SZENT III. JENŐ
pápa
*Píza. +Tivoli, 1153. július 8.
A rómaiaknak a pápa elleni felkelése során II. Lucius
pápa Capitolium elleni roham során halálos sebet kapott, és 1145. február 15-én
meghalt. Még ugyanezen a napon összegyűltek a bíborosok a San Cesario
kolostorban, és a közeli Tre Fontane-i cisztercita kolostor apátját, pízai
Bernátot pápává választották.
A választás teljesen készületlenül találta az apátot.
Egykor letette a nagy pisai érsekségen viselt vicedominus hivatalát, hogy
Clairvaux-i Szent Bernáthoz (lásd: A szentek élete, 470. o.) csatlakozzék, hogy
távol minden világi tevékenykedéstől már csak az imádságnak és a vezeklésnek
éljen. Keserűen panaszolta fel Tre Fontane apátjává szóló meghívását, mert
elválasztotta Bernáttól. És most, micsoda fordulat az egyszerű szerzetes
életében! A megválasztottnál nem kevésbé volt meglepve Clairvaux-i Bernát is a
hír hallatán. Levélben heves szemrehányásokkal árasztotta el a bíborosokat,
akik rárohantak egy egyszerű férfira, kivették kezéből a bárdot, a fejszét és a
baltát -- ciszterciként mindennap végzett testi munkát --, a palotába
ráncigálták, a trónra emelték, bíborba-bársonyba öltöztették, hogy bíráskodjék
a nemzeteken és útba igazítsa a népeket. Bernát tudta, hogy a megválasztottnak,
aki az alázatossághoz és az engedelmességhez szokott hozzá, nem pedig a
parancsoláshoz és az uralkodáshoz, hiányzik néhány olyan tulajdonsága, amelyet
meg kell követelni az Egyház legfőbb pásztorától. Így intette tehát az új
pápát: ,,Légy hát erős és férfi, ha kezedet ellenséged nyakára illeszted! Tarts
ki erőteljesen és szilárdan sorsodban, amelyet a mindenható Isten minden
testvéred előtt bízott rád!''
Ezzel tehát harcra szólította Jenőt legbensőbb,
elmélyedésre és békére vágyódó természete ellen. A pápának, akit a rómaiak még
megkoronázása előtt arra kényszerítettek, hogy a Szabin hegyekbe meneküljön,
alig sikerült azután visszatérnie városába, ismét el kellett hagynia Rómát.
Elmulasztotta, hogy idejében megmutassa az öklét a csőcseléknek, amely a Szent
Péter bazilikából erődítményt csinált, és rettentő hadsereget állított ki.
Ideiglenesen Viterbo lett a pápa székhelye; uralkodásának nyolc évéből még
kettőt sem tölthetett Rómában.
E gondja mégis háttérbe szorultak, amikor eljutott
hozzá Edessza elestének és lakói ezrei kegyetlen lemészárlásának a híre.
Jeruzsálem immár közvetlenül fenyegetett keresztényeinek az európai udvarokhoz
intézett segélykiáltását nem hallgatták meg. Hozzájárult mindehhez, hogy egy
örmény egyházi küldöttség éppen döntést kért a pápától egy liturgikus
vitakérdésben: a Kelet iránti érdeklődés kettős szempontból is felébredt,
megélénkült a remény Kelet mintegy száz év óta különvált egyházainak
újraegyesítésére, és így Jenő pápa még az örmény küldöttek jelenlétében kiadott
egy bullát, amellyel keresztes háborúba hívta Franciaország királyát és
lovagságát. Miután a pápa ezt követően az először ingadozó Clairvaux-i Bernátot
is megnyerte e tervének, ennek lenyűgöző és megrendítő ékesszólásától felszítva
mozgalom támadt, s nemcsak Franciaországot, hanem Németországot is magával
ragadta.
A pápa ekkor útra kelt Franciaországba, ahol VII.
Lajos a legnagyobb tiszteletnyilvánítással fogadta Dijonban. Ezután a szeretett
Clairvaux- ba ment, s hatévi elválás után viszontlátta Bernátot. 1147-ben és
1148- ban jelentős zsinatok következtek Párizsban és Reimsben. Az ugyanekkor
tartott trieri zsinaton bemutatták a pápának Bingeni Szent Hildegárd (lásd:
487. o.) feltűnést keltő írásait, amelyek elnyerték Jenő pápa tetszését is.
A pápa még északon időzött, amikor a Nyugatra rátört
az a szerencsétlenség, amely nagyon megterhelte a pápa és Bernát lelkiismeretét
egyaránt. Abban a félresikerült kísérletben, hogy elfoglalják Damaszkuszt,
zátonyra futott az egész keresztes hadjárat, bár Jenő pápa két legátusát adta a
keresztes had mellé, ám képteleneknek bizonyultak, hogy a seregen belül
széthúzó erőket egységes vezetés alá kényszerítsék. -- Rómában Bresciai
Arnold[10] uralkodott, aki fanatikus bűnbánati prédikációival elbűvölte a
tömeget, a szegénységet és az erkölcsi tisztaságot követelte az apostolok
példájára. A római szenátus azt a politikai nézetet tette magáévá, amit ez az
aszkéta hirdetett a Capitolium romjain: véget akart vetni Rómában a pápa
uralmának, és a várost vissza akarta vezetni régi köztársasági nagyságához.
A pápának az a reménye, hogy Staufi III. Konrád
(+1152) segítségével újból megnyeri Rómát, a királlyal együtt sírba szállott.
Az utódjával, Barbarossa Frigyessel történt kedvező megállapodása révén Jenő
pápa meg tudta vetni a jövendő császárral való hatékony együttműködés alapját.
Ereje szerint támogatta az Ibériai-félszigeten a keresztény országokat, és az a
remény fűtötte, hogy a mohamedánokat kiűzhetik. Franciaország készséges volt a
pápa iránt, és Angliában is kedvező fejlődés egyengette a talajt. Mindenekelőtt
az okos legátusok révén a nyugati kereszténység peremvidékén Írország, Skócia
és Skandinávia szorosabban kapcsolódott Péter utódjához, mint bármikor is. Jenő
pápa vetése reménnyel teli aratást érlelt, amikor 1153. július 8-án Tivoliban
meghalt.
A halott pápát csakhamar szentként kezdte tisztelni a
nép. Amikor akarata ellenére a kolostorcellából a főpásztori hivatalba hívták,
az engedelmességhez szokott szerzetes nem vonakodott, hogy szívének a
magányosság, elmélyülés és béke iránti legbensőbb hajlamával felvegye a harcot,
és természetes engedékenységét hajthatlansággal pótolja.
Hogy csak egy példát említsünk: ha politikailag
helytelenül járt is el akkor, amikor a lázadó Bresciai Arnold kiátkozását
feloldotta, a papot mégis annyira tisztelte Jenő pápa, hogy kérését, amely
talán az Istennel való kiengesztelődés becsületes vágyából fakadt, nem tudta
elutasítani. A pápa Arnoldot és tanait valójában szent életével győzte le és
szégyenítette meg. Nevezhette Arnold a pápát gyújtogatónak és gyilkosnak, az
Egyház hóhérának és az ártatlanság megrontójának, aki a testét hizlalja és
pénztárát idegen pénzzel tölti meg, a nép, sőt az egész világ tudta róla
mindezek ellenkezőjét. A források ritka egyértelműséggel szólnak arról, hogy
Jenő pápát bámulatraméltóan jámbor és szent férfinak tartották, aki bőkezűen
osztja az alamizsnát, igazságos az ítélkezésében, s egyformán meghallgatja a
szegényt és a gazdagot. Csodálatot vívott ki a pápának önmagával szemben
tanúsított szigorúsága. Pápai öltözete alatt éjjel-nappal a ciszterciek durva
ruháját hordta, a fekvőhelye pedig bíbor függönytől elrejtett szalmazsák volt.
Hogy a pénznek és a javaknak Clairvaux-ban megtanult megvetését pápaként is
gyakorolta, csakhamar közszájon forgott. Tanítója, Bernát, aki mintegy lelki
tükörként neki szentelte A szemlélődésről című művét, leírhatta benne: ,,Ami a
fösvénységet illeti, azzal nem kell fárasztanom a figyelmedet, mert azt mondják
rólad, hogy a pénzt pelyvának tekinted''. Hiábavalók voltak az olyan
kísérletek, amelyek a pápa kegyét bőséges ajándékokkal akarták megnyerni. Egyes
gazdagok teherhordó állatainak az ezüsttel megrakott zsákokat vissza kellett
cipelniök az Alpokon át. Nemcsak a pénzt, hanem saját méltóságát sem tartotta
sokra a pápa. Molisei Hugó gróf azzal a kéréssel fordult a pápához, hogy
házasságát jelentse ki érvénytelennek. Jenő pápa azonban nem látott lehetőséget
ennek megtételére, mert a házasságot érvényesen kötötték meg. Amikor a gróf nem
akart ebben megnyugodni, a pápa a lábához borult, miközben a tiara a porba
gurult; a pápa könnyek között kérte a grófot, hogy hajoljon meg Isten törvénye
előtt. A megrendült Hugónak, aki ezután engedelmességet fogadott, a pápa saját
gyűrűjét adta oda, hogy mindig emlékeztesse adott szavára. III. Jenő hírneve
úgy maradt fenn, hogy pápaként, hivatalának ragyogása közepette is megmaradt
egyszerű, életét a vezeklésnek és imádságnak szentelő szerzetesnek. Személyében
meggyőző kifejezésre jutott Clairvaux-i Bernát rendi eszménye.
IX. Pius 1872. szeptember 28-án megerősítette a
ciszterci pápának évszázadok óta megnyilvánult tiszteletét, és a szentek közé
sorolta őt. [10] Bresciai Arnold (Brescia, 1100 körül--Róma 1155): ágostonos
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése