Hétfő húsvét 3. hetében

Hétfő húsvét 3. hetében
ApCsel 6, 8-15; Jn 6, 22-29
„Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő”

Az apostolok a csodálatos kenyérszaporításból, a tengeren való gyalogsétából, Péter magán számából és a gyors partot érésből sejtették már, hogy Jézus valami nagy szabású terven dolgozik. Ezért reggel, amikor bementek a kafarnaumi zsinagógába, és ott Jézus beszélgetni kezdett, nem lepődtek meg azon, hogy a zsinagóga udvarán nyüzsgés támadt. Hamarosan ki is nyitották a zsinagóga ajtaját, és nagyobb embersereg nyomult be az imaházba. Az arcok ismerősek voltak, hiszen az apostolok etették őket előző nap délután a tó túlsó partján. Most csodálkozva kérdezik Jézust: „Mester, mikor jöttél ide?” (25) Ott tartottak ugyanis emlékezetükben, hogy a csodálatos kenyérszaporítás után Jézus tanítványait csónakba ültette, ő maga, pedig felment a hegyre egyedül.„Jézus azt felelte: Bizony, bizony mondom nektek: kerestetek engem, de nem azért, mert jeleket láttatok, hanem, mert ettetek a kenyérből és jóllaktatok .Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely veszendő, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek” (26-27) Jézus nem boldog osztatlanul, amikor előző napi vendégeinek egy vállalkozó szellemű csoportja felkeresi a távoli zsinagógában. Nem kérdezi vissza: Honnan tudtátok, hogy éppen itt vagyok? Jézus tudta, hogy megfigyelték, hogy az evezni kezdő tanítványok a csónak orrát Kafarnaum irányába fordították. Jézus nem kérdez feleslegesen. A keresés okát is tudta: Azt szeretnék elérni, hogy az előző napi csodát Jézus ismételje meg ma és holnap és mindenkor. Viszont azonnal közli, hogy Ő nem óhajt ingyen konyhákat nyitni sem Zsidó országban, sem más vidéken: Az emberi táplálkozáshoz Isten már az ember teremtésekor megadta a módot. Termőföld, munka, gabonamag. Vetni kell, aratni, őrölni, dagasztani és sütni a kenyeret. Ebbe a folyamatba felesleges lenne az Emberfiának állandó változtatással beleszólnia. A szülőtől kár lenne elvenni azt a boldogságot, hogy gyermeke kenyeréhez ő is ad jókora boldogító hozzájárulást. Jézus amúgy azt is tudta, amit én is, hogy az ingyenélők nem kenyeret akarnak, hanem húst és sört. A zsidók a pusztában is megunták a negyven éves mannát.  Aztán kimondja a végszót a vita eme részére: az Atya nem arra adta neki a küldetést, hogy felforgassa a teremtés rendjét, hanem a meggyöngült emberi erőket segítse természetfeletti erejével, azzal „az eledellel, amely megmarad az örök életre, amelyet majd az Emberfia ad nektek. Őt ugyanis az Atyaisten jelölte meg pecsétjével” (27) Jézus küldetését ez a pecsét erősíti meg.  Érdekes, hogy ezután egy értelmes kérdés fogalmazódik meg a küldöttségben: „Mit tegyünk, hogy Isten tetteit cselekedjük?”(28) Jézus válasza is rövid és bölcs: „Isten tette az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött”. (29) a mai életben is ez a válasz igazít el egyedül: „Higgyetek abban, akit az Isten küldött” Ne higgyetek a hazugság és a gyűlölet követeinek!