SZENT PACIFIK
(1653-1721)
Közép-Olaszországban, San Severino*-ban született.
Korán árvaságra jutott, ekkor egy pap nagybátyja vette magához, de inkább
illendoségbol, mint igaz szeretetbol. A cselédek látták, hogy nagybátyja éppen
csak megturi, ezért megvetették, bosszantották. Ha valami rosszat tettek,
ráfogták. Így gyakori szidásban volt része. O azonban mindezt türelemmel
viselte: a béketurés iskolájában edzodött meg az Istennek tetszo életre.
Iskolába azért járhatott. Tanítói és társai egyaránt szerették, tisztelték.
Jelenlétében nem mertek illetlen szót mondani. Gyóntatóatyjával történt
megbeszélés után 17 éves korában jelentkezett ferencesnek. A foranói
kolostorban végezte a novíciátust. A szerzetesi fegyelem, a szentek példája
nyomán gyorsan haladt az életszentség útján. A fogadalom letétele után
bölcseletet és teológiát tanult s készült a papszentelésre. Gyakran
fohászkodott: „Én Istenem, én mindenem! Csak tebenned tudok megnyugodni. Te
vagy egyedül a Jó, a magasztos. Nálad van a teljes vigasztalás. Te vagy egyedül
a szépség és a szeretet. Te a szentség és maga a fölség.” Ez az áradozó,
lelkendezo odaadás nyert szentségi megpecsételést az 1677. jún. 4-i
papszentelésen. Utána egy ideig a filozófia tanára volt, szíve azonban a
lelkipásztorkodás felé vonzotta. Vágya hamarosan teljesült: az Appenninek
hegyei közt élo, sokszor templomtól, paptól messze eso nép gondozását bízták
rá. Egész lélekkel végezte feladatát, fáradságot nem kímélve járta a vidéket,
prédikált, kiszolgáltatta a szentségeket. Pár év múlva lábai felmondták a
szolgálatot, ekkor fo feladata a gyóntatás lett. Egy ideig házfonök is volt. A
szegénység, alázat jó példájával járt elo szerzettársai elott. 40 éves korában
elvesztette hallását, már nem tudott gyóntatni sem. Elfogadta betegségeit,
fölajánlotta áldozatul Istennek. Az Úr rendkívüli kegyelmekkél ha1mozta el: a
szemlélodés magas fokára jutott, szentmisébe közben gyakran esett
elragadtatásba. Ilyenkor arca úgy ragyogott, mint egy szeráfé. Késobb meg is
vakult. Most már nem is misézhetett. „Legyen úgy, ahogy az Úr akarja” - mondta.
Ekkor legtöbbször a templomban, az Oltáriszentség elott idozött. 1721.
szeptemberében érkezett szenvedései végére. Mikor ágyánál a haldoklók imáját
mondták: „Költözzél el keresztény lélek” - mosolyogva s a szent engedelmesség nevében
indult útnak Isten mennyei országába. 1784-ben boldoggá, 1839-ben szentté
avatták.
„Nagy, rendkívüli kegyelmeket kapott Istentol, mégis
egyetlen biztos útnak a ferences szabályt tekintette. Meg is tartotta utolsó
betuig, másoknak is ezt ajánlotta. Igehirdetésének, lelki irányításának ez volt
a témája: huség a mindennapi kötelességek teljesítésében.”
Életrajzából.
Imádság:
Istenünk, te nekünk Szent Pacifikot a béketurés, az apostoli buzgóság és
az imádságos lelkület példaképéül adtad. Közbenjárására segíts minket, hogy
mindennapi kötelességeinket huségesen teljesítsük és szenvedéseinket türelemmel
viseljük. A mi Urunk Jézus Krisztus által.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése