Nemzetek 4.

Nemzetek

 
 elmélkedés negyedik rész

A szentírási idézetek egyöntetűen bizonyítják, hogy a nemzetek kialakulását Isten akarta. Már az első családban is kitűnt, hogy a születő gyerekek alkata, jelleme mennyire különböző. Káin és Ábel története erről szól. Tulajdonságaik öröklődtek: kombinálódtak, de biztosítottak határozott azonosságot, hasonlóságot is. Ezekhez kapcsolódott a családi nevelés, bevett szokások. Ahogyan szaporodtak a családok, összekötötte őket a rokonság, egymás védelme, közös gazdasági érdekek, élmények, később a nyelvi és egyéb kulturális értékek. Hordozták, mint láttuk, az ősök által nyert áldás erejét, de azok bűneinek büntetését is. A vízözön után Noé fiaiban jól érzékelhető mindez. Szem és Jáfet apa-tisztelete megkapja az áldást, a tiszteletlen Kám az átkot. Mindegyik következménnyel jár leszármazottaik életében. Érdekes megfigyelni, hogy a sértett apa nem a fiát, hanem unokáját átkozza meg: „Átkozott legyen Kánaán, legyen utolsó szolgája testvéreinek. Majd ezt mondta: Áldott legyen az Úr, Szem Istene, és legyen Kánaán a szolgája! Terjessze ki Isten Jáfetet, lakozzék Szem sátraiban, s Kánaán legyen a szolgája!” (Ter 9,25-27) Az idővel kialakuló nemzetek is kapnak küldetést, mint az egyének.Szem utódai, a szemiták később egyik tagjukban, Ábrahámban, abban a nagy megtiszteltetésben részesültek, hogy az igaz Isten szól hozzájuk. Ábrahám hatvan éves korában ígéretet kap, hogy majd fia születik, sok unokája lesz, nagy néppé fejlődik, hazát kap ajándékba Istentől, és népéből születik a világ Megváltója. Így válik igazán híressé, mindvégig megmarad a népek között. Ezt saját szemünkkel látjuk az ígéret elhangzása után négyezer évvel. Úgy gondolják sokan, hogy Kánaán utódai az afrikai népek. Más népek is kapnak isteni megbízatást, amint az ószövetségi Szentírásból tudjuk: Babilon óriási birodalmat alapít, bűnös népeket igáz le, sőt Isten népét is bünteti az Úr végzése szerint. Később azonban maga is büntetésben részesül, mert túlzásba viszi megbízatását. Ez a vidék ma sem tud békében élni. Azt is láttuk, hogy a nemzetek maguk erejéből nem tudtak ősi büntetéseiktől megszabadulni. Ezért küldi Isten Egyszülött Fiát, hogy kiengesztelje Istent az emberekkel. Igaz, Jézus kijelenti hallgatóinak: „Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a lányt anyjával, a menyet anyósával; saját háza népe lesz az ember ellensége” (Mt 10,34-36) Jézus nem összeveszíteni jött az embereket, főként nem megbontani a család egységét, hanem azt hangoztatja, hogy a béke nem független tőle, hanem „Ő maga lesz a béke” (Mik 5,4) Aki Őt elfogadja, követi, az békében él, aki elutasítja, annak a béke örökös hiánycikk marad. Vannak becsületes emberek, akik hazájuk, nemzetük sorsáért rengeteget aggódnak, odaadóan dolgoznak javáért, jövőjéért, mégsem tudják megteremteni az áldott békét. Nem merik, vagy nem akarják megvallani, hogy ők Jézust szeretnék szolgálni, de ez nem lehet beszédtéma a modern életvitelben. Jézus nélkül, a vele való szoros kapcsolat nélkül nem lesz sem európai, sem magyar földön béke, egymás megértése, tisztességes vezetés, az egész társadalomban egyenlőség a „jognak asztalánál”, a saját asztalnál pedig becsületes munkával megkeresett finom és bőséges ennivaló. Miért kell félni Jézustól? Senkitől nem veszi el egyéni, nemzeti tulajdonságait, felerősít minden jót, csökkenti a rosszat, és a vele tartó, igazán keresztények a nemzetben „úgy ragyognak, mint az égen a csillagok”