Húsvét 3 vasárnap

Húsvét 3 vasárnap
ApCsel 3, 13-15. 17-19; 1Jn 2, 1-5a; Lk 24, 35-48
„Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból”

A mai evangélium újra visszaidézi az emmauszi tanítványok történetének záróakkordját. A két fiatal tanítvány szárnyaszegett hittel, a nagypénteki szenvedéstörténet sokkoló hatása alatt indul húsvétvasárnap délután Jeruzsálemből, messiási reményeik nagy temetőhelyéről vissza a szülőföldjükre. Útközben Jézus hozzájuk csatlakozott, megmagyarázta nekik az isteni kinyilatkoztatásból a messiási szenvedések értelmét. Amint okfejtését hallgatták, feléledt az elveszett lelkesedés. Otthon, a vacsoraasztal mellett felismerték Urukat a kenyértörésben, vagyis a második szentmisében. Jézus eltűnt, de az Eukarisztiában szívükbe költözött. Gyors léptekkel rohantak vissza Jeruzsálembe megvinni a jó hírt. Beszélgetésük közben megjelent Jézus az apostoli közösségnek, és igazolta feltámadását sebhelyeivel, aztán testi épségét megmutatta azzal is, hogy evett a vacsora maradékából. Ezután látott hozzá, hogy az apostoloknak is kifejtse a messiási szenvedésekről sokkal korábban adott isteni előrejelzéseket, szentírási jövendöléseket. Ezzel nyilván útmutatást adott nekünk, későbbi tanítóknak, hogy ezt a nagyon fontos kérdést sokoldalúan tudjuk és merjük tárgyalni szentbeszédeinkben. Merjünk rámutatni arra is, hogy a feltámadásba vetett hit a mi életünk alap bizonyságai, közé tartozik, hanem vigasztalást ad a magunk szenvedéseinek okos elviseléséhez is.„Majd így folytatta: Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnapra fel kell támadnia a halálból”. (46) Ezzel Jézus rámutat, hogy a bűnöket csak úgy lehetett eltörölni, ha minden előírt szenvedést önfeláldozóan és engedelmesen vállal. Mivel pedig a benne hívők nemcsak boldog élvezői a megváltás érdemeinek, hanem a keresztségben Krisztust öltik magukra, nem a ruháját, emlékét, hanem saját magát (vö. Gal 3, 27), az ő sorsát, szenvedését és feltámadását, ezért boldogan kell nekünk is ebben a tudatban élnünk. Most szenvedünk, átéljük Jézus messiási sorsát, részünk lesz halála gyötrelmeiben is, de vár ránk a feltámadás öröme is. Ezt kimondottan nagy vigasztalásunkra hangsúlyozza, hiszen minden Krisztus-hívő is átéli teste öregedésének, sokszor súlyos, esetleg sokszoros és sok fajta betegségeinek kínzó gyötrelmeit. Ha a halál csak ezeknek a testi szenvedéseknek a végét jelentené, tehát egyszeri mentességet az elviselhetetlen bajoktól, mint azt bizonyos keleti vallások ígérik, az is jelenthetne valamicske megnyugvást, Jézus azonban a felszabadult léleknek nem a nirvána apatikus nyugalmát ígéri, hanem egyelőre teljes szellemi boldogságot ad, és azt a komoly bizonyosságot, hogy a világ végén a testet maradványaiból tökéletesen újjáteremti, egyesíti a lélekkel, tehát feltámasztja. A feltámadás után, pedig a mi testünk is megdicsőül. Jelentheti még a családunk vagy egész nemzetünk szenvedéseit is ez a jézusi magyarázat. És kérjük bátran: jelentse is nemzetünk embertelen szenvedéseinek biztos és hamaros végét, aztán a boldog feltámadás kimondhatatlan szépségét, boldogságát ez a húsvéti üzenet!