Az Irgalmasság Szent Éve 195.
Tizedik
elmélkedés
Négyezer évvel ezelőtt nagyot változott a világ. Az emberek mind
bálványimádók voltak. Az egész emberiség behódolt Isten ellenségének,
Lucifernek a bukott angyalnak és társainak. Madách Imre, igen meglátta az
ősszülők bűnének veszedelmét: Isten sok éves teremtő tevékenysége után végre
elkészült a szeretet csodálatos műve. Isten sárból és napsugárból megalkotta az
embert. Boldog volt, hogy a végtelen kincsét, istenségét odaajándékozhatta az
isteni szüléssel szült Fiának, majd a mérhetetlen közös kincset ketten tovább
ajándékozhatták a harmadik Isteni Személynek, a Szentléleknek. Madách talán
készakarva nem magyarázza ezt hatalmas művében. Az is lehet, hogy nekem kellene
újból elolvasnom Az ember tragédiája című művét. Miért? Mert a pöffeszkedő
sátán hiába lesett hibát keresve. Amikor az Úr az elkészült művét, a látható
világot bemutatta Ádámnak, neki ajándékozta a dúsan termő földet: „Isten újra
szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a
tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes
csúszómászó fölött, amely a földön mozog. Isten megteremtette az embert, saját
képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.
Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek,
szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá” (Ter 1,26-28a)
A sátán nem kapott semmit. Pimaszságára utal a költő, amikor az élet fájára és
a jó és rossz tudás fájára néz és szónokol: „Fukar kezekkel mérsz, de hát nagy
Úr vagy! Hol a tagadás lábát megveti, világodat meg fogja dönteni” (Madách
Imre: Az ember tragédiája) Négyezer éve ilyen mélyre süllyedt az emberiség.
Bálványimádással csúfította el Isten szép világát. Négyezer éve újra szólt az
Isten:„Az atya teremtette, a Fiú megváltja, a Szentlélek megszenteli a
világot”Húsvét hajnalán megszületett a boldog hír Jeruzsálem hívő népének: Az
Úr feltámadt! Igen, valóban feltámadt! És szaporodtak az ujjongó élmények: „ A
hét első napjának hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária elment, hogy
megnézze a sírt. Hirtelen nagy földrengés támadt. Az Úr angyala ugyanis
leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Tekintete olyan volt,
mint a villám, öltözete meg, mint a hó. Az őrök remegtek tőle való félelmükben
s csaknem halálra váltak. Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: Ne
féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs
itt. Feltámadt, ahogy előre megmondta. Gyertek, nézzétek meg a helyet, ahol
nyugodott! Aztán siessetek, vigyétek hírül tanítványainak: Feltámadt a
halálból, előttetek megy Galileába. Ott viszontlátjátok. Íme, tudtotokra adtam”
(Mt 28,1-7) Márk hasonlóan ír a Jézust keresőkről: „Egymás közt így
beszélgettek:Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől? De amikor
odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, jóllehet igen nagy volt. Amint
bementek a sírba, jobbról egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült
(Mk 16,3-5) Így ír Lukács is, csak megemlíti, hogy az apostolok „csak üres
fecsegésnek tartották” (Lk 24,11) János megemlíti, hogy Mária Magdolna az üres
sírhoz hívja Pétert és Jánost, majd amikor ők elmentek, a háta mögött álló
Jézust a hangjáról megismerve boldogan köszönti őt. (Jn20,1-18)—Az ellenség
viszont így reagált az őrök hivatalos jelentésére: „Azt határozták, hogy adnak
egy csomó pénzt a katonáknak, és meghagyták nekik: Mondjátok, hogy éjnek
idején, míg mi aludtunk, odajöttek a tanítványai és ellopták. Ha tudomást
szerez róla a helytartó, mi megnyugtatjuk és kimentünk benneteket. Azok
elfogadták a pénzt, és úgy jártak el, ahogy meghagyták nekik. Ez a szóbeszéd
mind a mai napig elterjedt a zsidók közt” (Mt 28,13-15)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése