Isten a teremtésben emberi mértékkel fel nem értékelhető, mérhetetlenül
nagy, utánozhatatlanul egyedi és lebilincselően gyönyörű művet hozott létre.
Mindebből az emberiség húzott, közvetlen hasznot, mert élete színteréül szolgált a csillagvilág földünkről látható része és a naprendszerünk. A mi napunk és földünk, a harmadik bolygó adja az ember, a mindenfajta állat és növény kigondolt és fölszerelt otthonát. Csodálatos módon rendezte az Úr, hogy a földünk naptól való távolsága százötven millió kilométer. A nap belsejében másodpercenként atomrobbanással robbanó nagy tömegű hélion gáz forrósága, amíg a napkorong széléig kiárad, valamelyest lehűl. Onnan nyolc perc alatt éri el a föld felszínét, ami alatt annyira lehűl, hogy nem égeti el a föld felszínének élővilágát, viszont megadja az emberek, állatok és növények életfeltételeit, táplálékunkat és a látásunkhoz szükséges fényt. Elég sok tapasztalatot szereztem az emberi gondolkodás furcsaságáról. A hitetlenek vagy gyenge hitűek mindent természetesnek vélnek, amit a „természet ad”, de erősen zokon veszik, ha ezt kérni kell, vagy meg kell köszönni. Ministránsként örömmel kísértem a Szent Márk ünnepén a közeli búzaföldek irányában induló tisztelendő bácsit és vittem a nekem kiosztott szenteltvizet, füstölőt vagy szertartás-könyvet. Természetesnek éreztem, hogy annak mondunk az ősszel elvetett búzaszárba szökkenő millióiért, mert tudtuk, hogy mindezt Isten találta ki kenyérnek, kalácsnak, süteménynek, és a hívő ember, még a hívő felnőttek családtagjai, apró gyerekei is megköszönik annak, aki az idén is nekünk növeli az összes más ennivalóval együtt a drága kenyérgabonát. A falusi papnak és segítőtársainak mi is adtuk a jelképes hálarészt, a tizedet, mert az Úr már az Ószövetségben elrendelte az összes alapanyagból, a pompás fűszerekből is járandóságot az áldozatok helyén, a templomban vagy még korábban a szent sátor előtti oltárnál. „Aki megtartja a törvényt, sok áldozatot hoz, közösségi áldozatot, aki a parancsokhoz igazodik. Ételáldozatot mutat be az, aki szeret, s aki alamizsnát ad, az hálaáldozatot. Hagyd el gonoszságod, s tetszésre lelsz az Úrnál. Elhagyni a jogtalanságot, vétségért engesztelő áldozat. Ne jelenj meg üres kézzel az Úr előtt, mert Isten parancsa írja ezt elő. Az igaz áldozata öröm az oltárnak, kellemes illata felszáll az Úr elé. Kedves az igaz ember áldozata, nem felejti el az Úr, amit felajánl neki. Dicsőítsd meg az Urat nagylelkűségeddel, s ne légy fukar, amikor első termésed feláldozod. Mosolygó arccal hozd minden adományod, s légy vidám, amikor a tizedet adod. Úgy adj az Úrnak, ahogy ő ad neked, adakozó kedvvel, tehetséged szerint. Mert az Úr megfizet: hét annyit ad vissza” Sir 35,1-10) Nem szabad azt gondolnunk, hogy Isten szemében ezek az anyagi adományok a legfőbb érték. Már Dávid király rádöbbent arra, hogy az anyaginál sokkal értékesebb a lelki adomány. Gondoljunk arra, mit élt át, amikor elvette egyik katonája feleségét és a vár ostrománál magára hagyatta a férjet. „Könyörülj rajtam, Istenem, hiszen irgalmas és jóságos vagy, mérhetetlen irgalmadban töröld el gonoszságomat. Ments meg a vértől üdvösségem Istene, s nyelvem áldani fogja igazságosságodat. Az áldozatok nem szereznek neked örömet, ha égő áldozatot hozok, nem fogadod el. Áldozatom a bűnbánó lélek, az alázatos és töredelmes szívet nem veted meg” (Zsolt 51,3; 16; 18)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése