Cserháti Ferenc püspök: A keresztényeknek mindig van jövőjük
A közelmúltban lelkipásztori látogatást tett Észak-Amerikában a magyar katolikus plébániaközösségeknél Cserháti Ferenc, a külföldi magyarok lelkipásztori ellátásával megbízott esztergom-budapesti segédpüspök, akit tapasztalatairól kérdeztünk.
–
Milyen tapasztalatokat szerzett egy hónapos észak-amerikai lelkipásztori
látogatásán?
– Sok
szép élményben volt részem a hosszú út során. Sok szentmisét mutattam be,
huszonkét beszédet mondtam. Örömmel találkoztam a magyar fiatalokkal, a
bérmálkozókkal, beszélgettem a cserkészekkel és szüleikkel, a fiatal
családokkal. Mindenütt feltűnő örömmel fogadtak a hívek és lelkipásztorok. Még
a hétköznapokon bemutatott szentmiséimen, találkozókon is sokan vettek részt.
Természetesen szomorúságban is volt részem, főleg amikor a papi ellátás
gondjairól kellett megbeszéléseket folytatnom. Erről a kérdésről is sokszor
kellett tárgyalnom a hívek képviselőivel, a lelkipásztorokkal és a helyi
egyházmegyék vezetőivel. A magyar hívek mindenütt nagyon várják a jó magyar
papokat. A magyar paphiány itthon és a külföldön is súlyos gondot jelent. Ezért
hangoztatom oly sokszor, hogy imádkozzunk sok jó papi hivatásért, hogy aztán
külföldre is jusson közülük. Nem akármilyen papokra van szükségünk, hanem
csakis igazi, jó, missziós lelkületű papokra, itthon és külföldön egyaránt.
–
Hány magyar plébániaközösség működik Észak-Amerikában? Hány pap látja el a
szolgálatukat?
– Az
USA-ban 18, Kanadában 15, összesen tehát 33 a plébániaközösségek száma, bár ezek közül
az Egyesült Államokban 9, Kanadában pedig 5 küzd a fennmaradásáért, a létéért.
Az Egyesült Államokban 36 pap tevékenykedik többé-kevésbé a magyarok körében,
Kanadában 26, de közülük, a 62 észak-amerikai pap közül elsődlegesen csupán 18
Amerikában és 17 Kanadában, a többi 27 segíti, illetve legfeljebb segítheti, ha
egyáltalán, a magyar lelkipásztori szolgálatot. Közöttük persze vannak olyanok
is, akik sohasem beszélték anyanyelvünket, de magyar plébániát vezetnek, ahol a
hívek magyarul imádkoznak, énekelnek és olvasnak a szentmiséken, de papjuk
angolul beszél. Dallasban például több magyar szerzetes is él, de közülük főleg
egy atya vezeti a magyarok lelki szolgálatát.
–
Van-e példa arra, hogy nem magyar pap áll a magyar plébániaközösség élén?
– A
külföldi magyar lelkipásztori szolgálatban, Ausztráliát és Dél-Amerikát is beleértve,
összesen 15 magyarul nem beszélő pap végez magyar lelkipásztori szolgálatot. Ez
nagyon is lehetséges, ha a nyelvünket nem beszélő papnak igazi jó magyar szíve
van, ilyenkor ez nem okoz semmiféle feszültséget. Ez főleg akkor
megvalósítható, ha a magyar hívek elkötelezett módon vesznek részt az
egyházközség életében; vannak magyar egyházközségek, ahol majdnem mindent a
hívek végeznek, megszervezik a szentmiséket, a ministránsok és lektorok
csoportját, az énekkart, az ünnepségeket és egyéb kulturális találkozókat, még
a cserkészetet, a magyar iskolákat is, természetesen a plébános irányításával
és vezetésével. Az észak-amerikai katolikus közösségek – hasonlóan más nyugati
gyülekezetekhez – mélyen elkötelezettek a közösségek építésében. Ez itthon is
példa lehet.
–
Kiemelte az előbb a fiatalokkal történt találkozását. Milyen a korosztályok
megoszlása az észak-amerikai plébániaközösségekben?
