Virágvasárnap

Virágvasárnap

HOZSANNA  Dávid Fiának!

 
Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban”

 
A mai vasárnap nagyböjt utolsó vasárnapja. Az ősi latin megnevezés: pálma-vasárnap. Jézus Jeruzsálembe történt ünnepélyes bevonulása alkalmával ugyanis pálmaágakat vágtak az út menti fákról és azokat lengetve kísérték az Urat, miközben zengett a diadalmas ének: „Hozsanna Dávid Fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban”(Mt 21,9) Mi virágvasárnapnak szerettük nevezni, mert nincsenek útjainkat szegélyező pálmafánk, a korai húsvétok idején gyümölcsfáink sem nagyon virágoznak, de a fűzek vattaszerű virágjai kínálják az ünnepi díszt. Ezzel a vasárnappal kezdődik a nagyhét, vagyis a történelem legfontosabb hete. A názáreti Jézus ünnepélyesen bemutatkozik a zsidók, az ószövetség választott népének fővárosában, mint a megígért Messiás. Ezért éneklik folyamatosan kísérői: „Hozsanna Dávid Fiának!” Ez a cím csak a Messiásnak jár. Róla szólt Isten Dávidnak tett ígérete: „Állandó lesz házad és királyságod mindörökké” (2Sám 7,16) A megtestesülést hirdető angyal is ezt említi: „Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja Dávidnak, az ő atyjának trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége”. (Lk 1,32-33) Ez a bemutatkozás külsőségekben roppant szerény. Nem római triumfus zsoldos légiókkal. Nem is keleti királyé kecses lovon vagy legalább öszvér hátán. Szamárcsikón ül az Úr, azt is kölcsönvette.  Öt és félszázados forgatókönyvhöz igazodik, mert Zakariás próféta így írta meg: „Felette örvendezzél, Sion leánya, ujjongj Jeruzsálem leánya: íme, bevonul hozzád királyod, igaz ő és megszabadít, szegény ő szamáron ül, szamárkanca fiatal vemhén”. (Zak 9,9) Szerény a megjelenése, de igaz ember. Azért jött emberalakban, bár Ő az Isten Fia, hogy megigazulttá tegye a bűnös emberiséget. A nagyhét többi napjának liturgiája arról szól hogy ez a megigazulás sok szenvedésébe kerül. Testi és lelki szenvedések két súlyos napja vár rá. Meghal népéből kitaszítottan, rabszolgák keresztjére feszítve. Holttestét eltemetik, lelke alászáll a poklokra, megvigasztalni a pokol tornácán várakozó üdvözült lelkeket, behajtani ősi ellenségeinek, az ördögök légióinak hódolatát. Aztán vissza jön a földre halálon, poklok uralma fölött győztesen. Addig a hét nagyon szomorú napokból áll. Jézus a liturgia szent cselekményeiben újra átéli kínszenvedéseit, és várja, hogy hívei esténként összegyűlnek, hogy vele együtt szenvedjenek. Ne tagadjuk meg tőle ezt a résztvevő szeretetet. A hívő ember, a hívő katolikus nagyon várja feltámadását. Testvéreim, tegyük a magunk szenvedéseit Jézus kínszenvedéseihez, méltóképpen várva a feltámadását.