Az Irgalmasság Szent Éve 193.

Illés elmenekül

Illés Izebel királyné elől elmenekül Hórebre. Júda királyság területére érve elbocsátja szolgáját, elbújik egy borókabokor alá. Kimerülten elalszik. Álmából angyal ébreszti fel: fejénél egy sült cipó és egy korsó víz állt. Az angyal eltünt. Az élelmet elfogyasztotta, s kérése szerint nem vette el életét az Úr, hanem az angyal ismét megjelent a cipóval és a vízzel: Kellj föl és egyél! Különben túl hosszú lesz neked az út. Fölkelt, evett, ivott, aztán negyven nap és negyven éjjel vándorolt ennek az ételnek erejéből egészen az Isten hegyéig, a Hórebig. Bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. S lám, az Úr hallatta szavát. Így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés? Azt válaszolta: Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Uráért! Mert Izrael fiai elhagytak, oltáraidat lerombolták, prófétáidat meg kardélre hányták. Csak én maradtam élve, de most nekem is az életemre törnek. Az Úr erre azt mondta: Menj, és a hegyen járulj az Úr színe elé! S lám, az Úr elvonult arra. Hegyeke tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvihar haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang szája elé állt. Egy hang megszólította, ezekkel a szavakkal: ’Mit csinálsz itt, Illés? Azt felelte: Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Istenéért. Mert Izrael fiai elhagytak, oltáraidat lerombolták, prófétáidat meg kardélre hányták, és most nekem is az életemre törnek. Az Úr azonban azt mondta neki: ’Menj, fordulj vissza,és vedd utadat Damaszkusz pusztasága felé! Aztán menj, és kend föl Hazaelt Arám királyává, Jehut pedig, Nimsi fiát, Izrael királyává. Végül Elizeust, Safát fiát, Ábel Melochából kend föl magad helyett prófétává”(1Kir.19,5b-16) A kiválasztottaknak be kell fejezniük a küldetésüket. Itt még ennél is többről van szó: Az Úr parancsainak buzgó teljesítése után Illést tüzes égi szekéren a mennybe ragadja fölkent utódja mellől a Jordánon túlról.Néhány ezer év múlva vissza kell térnie tanúságot tenni az emberiség történetének kezdetén mennybe ragadott Hénokkal együtt (Ter 5,18-24), hogy meghaljanak és az isten nélkül élő tömeg szemeláttára a mennybe vitessenek (Jel 11,3-13) Illés a Hórebtől, nagy istenélményét végigélve, visszaindult az északi Zsidóország, Izrael felé. Az Úr így summázza hű szolgája utolsó megbizatásait: „Aztán ez történik: Aki Hazael kardjától megmenekül, azt megöli Jehu. És aki Jehu kardjától megmenekül, azt megöli Elizeus. De hétezret életben hagyok Iraelben: minden térdet, amely nem hajolt meg Baál előtt, és minden szájat, amely nem illette csókkal”.(1Kir 19,17-18)Elizeus meghívása: „Amikor onnét elment, találkozott Safát fiával, Elizeussal. Éppen szántott, tizenkét pár ökör haladt előtte, maga pedig a tizenkettedik pár mögött haladt. Illés odament hozzá, és rávetette köntösét. Az otthagyta az ökröket, Illés után szaladt, és így szólt: ’Engedd, hadd adjak előbb búcsúcsókot apámnak meg anyámnak, aztán követlek. Azt mondta neki: ’Menj csak, de térj vissza! De hát mit tettem veled? Azzal (Elizeus) elment, fogta a pár ökröt, feláldozta, mad az ekét felhasználva megsütötte az ökröket, és odaadta az embereknek, egyék meg őket. Azután elindult, Illés nyomába szegődött, és a szolgája lett”. (1Kir 19,17-21) Elizeus előtt tizenkét pár, tehát huszonnégy ökör húzta az ekét, nem lehettek szegények. A bálványrajongó csinos menyecske az igaz Isten népe körébe férkőzve elcsavarta a fiatal királyfi fejét, feleségül vette, ezáltal az északi tíz zsidó törzs a sátán rabja lett.