–
Említettem, hogy az Egyesült Államokban 9, Kanadában 5 magyar lelkipásztori
központ nagy küzdelmet vív a fennmaradásáért. Vannak azonban olyan közösségek
is, amelyeket évekkel ezelőtt a megszűnés fenyegetett, mostanra viszont
megfiatalodtak. Clevelandben például évekkel korábban már bezárták a templomot,
de újra kinyitották. Aztán a visszahelyezett plébános is meghalt, és egy
fiatalt neveztek ki helyette. Erre még inkább fellendült a cserkészélet. Több
helyen vasárnaponként tele van a templom imádkozó hívekkel, és ez nagy öröm
számomra. Clevelandben az egyik péntek esti foglalkozás idején a helyi
plébánossal végiglátogattam a cserkészőrsöket és elbeszélgettem a cserkészek
szüleivel, akik tevékenyen kiveszik részüket az egyházközség életében is.
Ugyanezt a lelkesedést tapasztaltam Chicagóban, San Franciscóban, Montrealban
és Torontóban is. San Franciscóban még tábori misét is bemutattam a szülőknek
és gyermekeiknek, a cserkészeknek, akik éppen a neves Del Valle Regional
Parkban táboroztak, San Franciscótól mintegy 130 km-re. Másnap aztán mégis szép
számban jelentek meg a többi fiatal családok is San Franciscóból és környékéről
a vasárnapi magyar szentmisén. De másutt is tapasztalható a fiatalok hasonló
felzárkózása a magyar közösségekbe. A külföldi magyar egyházközségek
összetétele mégis nagyon vegyes, hamar megváltozik, nagy a fluktuáció.
–
Mennyire különböző a régebben ott élők és az újonnan érkezők lelki-szellemi
állapota?
–
Napjainkban ez teljesen különbözik, elüt az évtizedekkel korábban
kivándorlókétól. Ma több kivándorló életében alig játszik szerepet a magyar
kultúra, a magyar nyelv és a keresztény hit. 10-15 százalékuknál talán még
komoly értékeket jelentenek a vallási és nemzeti értékek. Külföldön viszont sok
embert vonz a magyar szó, és ők keresik a magyar közösséget. Akiben itthon is
van affinitás a kereszténység és a magyarság iránt, az külföldön is keresi a magyar
egyházi közösségeket, amelyeket aztán erősíteni fog. Ez tehát egy összetett
kérdés, ezért nem lelkesedem, amikor itthon leegyszerűsítve írnak a külföldi
magyarságról, mintha az ilyen vagy olyan lenne. A külföldi magyarság rendkívül
összetett, az egyik helyen ilyen képet, a másikon viszont teljesen más képet
mutat.
–
Mennyire élők a katolikus közösségek Észak-Amerikában, mennyire hatja át őket
Krisztus lelkisége?
– Az
egyházi közösségekben nagy hangsúlyt fektetünk a Szent István-i örökség
ápolására: a keresztény szellemiség és a magyar kultúra ápolására. Ez
megmutatkozik külföldi magyar templomaink elnevezésében is; államalapító
királyunk mellett a külföldi magyarok Szent Lászlóról, Árpád-házi Szent
Erzsébetről, Szent Margitról, Szent Imréről, Nagyboldogasszonyról nevezték el
templomaikat. Nálunk, a külföldi magyar egyházközségekben a magyarság és a
kereszténység együtt jár, szorosan összekapcsolódik. Mindazok, akik megtalálják
az utat a külföldi magyar egyházközségekhez, hangsúlyozottan, elkötelezett módon
működnek közre a magyar kulturális örökség ápolásában is. Nem tudom, hogy
itthoni híveink közül hányan vállalnák az olykor 50-100 kilométeres
autóutazásokat csak azért, hogy részt vehessenek a vasárnapi magyar
szentmiséken, mint ahogyan ezt sok külföldi magyar áldozatok árán is vállalja!
Észak-Amerikában sokan komoly anyagi áldozatot is vállalnak csak azért, hogy a
magyar közösséggel találkozzanak, és részt vegyenek a magyar nyelvű szentmisén.
Ezeket a szentmiséket legtöbbször és általában közös ebéd, agapé követi, és
mindezt a magyar hívek maguk szervezik meg, önkéntes, társadalmi munkában.
–
Észak-Amerikában, különösen az Egyesült Államokban népszerűek az ún.
újprotestáns, evangéliumi mozgalmak. Van-e ezeknek elszívó hatásuk a magyar
közösségekre?
– Sajnos
előfordul, hogy ahol a magyar katolikus egyházközségek elhalóban vannak, vagy
éppen megszűnnek, ott teret hódítanak a különböző vallási közösségek. Igazán
erős hit kell ahhoz, hogy külföldi magyar híveink kitartsanak katolikus
hitükben, amikor hiányoznak a jó pásztorok, nincs, aki összetartsa és erősítse
őket, és szétszeled a nyáj. Többen nem tesznek különbséget a felekezetek
között, mert amint mondják: „ott is magyarul imádkozunk és legalább magyar szót
is hallunk!” Sajnos, vannak ilyen elkallódások is. Saját gyengeségünk jele,
hogy nem tudunk megfelelő lelkipásztorokat biztosítani a külföldi magyar
katolikus közösségeinknek, jóllehet ez mindig és főleg a befogadó, helyi egyház
és főpásztor kötelessége! A mi feladatunk hazulról, hogy segítsük a helyi püspököket
kötelességük teljesítésében.
–
A paphiány tehát valóban súlyos gond. Miként lehetne ezen enyhíteni?
– A
papok nem potyognak az égből, hanem családokban nevelkednek. Ezt mindig
elmondom. Legyen minél több gyermek a családban, amint ezt Mindszenty József
bíboros is sürgette, a családokban pedig éljen olyan keresztény szellemiség,
amelyből papok tudnak kinőni. Ezt nevezem én „biotóp”-nak, olyan megfelelő
keresztény környezetnek, családi klímának, talajnak, amelyből könnyen és
gyönyörű hivatások fakadnak. A család intézménye körüli problémák hasonlóak az
egész világon. Nem is annyira a család van krízisben, hanem az ember, aki
nehezen akarja vállalni a közösséget, a családi elkötelezettséget egy ilyen
meghitt közösségben. Ez égető probléma, amellyel az egyház is sokat foglalkozik
napjainkban. Az észak-amerikai társadalom nagyon összetett és ebben minden
megtalálható, az ultraliberális felfogástól az ultrakonzervatívig, és ez még a
befogadó egyház sokszínű közösségeiben is megmutatkozik. Többfelé találkozunk
igazi, hithű, többgyerekes jó keresztény családokkal, de olyanokkal is, akiknél
a hit egyáltalán nem játszik szerepet.
–
Egy hónapos észak-amerikai lelkipásztori útját követően miként látja az ottani
katolikus közösségek jövőjét?
– A
keresztényeknek mindig van jövőjük. Ezt a külföldi magyar egyházi közösségekkel
kapcsolatosan is határozottan állítom, mert hasonló kérdéssel már negyven évvel
ezelőtt is találkoztam, amikor még kollegáim között is akadt, aki ezt
tanácsolata: „Ferikém, ne törd magad, két-három év múlva úgyis bezárhatod a
kaput, mert nem lesznek hívek.” Nem így történt. Azóta újból és újból
feltöltődtek vagy megerősödtek egyházi közösségeink, az elhaltak helyére újak
érkezetek. Az igazán súlyos gond a feltartóztathatatlan beolvadás a helyi társadalomba,
de a papi ellátás kérdése is – és ezt ismételten hangsúlyozom –, mert főleg
katolikus körökben pap nélkül alig létezhet egyházközség. Említettem, hogy
külföldi magyar közösségek működnek idegen lelkipásztor vezetésével is, és a
hívek megmaradnak magyarnak. Magyarul énekelnek a templomban, magyarul éneklik
a Dicsőséget, imádkozzák a Miatyánkot, a Hiszekegyet, az egyetemes
könyörgéseket, olvassák a szentírási szövegeket. Van tehát okom a bizakodásra
is.
Közelmúltbeli lelkipásztori utam különösen felerősítette bennem a jövőbe
vetett reményt, főleg azért – amint ezt említettem –, mert sok fiatallal,
fiatal családdal találkoztam, akik szépen átvették a régi, kihalóban lévő,
elkötelezett magyar emigránsok helyét. Mégis nagyon sok függ a külföldi magyar
lelkipásztoroktól: külföldön különösen óriási nagy szükség van az elkötelezett,
missziós lelkületű papokra. Ennek a missziós lelkületnek kell jellemeznie a
külföldi hívő közösséget is. Nincs egyház missziós lelkület nélkül. Ez alapvető
követelmény mindenütt a világon, itthon éppúgy, mint Észak-Amerikában:
megszerettetni Krisztust és az Ő egyházát az utánunk jövő generációval. A
magyarságot és a kereszténységet külföldön is csak úgy adhatjuk tovább, ha nem
csak tanítjuk, hanem meg is szerettetjük azt, legfőképpen vonzó, személyes,
keresztény tanúságtételünkkel és magyar helytállásunkkal az idegenben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése