszeled a nyáj. Többen nem tesznek különbséget a felekezetek között, mert amint mondják: „ott is magyarul imádkozunk és legalább magyar szót is hallunk!” Sajnos, vannak ilyen elkallódások is. Saját gyengeségünk jele, hogy nem tudunk megfelelő lelkipásztorokat biztosítani a külföldi magyar katolikus közösségeinknek, jóllehet ez mindig és főleg a befogadó, helyi egyház és főpásztor kötelessége! A mi feladatunk hazulról, hogy segítsük a helyi püspököket kötelességük teljesítésében.

– A paphiány tehát valóban súlyos gond. Miként lehetne ezen enyhíteni?

– A papok nem potyognak az égből, hanem családokban nevelkednek. Ezt mindig elmondom. Legyen minél több gyermek a családban, amint ezt Mindszenty József bíboros is sürgette, a családokban pedig éljen olyan keresztény szellemiség, amelyből papok tudnak kinőni. Ezt nevezem én „biotóp”-nak, olyan megfelelő keresztény környezetnek, családi klímának, talajnak, amelyből könnyen és gyönyörű hivatások fakadnak. A család intézménye körüli problémák hasonlóak az egész világon. Nem is annyira a család van krízisben, hanem az ember, aki nehezen akarja vállalni a közösséget, a családi elkötelezettséget egy ilyen meghitt közösségben. Ez égető probléma, amellyel az egyház is sokat foglalkozik napjainkban. Az észak-amerikai társadalom nagyon összetett és ebben minden megtalálható, az ultraliberális felfogástól az ultrakonzervatívig, és ez még a befogadó egyház sokszínű közösségeiben is megmutatkozik. Többfelé találkozunk igazi, hithű, többgyerekes jó keresztény családokkal, de olyanokkal is, akiknél a hit egyáltalán nem játszik szerepet.

– Egy hónapos észak-amerikai lelkipásztori útját követően miként látja az ottani katolikus közösségek jövőjét?

– A keresztényeknek mindig van jövőjük. Ezt a külföldi magyar egyházi közösségekkel kapcsolatosan is határozottan állítom, mert hasonló kérdéssel már negyven évvel ezelőtt is találkoztam, amikor még kollegáim között is akadt, aki ezt tanácsolata: „Ferikém, ne törd magad, két-három év múlva úgyis bezárhatod a kaput, mert nem lesznek hívek.” Nem így történt. Azóta újból és újból feltöltődtek vagy megerősödtek egyházi közösségeink, az elhaltak helyére újak érkezetek. Az igazán súlyos gond a feltartóztathatatlan beolvadás a helyi társadalomba, de a papi ellátás kérdése is – és ezt ismételten hangsúlyozom –, mert főleg katolikus körökben pap nélkül alig létezhet egyházközség. Említettem, hogy külföldi magyar közösségek működnek idegen lelkipásztor vezetésével is, és a hívek megmaradnak magyarnak. Magyarul énekelnek a templomban, magyarul éneklik a Dicsőséget, imádkozzák a Miatyánkot, a Hiszekegyet, az egyetemes könyörgéseket, olvassák a szentírási szövegeket. Van tehát okom a bizakodásra is.

Közelmúltbeli lelkipásztori utam különösen felerősítette bennem a jövőbe vetett reményt, főleg azért – amint ezt említettem –, mert sok fiatallal, fiatal családdal találkoztam, akik szépen átvették a régi, kihalóban lévő, elkötelezett magyar emigránsok helyét. Mégis nagyon sok függ a külföldi magyar lelkipásztoroktól: külföldön különösen óriási nagy szükség van az elkötelezett, missziós lelkületű papokra. Ennek a missziós lelkületnek kell jellemeznie a külföldi hívő közösséget is. Nincs egyház missziós lelkület nélkül. Ez alapvető követelmény mindenütt a világon, itthon éppúgy, mint Észak-Amerikában: megszerettetni Krisztust és az Ő egyházát az utánunk jövő generációval. A magyarságot és a kereszténységet külföldön is csak úgy adhatjuk tovább, ha nem csak tanítjuk, hanem meg is szerettetjük azt, legfőképpen vonzó, személyes, keresztény tanúságtételünkkel és magyar helytállásunkkal az idegenben.

Az Irgalmasság Szent Éve 214.

A jót keressétek

„A jót keressétek, ne a rosszat, hogy éljetek! Akkor veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, amint most állítjátok. Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, juttassátok diadalra az igazságot a kapuban! Talán megkegyelmez az Úr, a Seregek Istene Józsue maradékának”(Ám 5,14-15) Jó az, amit az Úr, az Isten kinyilatkoztatásában nekünk üzen.„Az a jó, ami megfelel a fogalmának” Mivel erkölcsi jóról van szó, Isten parancsolataira kell gondolnunk. A tízparancsolat kihirdetésével az Úr elsődlegesen hit és erkölcsi életünk irányítására nyilatkozott meg a Sínai-hegy alatt összegyűlt zsidó nép előtt. Ez nem csak nekik szólt, mint sok más előírás,mint az ószövetségi liturgia tételei. Ezeket az erkölcsi parancsokat az Újszövetségben is keményen és következetesen tartanunk kell, ha üdvözülni akarunk. Isten nem ismer tréfát, az igazság és a jóság kemény megtartása az erkölcsi élet alapjához tartozik. „Megvetem, gyűlölöm ünnepeiteket, ünnepségeitek nem tetszenek nekem. Ha égőáldozatokat mutattok be, és ételáldozataitokat, nem szívlelhetem, a hízlalt állataitokból való békeáldozatot látni sem szeretem. Vigyétek előlem harsány éneketek, hárfáitok hangját hallani sem bírom. Mint a víz, áradjon inkább az igazság, mint a sebes patak, az igazságosság. Hoztatok-e nekem étel- és véres áldozatokat negyven évig a pusztában, ó Izrael háza? Vihetitek majd Szakkut királyotokat és isteneteket, Keván csillagistent, akit ti csináltatok magatoknak, mefrt száműzlek benneteket, túl Damaszkuszon,mondja az Úr, a Seregek Ura az ő neve” (Ám 5,21-24) „Amacja, Bétel papja, ezt az üzenetet küldte Jeroboámnak, Izrael királyának: Ámosz összeesküvést sző ellened Izrael házában. Az ország nem tűrheti tovább beszédeit. Mert, lám, ezt mondja Ámosz: Jerobeámot karddal ölik meg, Izraelt meg fogságba hurcolják tulajdon földjéről.Ámosznak pedig ezt mondta Amacja: Látnok! Menj el innen! Menekülj Júda földjére! Ott edd kenyeredet, és ott jövendölj! Bételben többé ne jövendölj, mert királyi szentély, és a királyság temploma! Ámosz így felelt Amacjának: Nem voltam én próféta, sem prófétának fia. Pásztor voltam és szikomort gyüjtögettem. Az Úr azonban elhívott a nyáj mellől, Azt mondta nekem az Úr: Menj, jövendölj népemnek, Izraelnek! Halljad hát az Úr szavát! Azt mondod: Ne jövendölj Izrael ellen, ne beszélj Izsák háza ellen! Azért ezt mondja az Úr: Feleséged a város cédája lesz, fiaid és lányaid kard élén vesznek el, felosztják földedet kötéllel, te magad tisztátalan földön halsz meg. Izraelt fogságba hurcolják tulajdon földjéről” (Ám 7,10-17) A sátán trükkje az, hogy ki kell forgatni Isten csodálatos tervét. Egy férfi és egy hozzá illő nő egymást boldogító szeretetközösségét az Úr akarata szerint az egész földet egy tőből származó óriási boldog családdá tenni,Isten családjává. Ábrahám és Sára egyetlen család helyett egymást öldöklő ellentábort teremt: földi majd örök mennyország helyett földi és örök pokol lesz a végeredmény, ha a sátán fattyává változik az emberiség. Vissza kell térni Isten elgondolásához. Egy férfi és egy nő kizárólagos szeretetközösségének tiszta szerelemmé minősülése tökéletes boldogságban a földön és a mennyországban is.

Évközi 14. hét vasárnap

Évközi 14. hét vasárnap

Miért kell kérni Istentől azt, amit ő maga akar teljesíteni, hiszen tudjuk, hogy Isten üdvözíteni akar minden embert? Mert azt akarja, hogy ebben az üdvözítő akaratban mi is részt vegyünk, mégpedig nemcsak felületesen, hanem az ő üdvözítő akaratával egyesülten, s így mi is oka lehessünk testvéreink üdvösségének. Így van ez a természetes emberi élet továbbadásával is: Isten akarja, hogy emberek szülessenek a földre, de ezt a legnagyobb ügyet is a férfira és a nőre bízta. A hivatások ügyét is megosztja velünk, hogy a természetfölötti, örök élet terjedésében is közreműködjünk vele.

Ez a kényelmes magánélet teljes fölszámolását jelenti. Nem a csend és az imádság óráiét, azoknak meg kell maradniuk, sőt még gyarapodniuk is, ahogy nő az áldott teher és a felelősség, hanem az egyéni kedvtelések, spontán ötletek irányította életvitelét. Rendet, kiszámíthatóságot, áttetszőséget követel a mások felvállalása, no meg számtalan kisebb-nagyobb lemondást, áldozatot. Nehéz, mégis csodálatosan szép életforma ez, mert maradandó gyümölcsöt terem. A cél nem az, hogy papot, szerzetest vagy családapát, családanyát neveljünk, hanem az, hogy bármilyen hivatásban, bármilyen életállapotban és helyen dolgozik is, odaadó munkás legyen. Ehhez kell a szívünket kitágító kegyelem, hogy ne mindenáron a saját hivatásunk folytatóját lássuk benne, mert nem az egyéni kis aratásunk munkásává kell lennie, hanem az Úr nagy aratásának munkásává.

S a velünk nevelkedő tanítványokkal két dolgot kell megsejtetnünk életpéldánk által. Az egyik az, amiről a mai Szentleckében ír az Apostol: „Tőlem azonban távol legyen másban dicsekedni, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében, aki által a világ meg van feszítve számomra, és én a világnak.” A másik pedig az a végtelen nagy vigasztalás, amelyben részünk van, amikor így átadjuk magunkat Krisztusnak, hogy Isten úgy vigasztal minket, mint ahogyan az anya vigasztalja gyermekét, s hogy ez az isteni vigasztalás eléri szívünk mélyét, sőt testünket is: „Csontjaitok, mint a fű sarjadoznak.”

Bizonyosak lehetünk abban, hogy jó példánk s könnyes, szenvedéssel teli imádságunk kiesdi a tanítványok számára a kegyelmet, hogy elérkezzék az idő, amikor már nem örülnek másnak, csak hogy nevük föl van írva a mennyben.

Istenszülő öltönyének elhelyezése

Istenszülő öltönyének elhelyezése

Nagy Leó császár idejében (457-74) élt Konstantinápolyban két istenfélő szenátor testvér: Galvin és Kandid. Egy alkalommal, császári engedéllyel Jeruzsálembe mentek, hogy a szent helyeket felkeressék. A galileai Názáret városát is felkeresték, ahol az Ige testté lett. Mivel közel volt az este egy idős, férjezetlen zsidó nőnél szálltak meg. Házában észrevették egy szobát, amelyben gyertyák égtek, és betegek feküdtek benne. Amikor érdeklődtek a rendkívüli dolgok miatt, az asszony nagysokára bevallotta, hogy az Istenszülő öltönyét tartja házában, egy dobozban. Miután elmentek Názáretből, Jeruzsálemben egy, ugyanolyan dobozt csináltattak régi fából, és visszatértek Názáretbe. Éjszaka titokban kivitték szekerükre a szent öltönyt tartalmazó dobozt, és ott hagyták helyébe az általuk hozott üres dobozt. Elköszönve az asszonytól, sietve mentek vissza Konstantinápolyba. Ott először maguknál akarták elrejteni a szent ereklyét, de az általa művelt sok csoda miatt nem tudták. Szóltak tehát a császári párnak és a pátriárkának a dologról. Ők pedig sok néptől kisérve, drága dobozba helyezve a szent ereklyét, a blachernei templomba vitték, és ott helyezték el. Ez 474-ben történt.

Szentté válhatsz úgy is, hogy tanulási nehézségekkel küzdesz

Nem kell jó tanulónak lenni ahhoz, hogy szent legyél.

A Stanley Rotherről (1935-1981), Amerika első oklahomai születésű mártírjáról szóló életrajz elmondja, a gyenge iskolai eredmények, amelyek valószínűleg valamilyen tanulási nehézségben gyökereztek, majdnem megakadályozták, hogy pap lehessen.

Nemrég jelent meg az Aleteia oldalán egy írás a tanulási nehézséggel küzdő diákok védőszentjéről, Copertinói Szent Józsefről, valamint egy hozzá szóló imádság – az ő története is megmutatja, hogy Isten nem csupán a briliáns teológusi elméket, lásd: Aquinói Szent Tamást és Szent Ágostont tudja „felhasználni”, a hétköznapi emberekre ugyanúgy szüksége van isteni céljaihoz.

Itt van például ez a három szent, akik sok-sok iskolai megmérettetésen elbuktak, mégis tízezreknek adnak példát életükkel: Vianney Szent János (1786-1859), Soubirous Szent Bernadett (1844-1879) és Tiszteletre méltó Solanus Casey (1870-1957).

Vianney Szent János földművescsaládban született. A későbbi Ars-i plébános gyerekkorától érezte elhivatását a papságra, ám a francia forradalom miatt nem járhatott iskolába. Miután lecsillapodtak a kedélyek Franciaországban, Jean-Baptiste beiratkozott a helyi iskolába, ám nehézkesen haladt tanulmányaival, annak ellenére, hogy a legidősebb volt az osztályban. Sokszor csúfolták emiatt; előfordult, hogy egy fiatalabb diák gúnyt űzött belőle, amiért nem tudta a választ egy kérdésre, és arcul ütötte őt – a diákot pedig úgy hívták, hogy Mathias Loras, és később Vianney barátja lett, majd az iowai Dubuque első püspöke.

Idővel Vianney eljutott a szemináriumig, ahol megint csak „túl lassúnak” találták tanárai. Az egyik elbukott vizsga után a rektor magához hívta: „Jean-Baptiste, a tanárai nem találják alkalmasnak a pappá szentelésre. Volt, aki szamárnak nevezte magát, aki mit sem konyít a teológiához. Hogyan ajánljuk így magát a papságra?” Híressé vált Vianney válasza: „Atyám, Sámson ezer filiszteust ölt meg egyetlen szamárállkapoccsal – mit gondol, Isten mi mindent tudna tenni egy teljes szamárral?”

Végül pappá szentelték Jean-Baptiste-t szent életének köszönhetően, majd az egyik legismertebb, legnagyobb plébános lett belőle. XVI. Benedek „minden plébános védőszentjének” nevezte őt.

Soubirous Szent Bernadett molnárcsaládba született; anyagi nehézségeik miatt szülei már kiskorában pásztorlánykának adták őt. Nem sok ideje maradt a tanulásra, és a katekizmusra sem – így 14 esztendős korában még mindig nem volt elsőáldozó, és nehézkesen ment neki az olvasás is. Egyik tanára, Jean Barbet azt mondta róla: „Bernadett nem tudja megjegyezni a katekizmus kifejezéseit, nem tudja megtanulni, mivel nem tudja elolvasni sem”.

Mária mégis megjelent Bernadettnek – annak a lánynak, akinek nem voltak teológiai ismeretei, és aki még elsőáldozó sem volt –, és azt mondta neki: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás.” Éppen ez győzte meg a helyi plébánost a jelenések hitelességéről: hisz az írástudatlan Bernadett soha nem ismerte volna magától ezt a négy évvel korábban kihirdetett dogmát.

Bernadett továbbra is nehéz körülmények között élt, de kitartott a szentségben és egyszerűségben. Egyike azon szenteknek, akik teste nem látott romlást, s zarándokok tízezrei özönlenek a jelenések helyszínére, Lourdes-ba minden évben.

Tiszteletre méltó Solanus Casey ír bevándorló szülők gyermekeként született Wisconsinban Bernard Casey néven. Csekély iskolába járás után 21 évesen belépett a szemináriumba Milwaukee-ban, ahol azonban nem tudott a többiekkel lépést tartani a német és latin nyelven folyó órákon. Azt tanácsolták neki, lépjen be egy szerzetesrendbe, ahol ordinatio simplex révén bemutathatna szentmiséket – viszont korlátozták volna egyéb jogköreit: nem gyóntathatott és prédikálhatott volna.

Így került a kapucinusokhoz, de továbbra is küszködött a szemináriumi tanulmányaival is. Elöljárói szintén úgy gondolták, hiányos ismeretei miatt, hogy egyszerű testvér legyen belőle; kapusnak például alkalmasnak látták – ami a legegyszerűbb munka volt a közösségben. Casey mégis boldog volt, hatalmas áldásként élte meg, és rendkívül komolyan vette kapusi feladatait. Mindenkit meghallgatott, mindenkire odafigyelt, aki a rendházba érkezett. Szentségének híre egyre terjedt; végül áthelyezték egy másik monostorba, hogy megszabaduljon a hozzá járó tömegektől. Azonban hamar felfedezték, hova került, és az új helyére is özönlöttek az emberek.

Bár szinte egész életében kapus maradt, nagy tisztelet övezte szent életének köszönhetően, és számos csodát tulajdonítottak közbenjárásának.

Akár csupán ennek a három szentnek az élete is felfedi előttünk, hogy Isten kegyelme nem csak a teológiában képzetteknek van fenntartva. Sőt, gyakran éppen a leggyengébbeket választja ki a legnagyobb dolgok megcselekvésére. Mindenki szentségre kapott hivatást, és Isten akár a gyengeségeinket és hiányosságainkat is fel tudja használni az Örömhír terjesztésére.