Güssingi zarándoklat 2.

Güssingi zarándoklat

 
Minket is elhívott otthonunkból az Úr, mint egykor Ábrahámot. 

Két napra ugyan, de elhagytuk az otthon melegét, biztonságát. Itt újabb közösséget találunk, nem mi hívtunk létre, hanem Isten akarta nekünk adni. Utazunk. Így sokkal jobban átérezzük, hogy a rohanó jármű székében ülve az mindenható kezében vagyunk. Találkoztunk ismerős és új arcokkal. Az új vonásokban új sorsokat fedezünk fel, ismerkedünk életükkel. Átérezzük, hogy ők is Isten gyermekei, vonásaikból maga Isten mosolyog ránk. Valóban, Isten maga akar találkozni velünk. Annak idején Ábrahám Isten szavát, hallotta: „Hagyd el születésed helyét és rokonaidat, akikben bíztál, és menj arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Ha megteszed, fiút adok neked, akire eddig hiába vártál hatvan éves korodig. Az ő utódait nagy néppé teszem, annyian lesznek, mint égen a csillag, tengerparton a föveny. Nekik adom azt a földet hazául, és belőlük születik a Messiás. Benned nyer áldást a föld minden nemzete. Ábrahám hitt Istennek és elköltözött az ígéret földjére. Mindent megkapott, gazdag lett nagyon, csak a megígért fiúra kellett még negyven esztendőt várnia. Közben unokaöccsét, Lótot menteni akarva, harcba keveredett azzal a négy királlyal, akik legyőzték a Jordán völgyének öt királyát. Amikor a győzelem után hazafelé tartott, kijött eléje Melkizedek, Sálem, a későbbi Jeruzsálem királya, aki a Magasságbeli Isten főpapja volt. Ekkor megnyugodott a szíve. Régi és az új hazájában is földhözragadt gondolkodású emberek éltek, és földhöz ragasztott bálványokat imádtak isten gyanánt. Ezekről írta később a zsoltáros: „Van szemük, de nem látnak, van fülük, de nem hallanak”(Zsolt 113, 5) Az Isten, aki hozzá szólt, élő Isten volt. Most itt van ennek a földnek királya, az élő Isten főpapja, megerősíti hitét. Ábrahám is szokott áldozatot bemutatni, hogy imádja Istent, és megköszönje neki ajándékait. Most főpappal találkozik, aki hivatásszerűen közvetítő Isten és az emberek között. Ő mutatja be az áldozatot, mégpedig akkor szokatlan módon nem állatot tesz az oltárra, hanem kenyeret és bort áldoz fel Istennek. Ábrahám nem kérdezi, kik voltak a szülei, hogyan lett király és főpap. Nem gondol arra sem, hogy az ő magvából születő Messiás előképe ez a férfiú. Ezer év telik majd el, amikor egyik leszármazottja, Dávid király, rávilágít erre a titokra: „Így szólt az Úr az én Uramhoz: „Jobbom felől foglalj helyet, míg én ellenségeidet zsámolyul vetem lábad alá”. Kinyújtja az Úr ionból hatalmad vesszejét: „Ellenségeid közt uralkodjál! Születésed napjától tiéd a királyság szentséges fényességben; a hajnalcsillag előtt szültelek téged „Megesküdött az Úr és nem vonja vissza: „Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint” (109.zs.) Ha mindezt tudta volna Ábrahám, és könnyes szemmel köszönte volna meg Istennek, akkor azt is megtudhatta volna, hogy újabb ezer év elmúltával utódai ezt a legfontosabb leszármazottját kivetik maguk közül, halálra ítélik, és átadják a pogányoknak kivégzésre. Pedig az a pogány bíró megkérdezi majd őket: „a ti királyotokat feszítsem meg?” Mire majd őrjöngve felelik: „Nincsen királyunk, csak császárunk!” Viszont az a pogány megírja, és keresztjére ráerősítteti a halál okát, hirdető feliratot: „a Názáreti Jézus a zsidók királya.” S felirat örökre ott marad a kereszten, amelyen az örök főpap feláldozta önmagát az Atyjának. Ezt az áldozatot azonban Jézus előző este már elővételezte az utolsó vacsorán, amikor a kezébe vette a kenyeret, átváltoztatta a saját testévé, majd vette bort, átváltoztatta a saját vérévé. Ezzel megmutatta, hogyan hal meg másnap, amikor a kereszten kiontják a vérét. Így valósul meg az ősi példa, hogy a Melkizedek rendje szerinti örök főpap a kenyér és bor áldozatát egészen új módon hozza létre.