Évközi 25 vasárnap
Iz 55, 6-9; Fil 1, 20-24; Mt 20, 1-16a
Keressétek az Urat,amíg megtaláljátok,hívjátok segítségül,amíg közel van”
Izajás próféta elsősorban a zsidókhoz beszélt, de Isten üzenete nekünk, magyaroknak is szól. A zsidók ősapja, Jákob, Egyiptomba költözött hetvened magával. Utódai négyszázharminc év alatt sokasággá nőttek. Valahol a lelkük mélyén élt az ősök hite, de nagyon távoli volt Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének szerető jósága. Amikor jövendő vezérük a pusztában, idegen családba nősülve legeltette apósa nyáját, égő csipkebokorban jelent meg neki Isten. Őt küldte rabszolgasorban sínylődő népéhez: „Láttam népem nyomorúságát Egyiptomban hallottam kiáltását a munkafelügyelők kegyetlensége miatt, és ismerem szenvedéseit. Hadd, küldjelek a fáraóhoz, hogy kivezesd népemet, Izrael fiait Egyiptomból” (Kiv 3, 7-8. 10) Mózes megkérdezte: „Mi a neved, mit mondjak nekik? Én vagyok az, aki vagyok. Aztán azt mondta: Ezt mondd Izrael fiainak: Az, aki van (Jahveh), küldött engem hozzátok”. (Kiv 3, 13-14) a nép hangját tehát meghallotta Isten, és segítségükre sietett. Tíz rettenetes csapással megtörte ellenségük büszkeségét. Majd szabadulásuk után vezette őket a pusztában, szövetséget kötött velük, hazát adott nekik. De többszörösen lelkükre kötötte, hogy hűek maradjanak hozzá! A honfoglalás után hamarosan elfordultak Istenüktől, bálványok imádására vetemedtek, meggyalázták, szegénnyé tették népüket. Ezért Isten is elfordult tőlük, engedte elpusztítani országukat. Ezt megelőzően több próféta, köztük Izajás is figyelmeztette őket: „Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van” Népe nem figyelt Istenére. A hetven éves fogság után szolganép maradtak. De várták a Messiást, a nagy szabadítót, a Megváltót. Amikor Ő eljött, és tanításával meg csodáival igazolta küldetését, az egyszerű nép elfogadta. Nikodémus farizeus még így fejezte ki: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, mert senki nem tudja ezeket a jeleket végbevinni, amelyeket te cselekszel, hacsak nincs vele az Isten” (Jn 3, 2) Hamarosan prófétának mondják a hívők. Péter apostol, pedig pontosan fogalmazza az igazságot: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”. (Mt 16, 16) a virágvasárnapi ünneplő sokaság, pedig kikiabálja meggyőződését: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön!” (Lk 19, 38) a vezetők viszont elutasították. Ezért Jézus keserű szívvel jövendölte:„Jeruzsálem, Jeruzsálem! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk szárnya alatt összegyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! Íme, elhagyott puszta lesz a házatok” (Mt 23, 37-38) Jézust a várfalakon kívül, a Golgotán feszíttették keresztre. Ugyanez a római hatalom harminchét év múlva földig rombolta Jeruzsálemet, szétszórta a zsidókat. A mi magyar őseink tisztán imádták az egy igaz Istent. Kis hiba árnyalta hitüket, mert az ősszülőknek adott isteni buzdítást idők folyamán félreértették a Messiást szülő asszonyról. Úgy tartották, hogy magának a szellemi létű Istennek van egy lánya, aki a magyar népet óvja, élteti. Ezt a tévedést a keresztény hitben kijavították. Ez után tartották, hogy Isten egyszülött Fia érettünk emberré lett, Szűzanyától született, megváltott minket. Édesanyját, pedig azért a sok jóért, amit az Ő kedvéért művelt első szent királyunk, István, örökös Királynőnk gyanánt Védőnkké tette. Amíg kerestük az Ő kegyeiket, bennük bíztunk a történelem viharai között, a legnagyobb szenvedések és csapások között is talpon maradtunk, mert a nép mindig hű maradt Jézusához és Nagyasszonyához. Küzdünk a hazugság és gyűlölet sátáni erői ellen, megértjük Izajás üzenetét: „Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok.”
Iz 55, 6-9; Fil 1, 20-24; Mt 20, 1-16a
Keressétek az Urat,amíg megtaláljátok,hívjátok segítségül,amíg közel van”
Izajás próféta elsősorban a zsidókhoz beszélt, de Isten üzenete nekünk, magyaroknak is szól. A zsidók ősapja, Jákob, Egyiptomba költözött hetvened magával. Utódai négyszázharminc év alatt sokasággá nőttek. Valahol a lelkük mélyén élt az ősök hite, de nagyon távoli volt Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének szerető jósága. Amikor jövendő vezérük a pusztában, idegen családba nősülve legeltette apósa nyáját, égő csipkebokorban jelent meg neki Isten. Őt küldte rabszolgasorban sínylődő népéhez: „Láttam népem nyomorúságát Egyiptomban hallottam kiáltását a munkafelügyelők kegyetlensége miatt, és ismerem szenvedéseit. Hadd, küldjelek a fáraóhoz, hogy kivezesd népemet, Izrael fiait Egyiptomból” (Kiv 3, 7-8. 10) Mózes megkérdezte: „Mi a neved, mit mondjak nekik? Én vagyok az, aki vagyok. Aztán azt mondta: Ezt mondd Izrael fiainak: Az, aki van (Jahveh), küldött engem hozzátok”. (Kiv 3, 13-14) a nép hangját tehát meghallotta Isten, és segítségükre sietett. Tíz rettenetes csapással megtörte ellenségük büszkeségét. Majd szabadulásuk után vezette őket a pusztában, szövetséget kötött velük, hazát adott nekik. De többszörösen lelkükre kötötte, hogy hűek maradjanak hozzá! A honfoglalás után hamarosan elfordultak Istenüktől, bálványok imádására vetemedtek, meggyalázták, szegénnyé tették népüket. Ezért Isten is elfordult tőlük, engedte elpusztítani országukat. Ezt megelőzően több próféta, köztük Izajás is figyelmeztette őket: „Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van” Népe nem figyelt Istenére. A hetven éves fogság után szolganép maradtak. De várták a Messiást, a nagy szabadítót, a Megváltót. Amikor Ő eljött, és tanításával meg csodáival igazolta küldetését, az egyszerű nép elfogadta. Nikodémus farizeus még így fejezte ki: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jött tanító vagy, mert senki nem tudja ezeket a jeleket végbevinni, amelyeket te cselekszel, hacsak nincs vele az Isten” (Jn 3, 2) Hamarosan prófétának mondják a hívők. Péter apostol, pedig pontosan fogalmazza az igazságot: „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia”. (Mt 16, 16) a virágvasárnapi ünneplő sokaság, pedig kikiabálja meggyőződését: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön!” (Lk 19, 38) a vezetők viszont elutasították. Ezért Jézus keserű szívvel jövendölte:„Jeruzsálem, Jeruzsálem! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk szárnya alatt összegyűjti a csibéit, de ti nem akartátok! Íme, elhagyott puszta lesz a házatok” (Mt 23, 37-38) Jézust a várfalakon kívül, a Golgotán feszíttették keresztre. Ugyanez a római hatalom harminchét év múlva földig rombolta Jeruzsálemet, szétszórta a zsidókat. A mi magyar őseink tisztán imádták az egy igaz Istent. Kis hiba árnyalta hitüket, mert az ősszülőknek adott isteni buzdítást idők folyamán félreértették a Messiást szülő asszonyról. Úgy tartották, hogy magának a szellemi létű Istennek van egy lánya, aki a magyar népet óvja, élteti. Ezt a tévedést a keresztény hitben kijavították. Ez után tartották, hogy Isten egyszülött Fia érettünk emberré lett, Szűzanyától született, megváltott minket. Édesanyját, pedig azért a sok jóért, amit az Ő kedvéért művelt első szent királyunk, István, örökös Királynőnk gyanánt Védőnkké tette. Amíg kerestük az Ő kegyeiket, bennük bíztunk a történelem viharai között, a legnagyobb szenvedések és csapások között is talpon maradtunk, mert a nép mindig hű maradt Jézusához és Nagyasszonyához. Küzdünk a hazugság és gyűlölet sátáni erői ellen, megértjük Izajás üzenetét: „Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése