Évközi 11. hét csütörtök

Évközi 11. hét csütörtök

A prófétai lelkek legjellemzőbb sajátja, hogy nem félnek a hatalmasoktól. Nem mintha mentesek lennének a szorongástól, az átvirrasztott éjszakák sötét riadalmától, s nem ismernék a bizonytalan jövő elnyeléssel fenyegető örvényeit. Nem mintha nem lenne tapasztalatuk az emberi szeretet édes bilincseiről. Éppen ellenkezőleg: ők tudják csak igazán, mibe kerül valóban szeretni, a végsőkig, az üdvösségig menően felvállalva azt, aki mellett elkötelezték magukat. Ám tudják azt is, hogy semmi sem menthető meg az örök életre, ami nem Istenben van, és semmi sem igazi és valóságos, ha hazudni kényszerít. Ezért készek a legszebb és legdrágább szeretetkapcsolatot is feláldozni, ha az igazság útján való haladásukban akadályt jelentenek. A próféták tehát nem minden kötöttségtől szabadulni akaró, öntörvényű agglegények, hanem Isten szerelmesei, akik magukat feledve csak őt keresik, s minden emberi félelmen úrrá tudjanak lenni az egyetlen és üdvös félelem, az istenfélelem által. mely világosságot, tisztánlátást ad nekik, amellyel az ember az igazságot minden elé képes helyezni.

Mi is megkaptuk ugyanezt a természetfölötti életet és hitet, s ha nem elégszünk meg azzal, hogy külsőnket csinosítsuk, izmainkat fejlesszük és tehetségünket kamatoztassuk, hanem ezt a legfontosabb talentumunkat, az Igazság ismeretét és a hozzá való ragaszkodást kiműveljük lelkünkben, mi is megkapjuk azt az adományt, hogy félelem nélkül élhetünk.

Illés, Elizeus és a többi próféta példája által serkentsd fel bennünk, Urunk, a vágyat a Neked átadott élet után, hogy Szentlelked egyre szabadabban működjék bennünk és általunk, míg csak az isteni szeretet misztériumának forgószele egészen magával nem ragad minket.