A Hittani Kongregáció dokumentuma a hierarchikus és karizmatikus egyházról

Március 14-én hagyta jóvá a pápa a dokumentumot 

Június 14-én kedden délben mutatták be a Szentszék sajtótermében a Hittani Kongregáció Iuvenescit Ecclesia, az Egyház megfiatalodik kezdetű dokumentumát, melyet Ludwig Müller bíboros-prefektus és Luis Ladaria érsek-titkár látott el kézjegyével a Hittani Kongregáció részéről. Az egyház hierarchikus és karizmatikus jellegét és egymáshoz való viszonyát bemutató dokumentumot Ferenc pápa március 14-én hagyta jóvá és így a dekrétum maga március 15-i keltezésű. Kedden délben Ludwig Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa és Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa, valamint Piero Coda prelátus, a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja mutatták be az új dokumentumot a sajtó képviselőinek, María del Carmen Aparicio Valls, a Gergely egyetemen professzorasszonyának a tanúságtételével. A „Iuvenescit Ecclesia” dokumentum a püspököket szólítja meg, de természetesen rajtuk keresztül az egész egyházat és alapvető kérdésként a hierarchikus és karizmatikus adományok kapcsolatát elemzi, melyek az egyház életét és küldetését szolgálják.

Harmonikus és egymást kiegészítő kapcsolat, a főpásztor iránti engedelmességgel

A „Iuvenescit Ecclesia” dokumentum teológiai, nem pedig pasztorális-gyakorlati megközelítését adja azoknak a kérdéseknek, melyek az egyházi intézmények és az új egyházi mozgalmak, társulatok kapcsolatából erednek. A dokumentum hangsúlyozza a hierarchia és a karizma harmonikus egymáshoz kapcsolódását és egymást kiegészítő jellegét, amennyiben „a karizmák rendezett és termékeny részvétele az egyház közösségében” nem hatalmazza fel őket arra, hogy „kivonják magukat az egyházi hierarchia iránti engedelmességből, továbbá jogcímet sem ad nekik önálló szolgálatra”. „Az egyház élete és missziós küldetése számára elengedhetetlen fontosságú adományoknak, vagyis a hiteles karizmáknak tehát tekintetbe kell venniük az egyház missziós nyitottságát, a pásztorok és az egyház benső élete iránti szükséges engedelmességgel együtt”.

Ne állítsuk szembe a hivatalos egyházat a szeretet egyházával

A karizmáknak a szembeállítása vagy éppen egymás mellé helyezése a hierarchikus adományokkal szemben azonban tévedés lenne. Nem szabad ugyanis szembeállítani a hivatalos egyházat a szeretet egyházával, mert „az egyházban a lényeges intézmények karizmatikusak”, másfelől pedig a „karizmáknak hivatalos jelleget kell ölteniük, hogy következetesek és folyamatosak legyenek”. Ilyen módon mindkét szemlélet együtt halad, hogy „közösen jelenítsék meg Krisztus misztériumát és üdvözítő művét a világban”.

A karizmatikus jelleg soha ne hiányozzon az egyházban, de szükséges az egyházi érettség is

Az új egyházi valóságoknak egy bizonyos „egyházi érettségre” kell eljutniuk, mely magába foglalja „a teljes értékelésüket és az egyházba való beilleszkedésüket, mindig közösségben a püspökökkel és figyelemmel az útmutatásaik iránt”. Az új egyházi valóságoknak létezése „az egyház szívét örömmel és hálaadással tölti el”, de ugyanakkor arra kéri őket, hogy „pozitív kapcsolatokat építsenek ki az összes többi adománnyal”, melyek jelen vannak az egyház életében, azzal a céllal, hogy azok „nagylelkű támogatást kapjanak és a püspökök atyai éberséggel kísérjék őket, hogy együtt osztozzanak az egyház javaiban és evangelizáló küldetésében”.

A hiteles karizmák megkülönböztetésének a jegyei

De hogyan lehet felismerni a hiteles karizmatikus adományt? – teszi fel a kérdést a Hittani Kongregáció Iuvenescit Ecclesia kezdetű dokumentuma. Válaszként a megkülönböztetésre utal, mely az egyházi hatóság illetékessége, a következő sajátos szempontok szerint: a szentség eszközeként szolgálni az egyházban, elköteleződni az evangélium missziós hirdetésében, a teljes katolikus hitet megvallani, az egész egyházzal való tényleges tanúságtétel, becsületes készséggel elfogadni hittani és pasztorális tanításait, elismerni és megbecsülni az egyház más karizmatikus jelenségeit, alázattal elfogadni a megkülönböztetés nehéz pillanatait, lelki gyümölcsöket teremni, mint a szeretet, béke, öröm és emberség, tekintettel lenni az evangelizálás társadalmi dimenziójára és végül tudatában lenni annak a ténynek, hogy a „társadalom leginkább elhagyatott tagjai iránti elkötelezettség nem hiányozhat egy hiteles egyházi valóság életéből”.

Kánonjog szerinti hivatalos elismerés

Az említett megkülönböztetésen túl a Hittani Kongregáció új dokumentuma két alapvető szempontot jelöl meg, melyeket figyelembe kell venni az új egyházi valóságok jogi elismerésekor, a kánonjog által meghatározott normák szerint. Az első szerint „tekintettel kell lenni az egyes egyházi közösségek karizmatikus sajátosságára”, hogy „elkerüljük a jogi kényszerítést és ne gyötörjük halálra az újdonságot”. A másik szempont pedig az alapvető egyházi rendszert érinti, vagyis elő kell segíteni, hogy „a karizmatikus adományok ténylegesen beilleszkedjenek az egyház életébe, elkerülve annak a veszélyét, hogy azokat párhuzamos valóságként értelmezzük, a hierarchikus adományok rendjére való hivatkozás nélkül”.

Az egyetemes és a helyi egyház közötti kapcsolat elengedhetetlen feltétel

A Hittani Kongregáció új dokumentuma nyilvánvalóvá teszi, hogy a hierarchikus és karizmatikus adományok kapcsolatának tekintettel kell lennie az egyetemes és a helyi egyház közötti elengedhetetlen és alkotó jellegű kapcsolatra. Ez azt jelenti, hogy a karizmák az egész egyház javára születtek, de benső lényegüknél fogva egy konkrét egyházmegye szolgálatában kell megvalósulniuk. Ezen túlmenően ezek a karizmák annak a hiteles jelentőséget jelentik, hogy mindenki élhesse és gyarapíthassa a saját keresztény hivatását, akár házasság, papi nőtlenség vagy felszentelt szolga minőségében. Az Istennek szentelt élet is az egyház karizmatikus dimenziójába illeszkedik, mert a lelkiség egy jelentős erőforrássá válhat akár a világi hívek, akár a papság számára, mindkettőt segítve abban, hogy saját konkrét hivatását megélje.

Tekintsünk Mária példájára

A Hittani Kongregáció Iuvenescit Ecclesia kezdetű dokumentuma végül arra hívja az olvasót, hogy „tekintsen Máriára, az Egyház Anyjára, a Szentlélek kezdeményezései iránti teljes engedelmesség és a fénylő alázat példájára”. Közbenjárása adja, hogy a „Lélek által a hívek között bőségesen osztott adományt engedelmesen befogadják és hogy az gyümölcsöt hozzon az egyház és az egész világ javára”.