Az Irgalmasság Szent Éve 197.

Tizenkettedik elmélkedés

„Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: Békesség nektek! E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad. A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: Láttuk az Urat!” (Jn 20,19-25) Tamás menteni akarta hitetlenségét, ezért felsorolta, amit hallott: Én is mindezt tapasztalni akarom! Jézus egy hét múlva ismét megjelent nekik. Tamás is ott volt. Jézus neki is megmutatta bizonyítékait: Az oldalsebet és csuklóit. Erre Tamás boldog szóval tett hitvallást. Jézus ezért nem dicsérte meg. Hogyan várja majd el, hogy neki higgyenek, ha ő tíz társának nem hitt.’ Jézus csak ennyit mondott: Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek” (29) János még beszámol a Genezáreti tó melletti találkozásról. Péternek háromszor kellett megvallania, hogy szereti Jézust, jobban, mint ezek. (Jn 21,15-17) Jézus pedig örökre rábízta egyetlen Egyházát, amit alapított. Úgy, ahogy Atyja bízta rá, majd Ő a Szentlélekre. .Jézus földi életének utolsó napjaiban, majd dicsőséges feltámadása után a földön töltött negyven nap alatt rendszeresen fölkereste apostolait. Megjelent néha másoknak is, de az igazi célja az volt, hogy az apostoli kollégium megmaradt tizenegy tagja lássa, hallja, érintse a feltámadt testét, mert nekik szavatolniuk kell a megtérők előtt, hogy érzékszerveikkel is tanúskodhatnak a feltámadt Test és a kereszten meghalt test azonosságában. Azt is vállalták, hogy ezt vérük ontásával is tanúsítják majd, amikor annak ideje elérkezik. Húsvét napjaitól kezdve már a Szentlélek titkos működése is meg-megjelent, amit követnie kellett megjelenésének is: „De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,1-8) Miután Jézus ezeket közölte velük, az Olajfák hegyéről fölment az égbe. „Erre az Olajfákról elnevezett hegyről, amely Jeruzsálemtől egy szombatnapi járásra van, visszatértek Jeruzsálembe. Amint megérkeztek, fölmentek az emeleti terembe, ahol együtt szoktak lenni: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Alfeus fia, Jakab, a buzgó Simon, és Jakab testvére Júdás. Mindannyian egy szív, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt”(12-14) Az ima ereje arra ösztönözte Pétert, hogy elkezdje gyakorolni egyházfői hivatalát: „Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek Dávid szájával Júdásról, azok vezetőjéről jövendölt, akik elfogták Jézust. Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül. Gonoszsága bérén telket szerzett magának, amikor pedig lezuhant, kettérepedt, és kifordultak a belei. Erről Jeruzsálem minden lakója tudomást szerzett, úgyhogy azt a telket az ő nevükön Hakeldamának, azaz Vérmezőnek nevezték el. Benne van ugyanis a Zsoltárok könyvében: Lakóhelyük váljék sivataggá, ne lakja senki sátrukat. És: Tisztségét kapja meg más’” (16-20) Péter tehát lezárja Júdás ügyét.