APOSTOLOK CSELEKEDETEI 27.

APOSTOLOK CSELEKEDETEI

 
5,26: „Erre a parancsnok elment a szolgákkal, és erőszak alkalmazása nélkül elhozta őket, mert féltek a néptől, hogy megkövezi őket”. A parancsnok bizonyára néhány szolgát kapott segítségül, hogy a börtönből kiszabadult apostolokat a főtanács elé kísérjék. Rá volt bízva a végrehajtás módja. Ő, amint a helyszínre érkezett, látta az egybegyűlt sokaságot, akik elmélyülten hallgatták a Jézusról beszélő férfiakat. Mellettük ott állhatott a bénaságától megszabadított ember, mint a Názáreti Jézus jóságának és hatalmának bizonyítéka. Érthető, hogy nem mertek erőszakot alkalmazni, hanem megkérték őket, jöjjenek be önként a főtanács elé. A védelmükre kész tömeggel nem tudták volna felvenni a harcot: a nép ősi szokás szerint ott azonnal halálra ítélte volna őket és kővel agyon is dobálta volna.
5,27: „Majd odahozták és a főtanács elé állították őket. A főpap szemükre vetette:”  Bekísérték tehát őket a tanácsterembe. A főpap szemükre hányta, hogy előző napi tilalmuk ellenére mégis folytatják a tanúságtételt Jézus mellett. Nem a csoda ellen van kifogásuk, hanem Jézus Krisztus ellen. Ha a nevében művelt gyógyítást csodának elismerik, akkor el kell ismerniük ezzel Jézus istenségét és a saját gonoszságukat be kell vallaniuk, amit vele szemben elkövettek. Megpróbáltak hát tekintélyveszteség nélkül kikerülni e kínos helyzetből. Ezért rá akartak ijeszteni a két egyszerű emberre: számon kérték tőlük, miért nem teljesítették legfőbb elöljáróik tilalmát, amelyet előző nap közöltek velük.
5,28: „Parancsban hagytuk meg nektek, hogy ne tanítsatok az ő, s lám, ti betöltöttétek Jeruzsálemet tanítástokkal, s ránk akarjátok hárítani annak az embernek a vérét”.Parancsot csak a felettes hatóság adhat beosztottjának vagy az úr a szolgájának. Ez a vének tanácsa úgy vélte, hogy még mindig a mózesi törvények vannak érvényben. Eszükbe sem jutott, hogy Mózes maga adta írásba szóbeli intelmét: „Prófétát támaszt neked az Úr, a te Istened a te saját nemzetségedből s a te testvéreid közül, úgy, mint engem: arra hallgass”. (MTörv 18,15) Mózes tehát önmaga bejelenti, hogy az ő általa adott vallási berendezkedés nem örökérvényű, hanem majd jön a nép köréből felbukkanó új küldött, akit éppúgy igazol Isten nagy csodákkal és hatalommal, mint őt. Arra kell majd hallgatnia Izraelnek. A Názáreti Jézusban ez a mózesirendelkezés és a sok egyéb messiási jövendölés mind beteljesült. Az Őt igazoló csodák, legfőképpen halottaiból való feltámadása igazolta. Ő Isten mindent beteljesítő nagy Prófétája. A ti vétketek, hogy nem fogadtátok el Isten akarata szerint. Hiába mondjátok, hogy mi akarjuk rátok hárítani az ő vérét. Ti magatok ordítottátok Pilátus előtt, amikor ő igaznak jelentette ki Jézust: „Én ártatlan vagyok ennek a vérétől. Ti lássátok! Az egész nép azt felelete: Az ő vére rajtunk és gyermekeinken”. (Mt 27,24-25)
5,29: „Erre Péter és az apostolok azt felelték: Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek”. Mózes által Isten parancsolt, amíg élt. De beszédei bezártával Isten elvette tőle megbízatását, átadta Józsuénak  „Józsue, Nun fia pedig megtelt a bölcsesség lelkével, mert Mózes rátette kezét, emiatt Izrael fiai engedelmeskedtek neki és így aszerint tettek, ahogy az Úr meghagyta Mózesnek”. (MTörv 34,9) Mi ezt követjük. Jézus az Istentől küldött Megváltó. Mi neki engedelmeskedünk. Ti pedig egyszerű emberek vagytok már Isten és a mi szemünkben is.
5,30: „Atyáink Istene feltámasztotta Jézust, akit ti a fára függesztve megöltetek”.  Igen, ti fordítva gondolkodtatok, mint az Írás: A vétkes zsidók gyógyulásáért mondta Isten Mózesnek: „Készíts egy rézkígyót és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad”. (Szám 21,8) Egyik farizeus társatoknak megmondta Jézus: „Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, akihisz, örök élete legyen őbenne”. (Jn 3,14-15) Gonoszságotok ellenére minden beteljesült.
5,31: „Isten fejedelemmé és Üdvözítővé emelte őt jobbjával, hogy bűnbánatot és bűnbocsánatot adjon Izraelnek”. Szent Péter úgy folytatja érvelését, mint az előzőkben tette: azt hangsúlyozza, hogy a zsidók által Istennek ismert első Személy adta Jézusnak a nagy kitüntetéseket, hogy ti. Fejedelem és üdvözítő legyen, tehát nem Jézus adományozta ezeket önmagának. A fejedelem cím azonos értékű itt a királyival. A Messiás uralkodó. Az üdvözítő pedig megnyitja az egeket népe számára, hogy ne csak Ábrahám kebelére jussanak az üdvösségre ítélt ószövetségi lelkek, hanem mehessenek be a mennyországba, Ábrahám Istenének színe látására. Péter hivatkozhatott volna Jézus kijelentésére, amelyet a zsidókkal vívott szócsatában mondott: „Ábrahám, a ti atyátok, ujjongott, hogy láthatja az én napomat. Látta és örvendezett.” (Jn 8,56) De nem tette meg, mert azzal még bonyolultabbá vált volna okfejtése. A bűnbánat és bűnbocsánat nem felesleges szóismétlés. Jézus először kegyelmet nyújtott a zsidóknak, hogy legyen erejük megbánni bűneiket. Amikor ugyanis a bűnös megbánja a bűneit, Isten akkor tud bocsánatot adni. Ezt először Izraelnek biztosította az Úr. Gondoljunk arra, hogy Jézus működése alatt mennyire vigyázott, hogy Izrael kiváltságait ne csorbítsa. Nem űzte ki rögtön a pogány asszony kislányából az ördögöt, mondván: „Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak”. Először tehát a zsidók kapják a Messiás javait, csak utána, amikor ők ezt gonoszul visszautasítják, akkor iktatja ki őket az Úr az üdvösség szolgálatából, mint első közvetítőket.
5,32: „Ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk, mi és a Szentlélek, akit Isten megadott mindazoknak, akik engedelmeskednek neki”. Péter itt nem tartja magát és társait a Szentléleknél fontosabbaknak. Nem azért írja először,”mi”, hanem egyszerűen arra gondolhat, hogy a tanúságtétel tapasztalható módon emberektől származik, és csak akkor kell természetfölötti síkról is kérni a tanúságot, ha a szemtanúkat nem fogadják el. Lukácsnál ezt olvassuk: „Ti tanúi vagytok ezeknek. Én majd elküldöm nektek Atyám ígéretét” (Lk 24,48-49)
5,33: „Mikor ezt hallották, feldühödtek, és arra gondoltak, hogy megölik őket”. A vitapartnerek mikor szoktak elvek és érvek helyett feldühödni? Amikor érzik, hogy a másik félnek igaza van. Ilyen esetben kerül elő a bunkósbot, és az erőszak dönti el a vitát. A főtanács is erre a módszerre fanyalodott, amikor Pétert meghallgatta. Igaz, ez az álláspont akkor még nem fajult tettlegességre, később, Szent István diákonus szónoklata végén őt azonnal halálra ítélték. (vö. ApCsel 7,54- 58)