Az áldozat a világmindenséget az Atya szeretetének
köszönhetjük elsősorban.
Az elemi iskola első osztályában, ha jól emlékszem az idők távlatából, rögtön az első katekizmus-kérdések között találkoztam ezzel a kérdéssel: Ki az Isten? A válasz: Isten az egész világ Ura, és a mi Mennyei Atyánk. Amikor befejeztem egyetemi szinten a teológiai tanulmányaimat (jelentése szigorú fordításban: beszéd Istenről) egy egyházilag kivizsgált, a Grenoble-i püspöktől jóváhagyott, a Római Szentszék és a Vatikán állam vikáriusának, Petrus Canisius van Lierde kézjegyével ellátott „IMPRIMATUR”a-ból értesültem, mint magán-kinyilatkoztatásból, hogy a Mennyei Atya 1932.július 1-én ezt nyilatkozta:„Az Örökkévalóság vagyok, és amikor egyedül éltem, már gondoltam rá, hogy minden képességemet felhasználom arra, hogy hasonlatosságomra lényeket teremtsek. De előbb az anyagi világ teremtésére került sor, hogy ezek a lények a megélhetőségükhöz szükséges javakat megtalálják: akkor teremtettem a világot. Megtöltöttem mindazzal, amiről tudtam, hogy az embereknek szükségük lehet rá: ilyen a levegő, a nap, az eső, és sok egyéb, amiről tudtam, hogy megélhetőségükhöz szükséges. Végül megteremtettem az embert” (Az Atya szól gyermekeihez 23. o.) Az Atya a végtelen értelmes = mindentudó és végtelen hatalmas = mindenható isteni természetet, ezt a szellemi létű, abszolút egyszerű, óriási kincset öröktől fogva egyedül birtokolta. Még a teremtés megkezdése előtt ezt a végtelen kincset isteni szüléssel el akarta ajándékozni. Ehhez emelkedjünk föl okosan, hogy megértsük, miről van szó. Az emberek ismerik az édesanyák szülését, sőt az emlősök szülését is. A filozófusok így alkották meg a lényeg meghatározását: a lényeg az, ami a dolgot azzá teszi, ami, és minden mástól megkülönbözteti. Az emberi lényeg az, hogy van anyagi és szellemi természete. A lényegek sorában felette áll az angyal, alatta az emlősállat. Az ember és az emlős szülési meghatározása azt jelenti, hogy élő jön ki élőből, a természet hasonlóságára. Az isteni szülés lényege, hogy személy jön ki személyből a természet hasonlóságára. Az Atyaistennél úgy közelíthetjük meg értelmünkkel, hogy Isten megismeri önmagát. (Mint az emberi önismeret. Az egyén szinte maga előtt látja önmagát) Isten ezt az önismeretet tökéletesen ki is tudja mondani: Szent János az evangéliumát így kezdi: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige” (Jn 1,1) Ez Istenben az isteni Személyt jelent. A Személy csak a természetben élhet; az isteni természet nem osztható, mint az emberi, tehát az Atyának a végtelen természetét egészen oda kellett adnia az említett módon megszületett Isteni Személynek. És neki semmi sem maradt? De igen: az ő ajándékozását viszonozta abban a pillanatban a Fiú. Mire képes a végtelen szeretet! Istennek a végtelen akarata működésével kapcsolatban – sajnos — nincs hasonlatunk. Annyit tudhatunk, hogy a végtelen isteni akarás síkján származik a Szentlélek. A két elsőbb személy egyetlen leheléssel adja az isteni természetet a Szentléleknek, és Ő is egyetlen lehelettel leheli vissza nekik. Testvéreim! ez a végtelen titok soha, még a mennyországban sem lesz teljesen érthető, de aki legalább ennyit tud az örök nagy titokból, soha nem felejti a lényeget. A másik cél, hogy aki öröktől fogva tervezte létünket, adjuk neki szívesen önmagunkat.„Jogtalan vagyonból csúf dolog áldozni, az istentelen adománya nem talál tetszésre. A bűnös ajándéka nem tetszik a Magasságbelinek, hiába a sok (ószövetségi) áldozat, nem nézi el bűnét. Mint aki fiút áldoz az apja szeme láttára, olyan az, aki szegénynek vagyonából áldoz. Szűkös kis kenyéren élnek a szegények, aki megtagadja tőlük, az vérszopó. Aki elveszi kenyerét, gyilkosa társának. Vért ont, aki elvonja munkástól a bérét. Ha az egyik könyörög, a másik átkot szór, melyiknek a szavát hallgassa meg az Úr?” (Sir 34,18-24)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése