Apostolok Cselekedetei 17.

Apostolok Cselekedetei

 
3,14: „Ti azonban megtagadtátok a Szentet és Igazat, s azt kívántátok, hogy a gyilkost adják nektek ajándékul”. Izajás prófétánál gyakran olvashatták a zsidók meghívásának történetében, hogy a mennyei templomban a fölséges Isten körül szolgálatot teljesítenek a hat szárnyú szeráfok, és egyik a másiknak folytonosan ezt kiáltja át: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége!”. (Iz 6,3) Péter apostol ezt az Istennek kijáró jelzőt most a Názáreti Jézusra vonatkoztatja. Teszi ezt tudatosan azon a helyen, ahol Izrael Szentjének a tiszteletét különleges módon ápolják a hívő zsidók. A zsidó templom hatalmas épületekből állt, központja volt a szentély, ahová csak a szolgálattevő pap léphetett be reggel és este az illatáldozat oltárához, és a függönnyel elválasztott Szentek Szentje a frigyládával, ahová viszont kizárólag a főpapnak volt joga belépni az engesztelés napján, miután bemutatta az előírt áldozatot. Egyetlen udvara volt a templomnak, ahová nem-zsidók is beléphettek: ezt a pogányok udvarának nevezték. A Szent és Igaz az Atyával egylényegű Istenember. Őt a közelben azért ítélték halálra, mert megvallotta, hogy Ő „a Krisztus, az áldott Isten Fia”. (Mk 14,62) Ugyanezt vallja meg most fennhangon Péter, hogy igenis Ő a Szent és Igaz. Őt tagadtátok meg, vádolja hallgatóit, és helyette a gyilkos Barabás szabadon bocsátását kívántátok, amikor Pilátus helytartó ünnepi kegyet gyakorolva megkérdezett benneteket.
3,15: „az élet szerzőjét pedig megöltétek, de Isten feltámasztotta őt halottaiból. Ennek mi tanúi vagyunk”. Az életet Isten ajándékozta a világnak. Ezzel Péter Jézust ismét Istennek nevezi. Nem hivatkozik ugyan arra, hogy Jézus földi életében három halottat ajándékozott meg újra az élettel, de amikor az élet szerzőjének mondja, hallgatói közül többen felidézhetik emlékezetükben legalább Lázár feltámasztását, hiszen az néhány kilométer távolságban történt alig néhány héttel korábban. Ez a kifejezés, hogy Jézust Isten támasztotta föl halottaiból, ugyanúgy helyes, mint a hitvallás szövegéből ismert formula: Harmadnapon halottaiból föltámada. Az isteni cselekvések, amelyek a teremtményekre irányulnak, mindig mindhárom isteni Személy közös művei. Jogosan tulajdonítjuk mindegyik isteni SzemélynekJézus feltámadása ugyan teljesen titokban történt, az apostolok sem látták, de utána többször találkoztak vele, sokszorosan meggyőződtek arról, hogy ugyanaz a Jézus, akit a kereszten holtan láttak, most él, mozog, beszél, enni tud, tehát föltámadt. Jézus testének azonosságát bizonyítják a keresztre feszítés eszközeinek, a szegeknek be nem gyógyított sebhelyei, és a lándzsa nyoma. Ezt a tapasztalatot tanúsítja mindegyik apostol.
3,16: „Az ő neve adott erőt a nevében való hit által ennek az embernek, akit ti láttok és ismertek, s a tőle származó hit adta meg neki az ép egészséget mindnyájatok szeme láttára”Péter felidézi a gyógyulás pillanatát. Hallgatói ismerték a gyógyult férfit bénán, most itt látják őt mozogni egészségesen. Ennek oka Jézus nevének említése volt, amit hittel fogadott a beteg, és semmi más beavatkozás nem történt, tehát a gyógyulás Jézus erejéből valósult meg. Ti ennek a ténynek szemtanúi vagytok. Péter nem mondja, talán biztosan nem is tudta, de sejthette, hogy ez a csoda majd tanúk által történő bizonyításra szorul, hiszen Jézus bírái nem nyelik le újabb vereségüket.
3,17: „Tudom azonban, testvérek, hogy tudatlanságból cselekedtetek, mint ahogy a ti elöljáróitok is”. Az apostol Mesterét követi ezzel a kijelentéssel. Jézus is mentegette gyilkosait, az értelmi szerzőket és a gyilkosság végrehajtóit egyaránt: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”.(Lk 23,34) De tudatosítani akar valami fontosat az apostol, amikor a „ti elöljáróitok”-ként említi a zsidó vezetőket. Péter már nem tartozik a zsidó közösséghez, ő már maga a legfőbb elöljáró Isten földi országában. A zsidók pedig megszűntek Isten királyságának lenni, mert elvetették az Újszövetséget és szerzőjét, Jézust.
3,18: „Isten azonban ily módon teljesítette, amit minden prófétájának ajka által előre hirdetett, hogy az ő Krisztusa szenvedni fog”. Jézus korában a zsidók nagyon várták már a Messiást. Hatszáz éve elvesztették függetlenségüket, amikor 587-586-ban Nabukodonozor babiloni király elfogatta, megvakíttatta Cidkija királyt, miután szeme láttára megölték fiait. Vágytak a hazatérésre országuk és fővárosuk felépítésére, de megmaradtak adófizetőnek előbb a perzsák és médek birodalmának főhatósága alatt, majd az őket legyőző Nagy Sándor és görög utódai szigorú kényurasága alatt is. Ezeket váltották a rómaiak. Ellenük saját erejükből a zsidók nem tudtak jó eséllyel fellázadni, de voltak próbálkozásaik. Dániel próféta jövendölése szerint itt kellett lennie a Messiás eljövetele idejének (Dán 9,). Ebben ugyan az is szerepel, hogy megölik a felkentet és nem lesz a népe, amely megöli őt, de Jézus kortársai ezzel az eshetőséggel nem számoltak. Ezt a záradékot már valószínűleg a Hetvenes fordítás ki is hagyta, mint lehetetlent. Ezt a gyanúmat támasztja alá, hogy a Szent István Társulat által kiadott (1973), görög szövegből készült fordítás sem hozza. Ha tehát a görög (LXX) fordítás alapján gondolkodtak a Messiásról a Jézus korabeli zsidó vezetők, akkor nagyot tévedtek, mert a Messiásnak rengeteget kellett szenvednie, amiről sok próféta előre beszámolt majdnem forgatókönyv szerűen. Péter is erre hivatkozik.
3,19: „Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröljék bűneiteket”. A bűnbánat-tartás azt jelenti, hogy Istenhez vissza kell fordulni, vagyis azt kell elfogadni igazságnak, amit Ő nyilatkoztatott ki, és önzetlenül gyakorolni kell az Isten- és emberszeretetet. Jézust is úgy kell tekinteni, mint Isten Fiát, akit az Atya az ószövetségi áldozatok helyett fogad el egyetlen érvényes, világot megváltó áldozatnak (Zsolt 40,7-9) A bűnök megbánása terén pedig Jézus megtagadása és hóhérkézre adása legyen az első.
3,20: „hogy az enyhülés idői eljöjjenek az Úr színétől, és elküldje azt, akit hirdettek nektek, Jézus Krisztust”. Jézus Krisztus természetesen már eljött, véghezvitte a világ megváltásáért elrendelt áldozatot, kiontotta vérét mindenkiért a bűnök bocsánatára, de ennek érdemeiben csak az részesül, aki Őt hittel elfogadja. Ő készen áll lehajolni minden megtérőhöz. Ez egyelőre titokzatos módon történik, de majd eljön látható alakban az ég felhőiben = látható isteni dicsőségben. Akkor majd halálra ítélői is látják és leborulnak előtte. ( Mt 26,64)
3,21: „Őt ugyan az égnek kell befogadnia minden dolog helyreállításának idejéig, amelyről Isten szólt századok óta szent prófétáinak ajka által”. Jézusnak vissza kellett mennie az égbe feltámadása után a negyvenedik napon. Erről Ő maga is szólt szenvedése előtt (Jn 16,5-7), de sok próféta is ír az idők beteljesüléséről és a világ végéről.
3,22: „Mózes ugyanis megmondta, hogy Uratok, Istenetek hozzám hasonló prófétát támaszt majd nektek testvéreitek közül, őt hallgassátok mindenben, amit mond majd nektek”. Mózes utolsó beszédében szólt erről (MTörv 18,15.18). Tudta, hogy hamarosan meg kell halnia, népe elbizonytalanodik távozása után, vigasztalásnak szánta tehát az Úr ígéretét a további túlvilági segítség ígéretével. Itt azonban nem a nagy és kis próféták karára céloz, akiknek írása saját nevük alatt ránk maradt, vagy akikről más szent könyvekben olvashatunk (pl. Illés próféta a 1Kir 17-19), hanem a Messiásra utal. (Jn 1,21.45) Ezért hangsúlyozza a Zsidókhoz írt levél: „Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban pedig Fia által szólt hozzánk.” (1,1-2)