Évközi 14 hét szombat
Iz 6, 1-8; Mt 10, 24-33
„Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége”
Minden próféta arra volt kiválasztva, hogy a világtörténelem számára közvetítse Isten üzeneteit. Nevük eredetileg „róéh” látó volt, mert Isten rendszerint látomásokban mutatta meg nekik, amit titkaiból meg akart velük ismertetni. Izajás próféta Istennel való közvetlen találkozását és prófétai meghívását könyvének hatodik fejezetében írja le. Isten nem úgy jelenik meg előtte, mint az ószövetségi választott nép Istene, hanem az egész föld a világmindenség Ura:„Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhája szegélye betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette: hat-hat szárnya volt mindegyiknek. Kettővel befedték arcukat, kettővel befedték lábukat, és kettővel repültek. Az egyik így kiáltott a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége”(Iz 6, 1. 3) A „láttam az Urat” kifejezés nem azt jelenti, hogy Istent lényege szerint, színről-színre szemlélhette. Erre a földön élő ember képtelen. Az Ószövetség legnagyobbjainak sem adatott meg ez a kitüntetés. Amit a szeme érzékelhetett, az a mennyei templom volt, Isten köntöse, és „az Úr dicsősége”, vagyis a lényéből kiáradó fényesség. Az Ószövetségben sokszor olvashatunk erről. A szent sátornak, majd a templomnak belső egyharmadát hívták a Szentek Szentjének. Ennek ablaka nem volt, a szentélytől nem átlátszó függöny választotta el. Nem kapott természetes fényt, hanem a frigyláda fedeléről sugárzó mennyei ragyogás töltötte be. Ezt hívták az Úr dicsőségének. (3) Habakukk próféta ugyanezt tapasztalja a természetben.: „Jön az Isten Témán felől, és a Szent a Párán hegye felől, dicsősége elborítja az egeket, és dicséretével telve van a föld” (Hab 3,3) Saul Damaszkusz előtt áll déli napfényben, Krisztus fényessége messze túlragyogja a napfényt, és Saul megvakul tőle, míg hosszan nézi Jézust. (ApCsel 9, 3-8) Izajás a szeráfokat nézi, hallgatja, amint szolgálatuk során hatalmas szóval dicsőítik az Urat: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége!”(3)Megremegett a föld ettől a hódolattól, és tömjénfüsttel lett tele a mennyei templom.(4)Izajás megrémült.Az Ószövetségben az angyalok megjelenése is azonnali halál érzetét keltette. Itt, pedig sokkal több történt: „Ekkor így szóltam: Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim! Erre odarepült hozzám az egyikszeráf, kezében parázs volt, melyet csípővassal vett el az oltárról.Hozzáérintette a számhoz, és így szólt:Íme, ez megérintette ajkadat, és eltűnt a bűnöd, vétked bocsánatot nyert” (5-7) „Majd hallottam az Úr hangját, amint mondotta: Kit küldjek el? Ki megy el nekünk? Ekkor azt mondtam: Íme, itt vagyok, engem küldj!”(8) Rendszeresen részt veszünk a kegyelemosztó szentmiséken nekünk is szól az Úr: Kit küldjek el? Felelje mindenki: engem küldj!
Iz 6, 1-8; Mt 10, 24-33
„Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége”
Minden próféta arra volt kiválasztva, hogy a világtörténelem számára közvetítse Isten üzeneteit. Nevük eredetileg „róéh” látó volt, mert Isten rendszerint látomásokban mutatta meg nekik, amit titkaiból meg akart velük ismertetni. Izajás próféta Istennel való közvetlen találkozását és prófétai meghívását könyvének hatodik fejezetében írja le. Isten nem úgy jelenik meg előtte, mint az ószövetségi választott nép Istene, hanem az egész föld a világmindenség Ura:„Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat, amint magas és kiemelkedő trónuson ült, és ruhája szegélye betöltötte a templomot. Szeráfok álltak mellette: hat-hat szárnya volt mindegyiknek. Kettővel befedték arcukat, kettővel befedték lábukat, és kettővel repültek. Az egyik így kiáltott a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége”(Iz 6, 1. 3) A „láttam az Urat” kifejezés nem azt jelenti, hogy Istent lényege szerint, színről-színre szemlélhette. Erre a földön élő ember képtelen. Az Ószövetség legnagyobbjainak sem adatott meg ez a kitüntetés. Amit a szeme érzékelhetett, az a mennyei templom volt, Isten köntöse, és „az Úr dicsősége”, vagyis a lényéből kiáradó fényesség. Az Ószövetségben sokszor olvashatunk erről. A szent sátornak, majd a templomnak belső egyharmadát hívták a Szentek Szentjének. Ennek ablaka nem volt, a szentélytől nem átlátszó függöny választotta el. Nem kapott természetes fényt, hanem a frigyláda fedeléről sugárzó mennyei ragyogás töltötte be. Ezt hívták az Úr dicsőségének. (3) Habakukk próféta ugyanezt tapasztalja a természetben.: „Jön az Isten Témán felől, és a Szent a Párán hegye felől, dicsősége elborítja az egeket, és dicséretével telve van a föld” (Hab 3,3) Saul Damaszkusz előtt áll déli napfényben, Krisztus fényessége messze túlragyogja a napfényt, és Saul megvakul tőle, míg hosszan nézi Jézust. (ApCsel 9, 3-8) Izajás a szeráfokat nézi, hallgatja, amint szolgálatuk során hatalmas szóval dicsőítik az Urat: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége!”(3)Megremegett a föld ettől a hódolattól, és tömjénfüsttel lett tele a mennyei templom.(4)Izajás megrémült.Az Ószövetségben az angyalok megjelenése is azonnali halál érzetét keltette. Itt, pedig sokkal több történt: „Ekkor így szóltam: Jaj nekem, végem van! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom, mégis a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim! Erre odarepült hozzám az egyikszeráf, kezében parázs volt, melyet csípővassal vett el az oltárról.Hozzáérintette a számhoz, és így szólt:Íme, ez megérintette ajkadat, és eltűnt a bűnöd, vétked bocsánatot nyert” (5-7) „Majd hallottam az Úr hangját, amint mondotta: Kit küldjek el? Ki megy el nekünk? Ekkor azt mondtam: Íme, itt vagyok, engem küldj!”(8) Rendszeresen részt veszünk a kegyelemosztó szentmiséken nekünk is szól az Úr: Kit küldjek el? Felelje mindenki: engem küldj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése