A Szentszék nyilatkozata az orlandói tragédiáról

Az egyesült államokbeli Orlandóban június 12-én egy szórakozóhelyen elkövetett brutális merényletben ötvenen vesztették életüket. Federico Lombardi szentszéki szóvivő június 13-án reggel nyilatkozatot tette közzé a tragédiával kapcsolatban.

Az Orlandóban történt szörnyű tragédia, amelynek nagyon sokan estek áldozatul, Ferenc pápában és bennünk mindnyájunkban az iszonyat, az elutasítás, a fájdalom és megrendültség legmélyebb érzéseit kelti az őrült gyilkosság és az értelmetlen gyűlölet ezen újabb megnyilvánulásával szemben. Ferenc pápa imádságban és együttérzésben osztozik az áldozatok és sebesültek családtagjai kimondhatatlan szenvedésében és az Úrnak ajánlja őket, hogy bátorításra találjanak.

Kívánjuk, hogy mihamarabb megtalálják ennek a szörnyű és hihetetlen erőszaknak a kiváltó okait, amelyekkel hatékonyan szembe kell szállni. Ez az erőszak mélyen megrendíti az amerikai népet és az egész emberiséget, a benne élő békevágyat.

 

Az Irgalmasság Szent Éve 194.

Nábot szőlőskertje

„Nábotnak, a jiszreelitának volt egy szőlőskertje Achábnak, Szamária Szamaria királyának palotája mellett. Acháb beszélt Nábottal. Így szólt hozzá: ’Engedd át nekem a szőlőskertedet, hogy veteményeskertül szolgáljon nekem; egész közel fekszik házamhoz. Adok éfrte egy jobb szőlőskertet, vagy ha úgy tetszik jobban, kifizetem az árát pénzben. Nábot azonban azt válaszolta Achábnak: „Az Úr óvjon attól, hogy atyáim örökségét átengedjem neked’” (1Kir 21,1-3) Ugyanis az ősök birtoka elidegeníthetetlen volt. Ha egy család rászorult arra, hogy a szükség miatt földet vagy más ingatlant adjon el, akkor az ára nem egyszerű alkú tárgya volt, hanem a piaci árból leszámították azt az összeget, amely arányosan az eredeti gazda szabad rendelkezésére állt, és csak azokra az évekre adtak megfelelő összeget, amelyek az ötvenévenkénti jubileumi esztendőig visszavoltak. Akkor ugyanis a birtokot teljes állagban vissza kellett származtatni az eladónak, vagy ha az a család kihalt, akkor a legközelebbi vérszerinti rokonokat illette. Így biztosította Isten a családok jólétét.Acháb király jól ismerte ezt a törvényt. Szomorú volt és csalódottan tért haza. Felesége, Jezabel látta a királyon a bosszúságot, és kitudakolta annak okát. Amikor a király beszámolt a történtekről, jót mulatott férje ügyetlenségén. Meg is született benne a gonosz terv: Bízd rám, én majd intézkedem. Leült, levelet írt Nábot városának vezetőihez: „Hírdessetek böjtöt, és Nábotot ültessétek az asztalfőre, az embererk közé. Aztán vele szemben két semmirekellő ember kapjon helyet akik tanúskodnak majd ellene és kijelentik: Káromoltad Istent és a királyt. Aztán vezessétek ki, és kövezzétek agyon” Így is történt minden, hiszen a levélre a király pecsétjét ütötte rá. A király azonnal hivatalosan birtokába vette a szőlőt. (1Kir21,6-16) „Az Úr hallatta szavát, és azt mondta a tisbei Illésnek: „Indulj, menj el Achához, Izrael királyához, aki Szamáriában székel, épp Nábot szőlejében van, lement, hogy birtokba vegye. És mondd meg neki: Így szól az Úr: Gyilkoltál, és most még az örökséget is eltulajdonítod? Ezért azgt mondja az Úr: Ott fogják a kutyák a te véredet is felnyalni, ahol Nábot vérét felnyalták a kutyák Acháb azt mondta: Hát rám találtál, ellenségem? Rád találtam –felelte—Mert arra adtad magad, hogy azt tedd, ami gonosznak számít az Úr szemében. Lásd, romlást hozok rád, elsöpörlek, kiírtom (Acháb) házából mind aki férfi, a szolgát is, a szabadot is Izraelben.”

Évközi 11. hét Hétfő

Évközi 11. hét Hétfő

1 Kir 21,1-16; Mt 5,38-42

„Szemet szemért, fogat fogért.”

A Szentírás egyik legnehezebb részlete a mai evangélium. „Szemet szemért…” sokan hivatkoznak erre, mint kemény és kegyetlen normára. Isten jóságát ismerve, meg kell találni még ószövetségi szinten is a normális értelmezését. Nem az a parancs, hogy aki kiveri fogadat, vagy kiszúrja szemedet, annak te is verd ki fogát és szúrd ki a szemét, hanem az igazságosság alapján a sértés és kár ugyanolyan fokát érheti el a büntetés is. A jézusi válasz igazán újszövetségi szellemiségű. Ne csak ne keresd az igazságosan kijáró büntetést, a retorziót, hanem légy nagylelkű a megbocsátásban, magadtól tégy több jót a téged megbántókkal. Ezt a kérdést nagyszerűen szemlélteti Victor Hugó: Les miserables című művében. A kenyérlopás miatt évekre elitélt Jean Valjean keménnyé gyúródva jön ki a börtönből. Az őt vendégként befogadó püspököt is kirabolja. Amikor elfogják, s helyszíni szemlére visszaviszik a tetthelyre, a püspök átlátva a helyzetet, Jean várható súlyos büntetését szeretné elkerülni, ezért ajándéknak minősíti a lopott ezüstneműt, sőt még meg is toldja valódi ajándékokkal. Ezzel olyan változást indít el Jean Valjeanban, amitől nemes szívű emberré, mások jótevőjévé válik. Az állam nem hisz ebben, élete végéig kegyetlenül üldözi.

„Mentsen meg az Úr attól, hogy odaadjam neked atyáim örökét.”(3)

Véres fejlemények egy darab szőlőföld körül. Furcsa bonyodalmak. Ácháb király udvartartását szeretné könnyebbé és olcsóbbá tenni. Zöldségeskertje messzebb van, nehezebb műveltetni, és nem lehet, főzés közben csak úgy átlépi valamiért. A szomszédban Nábot szőlője fekszik. Becsületes alkut ajánl, hogy megszerezze a szőlőt: pénzt, vagy egy másik jobb szőlőt. Nábot nem adja, pedig jobban járhatna, és nem is okos ujjat húzni egy királlyal. Miért nem adja? Mert Ácháb nem rokon, és a törvény nem engedte, hogy más nemzetségnek eladjanak földet. A föld meg igen nagy érték, megélhetési alap. Jezabel gonosz, de a maga nemében okos. A király nevében, az ő pecsétjével, két gazember hamistanú és néhány talpnyaló segítségével halálra ítélteti a vétlen, becsületes Nábotot. A férjének csak annyit mond: Nábot halott. A király nem kérdez, de elfoglalja a halott földjét. A magyar föld is örökség. Isten és a magunk emberségéből a mienk. 1100 éve Isten nekünk adta, segített megtartani. Vannak ügyeskedők. Most is lehetnek ügyes Jezabelek. Van előképzés és jártasság. A rosszhiszemű döntnökök pedig azt hallják, amit Ácháb, szabad az út. Az akadály elhárítva, ezért busásan fizetünk nektek. Ha Magyarország Nábotként meghal, senki sem fogja feltámasztani. Magyarország nem hal meg, mert Jézus és Édesanyja országa, ők éltetik tovább.

SAHAGUNI SZENT JÁNOS

Szahaguni (Facundoi) Szent János

szerzetes és hitvalló.

 Az észak-spanyolországi Sahagun (Sanctus Facundus, Sant-Fagund) városkában született, pap lett, alapos hittudományi képzésben vett részt a szalamankai egyetemen. Papként és kanonokként is a legszerényebb körülmények közt élt. Kiváló szónok volt, gyakran volt béketeremtő párbajozó és vérbosszútól lihegő családok közt. Egy súlyos kő-műtétje után ágostonos remetének állt be. Újoncmester, majd perjel volt. A szalamankai kolostort világhírűvé tette. Hatvanévesen sorvasztó láz kínozta, melyet vídáman viselt. †1479.

A pápa a sérült gyermekek hitoktatóihoz: A test gyöngeségében és törékenységében kincsek rejlenek

Ferenc pápa a vatikáni VI. Pál teremben mintegy hatszáz, fogyatékkal élő gyermeket fogadott június 11-én a betegek és fogyatékkal élők szentévi zarándoklata keretében.

25 évvel ezelőtt hoztak létre Olasz Püspöki Konferencia kezdeményezésére külön intézményt a fogyatékkal élők katekézisének a kidolgozására. Az évforduló alkalmából konferenciát szerveztek Rómában a sérültek hitoktatása témájában, ennek fő eseménye volt a szombati kihallgatás, amelyen Ferenc pápa a VI. Pál teremben fogadta a résztvevőket és mintegy hatszáz, fogyatékkal élő gyermeket.

Részint szabadon mondott beszédében Ferenc pápa arra emlékeztette a katekétákat, hogy a fogyatékkal élők nemcsak a Krisztussal való igazi találkozás megtapasztalására képesek, hanem azt át is tudják adni másoknak. Az eltelt időszak során nagyon sokat tettek a sérült gyermekek hitoktatása terén, de tovább kell menni, például apostoli és missziós lelkületű képességeik mélyebb elismerésével – jelezte a Szentatya. Ezentúl fontos tudatosítani az ő jelenlétüket, mint olyan emberekét, akik Krisztus egyházának a tagjai. A test gyöngeségében és törékenységében kincsek rejlenek, amelyek képesek megújítani a keresztény közösségeket. Az egyházban elmélyült a testi, mentális és érzékszervi fogyatékosok iránti figyelem, ami az általános befogadásnak a jele. Mindazonáltal van még további tennivaló annak érdekében, hogy a fogyatékkal élők részvétele az életben teljes és normális legyen. Ez nemcsak technikai feladat, hanem megkívánja az arcuk megismerését és befogadását, annak a tudtosításával, hogy miként minden ember, úgy ők is, egyediek és megismételhetetlenek és közülük bárki kizárása a közösséget teszi szegényebbé – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Ezen a területen is nagyon fontos a családok bevonása, és hogy a keresztény közösségek legyenek otthonok, ahol minden szenvedő együttérzésre talál, és ahol minden család azt érzi, hogy őket terheikkel, fájdalmaikkal együtt ismerik, elfogadják és segítik. A pápa arra emlékeztette a dolgozókat, hogy a sérült gyermekek életében milyen döntő pont a szentségekkel való találkozásuk, hiszen ők is teljes jogú meghívást kaptak a Krisztussal való találkozásra a szentségeken keresztül. A még fennmaradó kétségeket és bizonytalanságokat, melyek megakadályozzák őket a szentségi életben való teljes részvételben, további munkával kell eloszlatni és megoldani – tette hozá Ferenc pápa.

Az Irgalmasság Szent Éve 193.

Illés elmenekül

Illés Izebel királyné elől elmenekül Hórebre. Júda királyság területére érve elbocsátja szolgáját, elbújik egy borókabokor alá. Kimerülten elalszik. Álmából angyal ébreszti fel: fejénél egy sült cipó és egy korsó víz állt. Az angyal eltünt. Az élelmet elfogyasztotta, s kérése szerint nem vette el életét az Úr, hanem az angyal ismét megjelent a cipóval és a vízzel: Kellj föl és egyél! Különben túl hosszú lesz neked az út. Fölkelt, evett, ivott, aztán negyven nap és negyven éjjel vándorolt ennek az ételnek erejéből egészen az Isten hegyéig, a Hórebig. Bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. S lám, az Úr hallatta szavát. Így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés? Azt válaszolta: Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Uráért! Mert Izrael fiai elhagytak, oltáraidat lerombolták, prófétáidat meg kardélre hányták. Csak én maradtam élve, de most nekem is az életemre törnek. Az Úr erre azt mondta: Menj, és a hegyen járulj az Úr színe elé! S lám, az Úr elvonult arra. Hegyeke tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvihar haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang szája elé állt. Egy hang megszólította, ezekkel a szavakkal: ’Mit csinálsz itt, Illés? Azt felelte: Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Istenéért. Mert Izrael fiai elhagytak, oltáraidat lerombolták, prófétáidat meg kardélre hányták, és most nekem is az életemre törnek. Az Úr azonban azt mondta neki: ’Menj, fordulj vissza,és vedd utadat Damaszkusz pusztasága felé! Aztán menj, és kend föl Hazaelt Arám királyává, Jehut pedig, Nimsi fiát, Izrael királyává. Végül Elizeust, Safát fiát, Ábel Melochából kend föl magad helyett prófétává”(1Kir.19,5b-16) A kiválasztottaknak be kell fejezniük a küldetésüket. Itt még ennél is többről van szó: Az Úr parancsainak buzgó teljesítése után Illést tüzes égi szekéren a mennybe ragadja fölkent utódja mellől a Jordánon túlról.Néhány ezer év múlva vissza kell térnie tanúságot tenni az emberiség történetének kezdetén mennybe ragadott Hénokkal együtt (Ter 5,18-24), hogy meghaljanak és az isten nélkül élő tömeg szemeláttára a mennybe vitessenek (Jel 11,3-13) Illés a Hórebtől, nagy istenélményét végigélve, visszaindult az északi Zsidóország, Izrael felé. Az Úr így summázza hű szolgája utolsó megbizatásait: „Aztán ez történik: Aki Hazael kardjától megmenekül, azt megöli Jehu. És aki Jehu kardjától megmenekül, azt megöli Elizeus. De hétezret életben hagyok Iraelben: minden térdet, amely nem hajolt meg Baál előtt, és minden szájat, amely nem illette csókkal”.(1Kir 19,17-18)Elizeus meghívása: „Amikor onnét elment, találkozott Safát fiával, Elizeussal. Éppen szántott, tizenkét pár ökör haladt előtte, maga pedig a tizenkettedik pár mögött haladt. Illés odament hozzá, és rávetette köntösét. Az otthagyta az ökröket, Illés után szaladt, és így szólt: ’Engedd, hadd adjak előbb búcsúcsókot apámnak meg anyámnak, aztán követlek. Azt mondta neki: ’Menj csak, de térj vissza! De hát mit tettem veled? Azzal (Elizeus) elment, fogta a pár ökröt, feláldozta, mad az ekét felhasználva megsütötte az ökröket, és odaadta az embereknek, egyék meg őket. Azután elindult, Illés nyomába szegődött, és a szolgája lett”. (1Kir 19,17-21) Elizeus előtt tizenkét pár, tehát huszonnégy ökör húzta az ekét, nem lehettek szegények. A bálványrajongó csinos menyecske az igaz Isten népe körébe férkőzve elcsavarta a fiatal királyfi fejét, feleségül vette, ezáltal az északi tíz zsidó törzs a sátán rabja lett.

Évközi 11. vasárnap

Évközi 11. vasárnap                
2Sám 12,7-10. 13; Gal 2,16. 19-21; Lk 7,36-38,3

„Abban az időben: Egy farizeus meghívta Jézust, hogy étkezzék nála. Betért hát a farizeus házába, és ott asztalhoz ült. Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában van vendégségben, alabástrom edényben illatos olajat hozott. Megállt hátul Jézus lábainál. Sírt, könnyeivel öntözte Jézus lábát, majd hajával megtörölte, és csókolgatta. Végül pedig megkente illatos olajjal. Ennek láttára a vendéglátó farizeus így szólt magában: „Ha ez próféta volna, tudná, hogy ki és miféle, aki érinti őt: hogy ez egy bűnös nő” Jézus akkor hozzá fordult: Simon, mondanék neked valamit. Az így válaszolt: Mester, beszélj!” (Lk 7,36-40) Jézus mondanivalójának lényege: rajta és Édesanyján kívül mindenki bűnös a világon. Kár fenn hordania a fejét bárkinek is, mert legfeljebb annyi különbség van köztük, hogy egyikük bűnösebb, mint a másik, vagy hogy egyikük már elkezdte a javulást, a másik pedig még elvakult, és fogalma sincs arról, hogy Isten igaz ítélete szerint éppen most mit érdemel. Ezért Jézus felsorolja a vendéglátó rút bűneit: Simon tudta, hogy Jézus elismert rabbi. Rengeteg gyógyítása mind ingyenes, a jótéteményei mind csodálatos szeretetből fakadnak. Mint házigazda tüntetően megtagadta tőle a vendégnek járó apró kedvességet: nem csókolta meg annak szakállát, nem tett csöppnyi egyszerű olajat a homlokára, nem mosatta meg szolgájával a lábát az előtérben. Ez mind tudatos, gonosz, sértő cselekedet volt. Nem volt járatlan Isten dolgaiban a házigazda, azt biztosan tudta, hogy a legnagyobb bűn a szeretet megsértése. Amikor Jézus az egész vendégkoszorú jelenlétében ezt nyilvánosságra hozta, nem kért elnézést, főleg bocsánatot nem ezekért a tudatos sértésekért. Jézus minden szándékos sértés közlése után várta vagy várhatta volna a bocsánatkérést. Igaz, nem fűzte hozzá mindegyikhez, hogy minden bűnért bocsánatot kell kérni, de aki vádolni tud, annak ennyim esze kellene, hogy legyen. Jézus irgalmas eme kíméletlen és meglehetősen ostoba házigazdával szemben is: csak annyit hangsúlyoz: a házigazda annyi nyilvános bűnt nem követett el, mint ez a szegény megszédült lány. De a kihangsúlyozott szeretet magas foka minden összehasonlítás után a normális embereknek elég figyelmeztetés. Ezt várta Jézus a házigazdától, bár tudta, hogy a farizeusoknak közös és igen csúnya főbűne a gőg. Egykori professzorunk ezzel a témával kapcsolatban hangsúlyozta: a paráznaság bűne a tíz parancsolat sorrendjében a hatodik, a szeretet parancsa viszont első lévén, az ellene elkövetett bűnök miatt sokkal többen kárhoznak el, mint paráznaságért. Bocsánatot egyedül Jézus adhat mindenkinek, mert egyededül Ő halt meg a világ összes bűnének bocsánatáért. A szeretet parancsa pedig mindig mindenkire érvényes.