Szent István király

Szent István király
Péld 4,10-15.18-27; f 4,17-24; Mt 7,24-29
„Ah, hol vagy magyarok tündöklő Csillaga?”

Szép, ősi becéző megszólítás: Csillagom! Szent István ezer éven át volt magyar népünknek őrködő, világító csillaga keresztény történelmünk viharos egén. A Nagyasszonyunkba vetett bizalmunk jelenti a fő vigasztalást: „Süvöltő felhők közt nyugodtan tündökölsz, tiszta, szép csillagunk”, énekeljük Máriának (Hó 290,2), de mellette magyar szentjeink sorát megnyitó első királyunk is fontos fény, bizalomforrás volt nekünk. Az ifjú házasoknál a természet rendje szerint szokott jelentkezni a fiatal asszony szemében az a ragyogás, ami csillagként fénylik a férj szemében: az életem párja áldott állapotban van, szíve alatt él a jövőnk reménye. Géza nagyfejedelem szemében egy ideig csak nem gyulladt ki ez a fény, amely egész országának, elindított nemzetépítő munkája biztosítékának csillaga lett volna. Ebben az időben lépett eléje álmában egy gyönyörű asszony mennyei udvartartásával, és szólt:„Nyugodjál meg, Géza, én Mária vagyok, az érintetlen szűz, akiről a keresztény emberek elmondták neked, hogy Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának édesanyja vagyok. Mennyei fény világosít meg, ez elűzi lelked minden homályát. Fiút szül neked a feleséged, és ő királyi rangban uralkodik a magyarok felett. Én pedig megígérem neked, hogy érdemeiért, amelyeket Fiam előtt szerez, a te országodnak védője és különleges pát rónája leszek”. (Schwandtner, Scriptores rerum Hung. Tom.I. 583-4) Ekkor érthette meg Géza nagyfejedelem, hogy kristálytiszta, ősi egyistenhitünkben voltak nehézségek. A szellemi létű Istenről úgy tartották, hogy van egy hús-vér leánya, aki nemzetünk Nagyasszonya. Most megérthette, hogy Istennek ilyen lánya nem lehet, de van szellemi szülötte, Fia, aki megtestesült egy édesanyának a szíve alatt. Ő az a tiszta Szűz, aki most vele beszél, aki fiút ígér neki, aki valóságos és örökös védelmet nyújt minden magyaroknak. Aztán megszületett az ígért gyermek. Felnőtt, tanult, fejedelem, majd király lett. Befejezte édesapja nemzetteremtő művét. A hét önálló törzsből lassan egy nép alakult: vezéreik belátták, hogy csak ilyen egységben lesz életképes ország az európai országok között. Gazdasági átalakítást kellett biztosítania: a nagy állattartó lovas népnek földművelést és állattenyésztést kellett tanulnia. Nyugatról bencés szerzeteseket hívott be már Géza is, őket kérte, hogy intenzív munkára tanítsa népét. Szakemberek állítják, hogy István király vezetésével harminc év alatt megközelítettük az európai gazdasági szintet. Persze, ehhez kellett nemcsak egy rendkívül értelmes, művelt, erőskezű király, hanem értelmes, tanulékony nemzet is. Emellett igen vigyázott arra, hogy népe megmaradjon magyarnak. Saját nyelvét, ősi kultúráját féltékenyen őrizte. Udvarába befogadta a jól képzett idegeneket, katonákat, nemcsak azért, hogy a magyar király méltóságát emeljék, hanem felhasználta jártasságukat, ismereteiket a többi európai országgal való kapcsolattartásban. Ezért írta fiának, Imrének: Ezeket becsüld meg, mert az egynyelvű nép hátrányba kerül. De te a magyar népet csak a magyar szokások szerint kormányozd! Függetlenségünket pedig mindennél fontosabbnak tartotta és védelmezte. „Ah, hol vagy magyarok tündöklő Csillaga?” Nagyasszonyunkkal együtt óvd a magyar nemzetet.