Évközi 25. hét csütörtök
Préd 1, 2-11 Lk 9, 7-9
„Minden hiúság, mondja a Prédikátor"
A bölcsességi irodalom célja: a hívő embereknek meg akarja mutatni, hogy lehet végbevinni tetteinket úgy, hogy azok minél közelebb segítsenek minket az üdvösségünkhöz. A profán bölcselet célja kezdetben az volt, hogy az ember megtalálja a leghatékonyabb viselkedésmódot az érvényesüléshez. Idővel ez a cél módosult: a születő természettudományok keresték a célravezető módokat, ezért a filozófiához csatolták azokat is. Ma a természetes ésszel elérhető ismeretek elvonással történő megismerésének a tudományát tartjuk filozófiának. A Prédikátor könyvének a szerzője a Makkabeusok kora előtt élt. Ismerte a görög bölcseletet. Úgy ítélhette meg ezt a bölcseletet, azért művelik, hogy az emberek a maguk hatalmi körükbe tudják vonni a világ dolgainak irányítását. Így érthető könyve bevezetője: „Minden hiúság, mondja a Prédikátor, csupa hiúság, minden csak hiúság" (2) a dolgozó ember vesződik egész nap, a munkássága a világon semmit nem változtat magán a világon: „Nemzedék elmúlik, és nemzedék érkezik, a föld, pedig mindig megmarad. A nap felkel és lenyugszik, majd visszasiet helyére, s ott újra felkel, dél felé kerül, majd északra fordul" (4-5) Ugyanígy szokott fújdogálni a szél, folyni a folyók; vizüket elnyelik a tengerek, a nélkül, hogy t kicsapnának medrükből. Ugyanilyen módon működik az emberi szervezet is. A szem a látottakkal nem telik el, a fül nem dugul el a hanghullámoktól. Visszatérnek bizonyos dolgok, ismétlődik az élet. „Nem gondolnak az emberek az elmúltakra, s a jövendőre sem gondolnak majd, akik még később lesznek" (11) Nem az időjárás változásait kel befolyásolni ahhoz, hogy az ember boldogabb legyen. Akkor lesz boldogabb, ha a sorsát, elsősorban örök boldogságát biztosítva látja, egyedül ebben nincsen semmi hívság. Ennek az a feltétele, hogy keresem az igazságot, és állandóan mások boldogságát szolgálom. Ez lemondásba, sok-sok szenvedésbe kerül. Az ősbűn elkövetése óta ezért a szenvedés az igazi eszköz a világ megváltoztatásához. Elsősorban Jézusé. Hozzá kell azonban járulnunk nekünk is. Erre ad jó példát Szent Pál apostol: „Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből testének, az egyháznak javára" (Kol 1, 24) „Tedd ezt, és élni fogsz" (Lk 10, 28) Nem hivalkodva, hanem boldogan.
Préd 1, 2-11 Lk 9, 7-9
„Minden hiúság, mondja a Prédikátor"
A bölcsességi irodalom célja: a hívő embereknek meg akarja mutatni, hogy lehet végbevinni tetteinket úgy, hogy azok minél közelebb segítsenek minket az üdvösségünkhöz. A profán bölcselet célja kezdetben az volt, hogy az ember megtalálja a leghatékonyabb viselkedésmódot az érvényesüléshez. Idővel ez a cél módosult: a születő természettudományok keresték a célravezető módokat, ezért a filozófiához csatolták azokat is. Ma a természetes ésszel elérhető ismeretek elvonással történő megismerésének a tudományát tartjuk filozófiának. A Prédikátor könyvének a szerzője a Makkabeusok kora előtt élt. Ismerte a görög bölcseletet. Úgy ítélhette meg ezt a bölcseletet, azért művelik, hogy az emberek a maguk hatalmi körükbe tudják vonni a világ dolgainak irányítását. Így érthető könyve bevezetője: „Minden hiúság, mondja a Prédikátor, csupa hiúság, minden csak hiúság" (2) a dolgozó ember vesződik egész nap, a munkássága a világon semmit nem változtat magán a világon: „Nemzedék elmúlik, és nemzedék érkezik, a föld, pedig mindig megmarad. A nap felkel és lenyugszik, majd visszasiet helyére, s ott újra felkel, dél felé kerül, majd északra fordul" (4-5) Ugyanígy szokott fújdogálni a szél, folyni a folyók; vizüket elnyelik a tengerek, a nélkül, hogy t kicsapnának medrükből. Ugyanilyen módon működik az emberi szervezet is. A szem a látottakkal nem telik el, a fül nem dugul el a hanghullámoktól. Visszatérnek bizonyos dolgok, ismétlődik az élet. „Nem gondolnak az emberek az elmúltakra, s a jövendőre sem gondolnak majd, akik még később lesznek" (11) Nem az időjárás változásait kel befolyásolni ahhoz, hogy az ember boldogabb legyen. Akkor lesz boldogabb, ha a sorsát, elsősorban örök boldogságát biztosítva látja, egyedül ebben nincsen semmi hívság. Ennek az a feltétele, hogy keresem az igazságot, és állandóan mások boldogságát szolgálom. Ez lemondásba, sok-sok szenvedésbe kerül. Az ősbűn elkövetése óta ezért a szenvedés az igazi eszköz a világ megváltoztatásához. Elsősorban Jézusé. Hozzá kell azonban járulnunk nekünk is. Erre ad jó példát Szent Pál apostol: „Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből testének, az egyháznak javára" (Kol 1, 24) „Tedd ezt, és élni fogsz" (Lk 10, 28) Nem hivalkodva, hanem boldogan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése