Évközi 20. hét szerda

Évközi 20. hét szerda

Bir 9,6-15;Mt 20,1-16a 

„Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe”Ez az evangéliumi szakasz elénk tárja a mennyei Atya módszerét, ahogyan munkába fogja a földön az embereket, és ahogyan Ő gondoskodik az alapbér, az örök üdvösség kiutalásáról. A szőlősgazda alakjában Jézus tudatosan jellemzi Atyját. Hatalmas szőlőjében mindenkinek tud és akar is munkát biztosítani. Ez a szempont nagyon fontos. Az akkori viszonyok szerint reggel hatkor kezdődött a munkanap. A gazda kiment a piactérre, ahol nemcsak terményeiket árusították a gazdák, hanem a munkát kereső napszámosok is ott gyülekeztek. A valószínűleg hatalmas piactér egy részén frissen egybegyűlt munkásokat azonnal megkérdezte, vállalják-e a szőlőben éppen esedékes munkákat és a szokott bér, egy dénár megfelel-e számukra? Becsületes egyesség. El is mentek azonnal. A gazda azonban nagyon jószívű ember volt, tudta, hogy napközben is akadnak munkát keresők, akik ilyen-olyan okok miatt kellő időben nem jutottak munkához, esetleg csak részben volt kitöltve a munkanapjuk, ezeket is sorban felfogadta. Nekik nem mondott fix bért, hanem így nyilatkozott: „Menjetek ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom majd nektek”. (4) Ők nyilván örömmel elfogadták a munkát, hiszen a családoknak általában a napszám volt a megélhetési alap. Jött az este hat óra. Lejárt a munkaidő, besötétedett. „Az úr így szólt intézőjéhez: Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig”. (8) Azok, akik utoljára álltak munkába, odalépve kaptak egy-egy dénárt. Ugyanígy a többi részmunka díja is egy dénár volt. Érthető, hogy a reggel hat órától dolgozók abban kezdtek bízni, hogy ők a kialkudott egy dénárnál valamivel többet kapnak. Amikor azonban megkapták bérüket, csalódottan szóvá tették: „Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyformán kezelted őket velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét”. (12) A gazda azonban teljes joggal hivatkozott a szóbeli szerződésre, ami egy dénárról szólt. Megadtam, tehát nem sértettem az igazságosságot. Az pedig az én jó szívem szabad döntése, hogy a későn jötteket már nem a veletek kötött szerződés alapján, hanem irgalomból részesítettem egy dénárban. Az ő családjuknak is élnie kell. Miért nézed rossz szemmel az én nagylelkűségemet? Isten a munkát mindenki számára kötelezővé tette. Egész életre szól a parancs az ősszülőknek: „Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg”. (Ter 2,15) Nem kötött velük külön szerződést, de az eredeti rendelkezése az volt, hogy becsületes isten- és emberszolgálatban eltöltött földi élet után mindenki halál nélkül átkerül a mennyországba. Az ősbűn elkövetése után a mennyország elveszett az egész emberiség számára. Csak a Megváltó Jézus irgalmából, az Atya jóakaratából kerülhet oda mindenki. Tehát igazságosság alapján senki sem követelheti egy teljes földi élet jutalmául az örök boldogságot. Ez már kegyelem marad, tehát Isten ajándéka. A mennyei örök boldogság mértéke, intenzitása viszont már nem kegyelem, nem ajándék, hanem jutalom, tehát fizetség. Amennyi jót tett valaki igazság és szeretetszolgálatból másokkal, Isten akkora boldogságot biztosít számára. És ezt soha semmi nem devalválja! Isten így irgalmas és igazságos.