A magyarok Mária-tisztelete 2.

A magyarok Mária-tisztelete
elmélkedés második rész

A magyar népvitézlő nemzet volt. A nyeregben kemény harcos meg tudja becsülni, azt a másik erényt, a gyengédséget, amelyet elsősorban a feleség és édesanya jelent a számára. Azt is jól tudták, hogy a jövő harcosai is édesanyák szíve alatt bimbóznak, majd édesanyák ölén virágoznak ki teljes emberré. Nem volt előttük ismeretlen a családanya összetartó ereje, és a nemzetségfő feleségének anyás, békéltető küldetése sem. Legősibb szavaink közül való az asszony (ochszun, osszun), és ez eredetileg úrnőt, királynőt jelentett. Ma is használt alakja: kisasszony, kis úrnőt jelent. Nem felesleges visszagondolni arra sem, hogy a keresztény hitvilággal már a kazár birodalomban megismerkedtek őseink, és a keleti keresztények akkor is, ma is, Theotokosznak, Istenanyának tisztelték és ábrázolták Máriát. Amikor Géza fejedelem azzal a súlyos gonddal küszködött, hogy nincs fiú örököse, aki nagy tervét megvalósíthatná: a hét törzset (besgur) egy nemzetté alakítani, egységes állammá váltani a laza törzsszövetséget, akkor álomban részesült: „Csodás fényben ragyogó, gyönyörű asszonyt látott, akit sok előkelő szűz követett. Ő ezekkel a szavakkal szólt hozzá: Nyugodjál meg, Géza, én Mária vagyok, az az érintetlen Szűz, akiről a keresztény emberek elmondták neked, hogy Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának édesanyja vagyok. Mennyei fény világosít meg, ez elűzi lelked minden homályát. Megismered Istent, aki téged alkotott. És most tudd meg, ami rejtve van előtted: fiút szül neked a feleséged, ő királyi rangban uralkodik a magyarokon, és az igaz Istennek kiváló tisztelője lesz. Én pedig megígérem neked, hogy érdemeiért, amelyeket Fiam előtt szerez, a te országodnak védője és különleges patrónája leszek.” (Schwandtner: Scriptores rerum Hung.Tom. I. 583-4) Géza élete megváltozott. Bízott álma valóságában, ami lényegében arról biztosította, hogy Jézus Krisztus Édesanyjának az ajándéka lesz a születendő fiú, Mária neveli és segíti, és azokért az érdemekért, amelyeket Jézus Krisztus előtt szerez, védi és óvja Géza fiát és egész népét. Vajk a Szűzanya jóságát, megelőlegezett bizalmát sosem feledte el, és szívesen vállalta a maga nehéz, de gyönyörű küldetését: krisztusivá tenni a népet Mária oltalma alatt. Elsősorban tehát maga tisztelte a Szűzanyát, és ezt a tiszteletet ültette alattvalói lelkébe is. Bonfini szerint életében is sokszor ajánlotta országát és népét Mária oltalmába. Gyönyörű templomokat építtetett az Ő tiszteletére: a Dunántúlon a győri, a Duna – Tisza közén a kalocsai, a Tiszántúlon a csanádi székesegyházat. Szent Istvánnak a mennybevitt Szűzanya iránti túláradó tiszteletét a székesfehérvári dóm hirdette a legkiválóbban. Nyugati utazók gyönyörködtek benne nagy áhítattal és ámulattal. Ami szépet, nemeset országunk akkor nyújthatott, azt mind pazar bőségben áldozta erre a templomra, felszerelésére és díszítésére. Ezt a templomot kivette a rendes püspöki joghatóság alól, és az ország vallási központjává tette. Búcsúnapját pedig, aug.l5 – ét, országos búcsúnak rendelte. Össze is gyűlt a magyarság évről évre ünnepelni Nagyboldogasszonyát. A király pedig törvénylátó napokat tartott ez alkalommal, ahol mindenki uralkodója elé járulhatott ügyes-bajos dolgával. A velencei bencés szerzetes, Gellért 1015-ben járt itt először. Csodálkozva jegyezte meg vendéglátójának, hogy ez az ájtatos embertömeg egyetlen egyszer sem említi Mária nevét. Büszkén magyarázta a magyar szerzetes, hogy mi Őt Nagyasszonyunknak, azaz Királynőnknek szólítjuk. - Vajon minket, ma élő magyar katolikusokat is föllelkesít a tény, hogy a világon egyetlen nép vagyunk, aki az Üdvözlégyben nem Szent Máriának, hanem Királynőnk Máriának mondjuk Őt? Később a király megkérte Gellértet, hogy egy nagyboldogasszonyi búcsún prédikáljon a mennybevitt Szűzanyáról. Ez szentbeszéd annyira tetszett neki, hogy fiának, Imrének a nevelését rábízta és később csanádi püspökké nevezte ki. Gellért működése segítette Mária-tiszteletünket, de nem tőle tanultuk meg ezt a tiszteletet, ahogyan a zsolozsmáskönyvben olvashatjuk. Fölvethetjük a kérdést: milyen címen, milyen kiváltsága szerint tisztelte Szent István és népe a Szűzanyát? Minden jel, minden emlék arra mutat, hogy a mennybevitt és a világ Királynőjévé koronázott Szűzanya volt tiszteletének tárgya. Bőven van erről szó a „MAGYAROK NAGYASSZONYA” című könyvemben. Az ő, népe és az utókor erre vonatkozó hitét zseniálisan foglalja össze a koronázási eskükereszt hátlapjára vésett felirat: „REGINA COELI PATRONA HUNGARIAE”. Elgondolkodhatunk azon is, hogy miért fogadta el a magyar nép ilyen gyorsan és egyetemlegesen ezt a nagyasszonytiszteletet? Első királyunk hite és buzgósága mellett kellett, hogy legyen a magyar néplélekben valami erős, elemi hangoltság, amik ezt érthetővé teszi. Laureatusi értekezésemben sokat foglalkoztam ennek a bizonyításával. Bár Bozsóky P. Gerő: Magyarok útja a pogányságból a kereszténységig című művében kereken állítja, hogy nem volt a magyarok pogány őshitében egy pogány Nagyasszonyról szó, Balogh Ágost de Nemcsicz: Beatissima Maria qua Regina et Patrona Hungariarum, Kandra Kabos: Magyar Mythologia című művében ezt sok néprajzi adatból elfogadhatóan állítja. E szerint a néphit szerint az egyetlen Istennek volt egy leánya, aki a magyar népet védőszárnyai alá vette, védte, táplálta, mint egy nemzetségfő hitvese szokta tenni. Ezért hitték, hogy ő az élő Isten mellett, mint élő földöntúli nagyhatalom mindenben védőasszonyunk. Amikor a kereszténység tanításából az igazságot megtudták, hogy Istennek nincs teste, következéskép lánya sem lehet, ugyanakkor biztos tanítást kaptak arról, hogy az Isten Fia érettünk emberré lett, édesanyától született, mennybemenetele után Édesanyját is fölvitte a mennybe, ott az egész világ Királynéjává koronázta, nagy örömmel töltötte el őket Géza fejedelem álma, hogy ez a valóságos élő Királynő Isten trónja mellett képviseli a mi ügyünket. Nem volt nehéz számukra a teljes igazságot elfogadni