Advent 3. hetének hétfője

Advent 3. hetének hétfője

Isten ígérte az emberiségnek, hogy az ősbűn és rengeteg személyes bűn kiengesztelésére Megváltót küld a világra. Ezzel nemcsak a tényt magát akarta közölni, hanem biztossá kívánta tenni a kárhozat veszélyébe sodródott emberi nemet, hogy Isten nem szolgáltatja ki a gonosz és ravasz ősellenségnek, a sátánnak. Ezért az ősbűn miatt bánkódó ősszülőknek kiszabja a megérdemelt büntetést, de a menekülésről is biztos ígéretet ad: Megváltót küld, aki ennek a becsapott asszonynak egyik unokájától születik majd a történelem folyamán. A vízözön után Isten Noé elsőszülöttjét, Szemet tette ezen ígéret hordozójává. Az ő leszármazottjai közül született később Ábrahám, akinek a hitét jutalmazta az Úr a nagy áldással: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”.(Ter 12,3) Ebből következtethetett az emberiség arra, hogy az ő utódaiból származik test szerint a Megváltó, de arra is, hogy az összes nemzet megváltója lesz. Várta is évezredeken keresztül a hívők népes tábora, hogy ez az isteni ígéret beteljesüljön. Ábrahám utódairól később írásos emlékek készültek,amelyek gyűjteménye az Ószövetségi Szentírás. Szájhagyomány útján más népek is kaptak hírt időnként, hogy az ős-kinyilatkoztatás milyen módon teljesül. Ábrahám Jákob, (más nevén Izrael) nevű unokájának népét vezette az Úr az ősapának ígért föld felé. A honfoglalás előtt pihenőt kaptak a Jordán folyótól keletre, Moáb mezején. Ennek a földnek a királya, Bálák, rémülten figyelte Izrael táborát. Attól reszketett, hogy az  országát el akarják foglalni. Úgy vélte, hogy háború esetén ő kisebb számú seregével nem tud ellenük győzni. Kigondolta tehát, hogy a Tigris és Efrátesz folyamok vidékén lakó prófétát, Bálámot országába hívja, és megátkoztatja vele az idegen népet. Ettől a bénító átoktól majd erejüket vesztik, és így könnyen legyőzhetővé válnak. Követei által sok pénzt ígért Bálámnak. Ő egy ideig ellenállt a csábító ajánlatnak, későbbi kísérlet után azonban elfogadta a nagy haszonnal kecsegtető felkérést. Szamarára ült tehát, és elindult dél felé. Ekkor kapta az első figyelmeztetést, hogy nem Isten akaratát teljesíti. Szamara elé állt egy angyal, akit az állat észlelt, gazdája viszont nem. Háromszor állta el útjukat az angyal, szegény szamár mindannyiszor kikerülte, amiért Bálám jól elnáspángolta. Végül az oktalan állat megszólalt, figyelmeztette Bálámot az angyalra és kardjára. A próféta restellte az esetet, hogy a szamár szeme meglátta az Isten követét, az ő pénzéhes szeme pedig elvakult. Az angyal tovább engedte, de figyelmeztette, hogy ne tegyen semmit Isten akarata ellenére. (Szám 22,22-35) Bálák király megmutatta a félelmet keltő tábort, és kérte Bálámot; bénítsa meg őket átkával. A fizetség igézetét végül  háttérbe szorította Isten parancsa: „Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja leborulva, s megnyílt szemmel: Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél föl Izraelből s megveri Moáb fejedelmeit, mind elpusztítja Szetnek gyermekeit”. (Szám 24,15-17) Bálák megharagudott. Bálám azonban boldogan hazatért. Jövendölését mindenfelé elhíresztelték. Ezerkétszáz év múlva a napkeleti bölcsek ennek alapján azonosították a Megváltó születését jelző csillagképet, indultak Izrael országába, keresték a királyi palotában,és az egyszerű házikóban meglelt Messiás-királyt hittel köszöntötték, és nagyon boldogok voltak.