Apostolok Cselekedetei
2,33: „Miután tehát Isten jobbja felmagasztalta őt, és elnyerte az Atyától a Szentlélek ígéretét, kiárasztotta azt, akit ti láttok és hallotok”. Mint tudjuk, Istennek nincs teste, de az emberi fogalomrendszer szerint szól az apostol. Ez a felmagasztalás Jézus mennybemenetelét jelenti, amit Jézus emberi természete az engedelmességből vállalt megváltói szenvedésekért és kereszthalálért érdemelt ki. Az alvilág már meghódolt előtte pokoljárása alkalmával, a mennyei lények térde is meghajolt (Fil 2,) de nem marad el az egész emberi történelem minden szereplőjének tisztelgése sem: vannak, akik már folyamatosan elismerik Uruknak, Istenüknek, lesznek olyanok is, akik csak a végítéleten teszik meg ugyanezt. Jézus már az utolsóvacsorán megígérte, hogy ha elmegy, elküldi az Atyától a Vigasztalót. A Szentlélek láthatatlan. Jézus ezért hivatkozik arra, hogy Őt hatásaiból fogják megismerni az emberek. Az emberi megismerés rendszerint az érzékekkel kezdődik, ezért mondja Péter apostol, hogy ti most már láttok és hallotok, hiszen csodajeleit megtapasztalták a jelenlévők.
2,34-35: „Mert nem Dávid ment föl az égbe, hiszen ő azt mondja: Szólt az Úr az én Uramnak: Jobbom felől foglalj helyet, amíg én ellenségeidet lábad zsámolyává teszem”(Zsolt 110,1) Az Úr itt az Atyát jelöli, az én Uramnak kifejezés pedig Jézusra vonatkozik. Az Úr=Adonáj=Jahveh kizárólag Isten címe. Az idézett zsoltárversben ennek tudatában szólítja a jövendő Messiás királyt, késői unokáját Úrnak, tehát Istennek. Jézus próbálja tisztázni ezt a problémát a korabeli zsidó írástudókkal, amikor felteszi nekik a kérdést: „Hogyan mondhatják Krisztust Dávid fiának, amikor maga Dávid mondja a zsoltárok könyvében: Így szólt az Úr az én Uramhoz: Ülj az én jobbomra, míg ellenségeidet lábad zsámolyává nem teszem! Dávid tehát Urának hívja őt. Hogyan lehet akkor az ő fia?” (Lk 20,41-44) Mi, keresztények, könnyen felelünk: Jézus a második Isteni Személy, így Dávid Ura. Megtestesülésében Dávid késői unokája lesz Szűz Márián keresztül. Ehhez a zsidóknak el kellene fogadniuk a Szentháromság titkát és a megtestesülést is.
2,36: „Tudja meg tehát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek!”
A főapostol első beszédjének csattanós záradéka ez. A zsidó főtanács hivatalos döntése megtagadta a Názáreti Jézustól a messiási címet, holott tanításával, csodáival és az ószövetségi Szentírásban meghatározott minden messiási kritériummal rendelkezett. Valószínűleg tudatosan, rossz akarattal nem kérdezték meg hivatalosan, hogy a Názáretinek mondott Jézus hol született, mert az perdöntő bizonyíték lett volna mellette. Ugyanígy elhanyagolták családfájának kutatását is, holott a legegyszerűbb zsidó is számon tartotta a magáét. Ők tehát nem kértek Jézus Krisztusból! Hogy még a lehetőségét is elhárítsák messiási voltának, ezért állt érdekükben, hogy Pilátus tiltakozása ellenére makacsul ragaszkodjanak a római rabszolgák fenyítését jelentő keresztre feszítéshez. Gyakorlatilag kiebrudalták a zsidó népből. Erre az elszánt elutasításra utal a főapostol, hogy Isten megdönthetetlen akaratából Ő mégis a Messiás, az ősevangéliumban megígért sátántipró Úr, az egész világ Megváltója. Némely magyar író nagy erőfeszítésekkel bizonygatja, miszerint Jézus nem zsidó származású volt, hanem Noé Kám nevű fiának az utóda, magyar vérvonalú. Ha ez igaz lenne, az egész üdvtörténet hamis lenne, vagyis Isten hazugságban hagyta volna eddig az emberiséget. Az igaz Istenről ilyet állítani semmiféle kutatás nincs feljogosítva. Kár is, mert Jézus, a történeti és a hit Jézusa minket megbecsült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése