Az Irgalmasság Szent Éve 109.

A Szenthét kezdete: Virágvasárnap

A virágvasárnapi szertartás az egyházi év legszentebb hetének a kezdete. A legszentebb hét, mert liturgiájában a legnagyobb, legcsodálatosabb és kegyelemben leggazdagabb titkokat ünnepeljük. Nagy és szent hétnek nevezik azon nagy és szent titkok miatt, amelyeket megünnepel; de szentnek a komoly és jámbor életmód miatt is, amely ebbe az időszakba való. Csendes hétnek is nevezik, mert benne hangos ünnepek nincsenek megengedve, hanem igenis a léleknek csendes magába vonulása és legalább a három utolsó napon az ügyes-bajos dolgok lehető szüneteltetése. Az első keresztény császárok megtiltották ezeken a napokon a bírósági tárgyalásokat, közmunkákat és szórakozásokat. A középkorban az egész hetet gyászhétnek nevezik Eredetileg csak a péntek, a hét legnagyobb gyásznapja viselte ezt a nevet, de lassanként, a régi liturgia szellemét elfeledve, az egész hétre átruházták ezt a nevet. E hétnek a nagy jelentősége a rendkívüli és megható szertartások által is kitűnik. Minden egyes nap kiváltságos nap, tehát ezen a héten semmi más ünnepet nem szabad tartani. Az összes liturgikus imákat, énekeket és olvasmányokat Urunk szenvedéseire és megváltásunk nagy titkaira irányuló gondolatok töltik el. A nagy és szent hét a liturgia szelleme szerint  nem gyászhét és ezért benne a  kereszt és a feltámadás  elválaszthatatlanok. Krisztus megváltói működése nem végződik halállal, hanem a feltámadás győzelmébe megy át. Nem szabad tehát az Úr szenvedését feltámadásától különválasztani. A liturgia nem akar az Úr szenvedésein siránkozni és panaszkodni. Az ősi keresztény felfogás szerint az egész héten  győzelem és öröm  vonul keresztül, mely Krisztus szenvedéseiben csak átmenetet lát a feltámadás dicsőségéhez. Az elkövetkezendő hétnek nincs olyan napja, melyen ez a húsvéti és győzelmi motívum ne tűnjön ki világosan. Virágvasárnap először az Úr Jézus Jeruzsálembe vonulásának ünnepe, azután az Úr szenvedésének kezdete. Az ünnep Jeruzsálemből származik. A VIII. századtól szokásos pálmaszentelés a „missa sicca”, szárazmise. A pálmaszentelés Izrael fiainak az egyiptomi rabságból való örvendetes kivonulására emlékeztet az ünnepélyes pálmafelvonulás, körmenet annak megy elébe, aki a bűn rabságából megvált bennünket.A nagyhét három utolsó napját az Egyház Triduum sacrumnak nevezi, vagyis három szent napnak. Általában a liturgiának középpontja és tetőfoka Krisztusnak a keresztfán szenvedett áldozati halála, az újszövetség legszentebb és Istenhez egyedül méltó áldozati liturgiája. Ennek a három napnak szinte az egyedüli tárgya az újszövetségi áldozati báránynak levágása, az újszövetség ez igazi kegyelmekben gazdag pászka ünnepe. Így tehát ez a három nap is már az a Húsvét ünnepéhez tartozik, mert Krisztus halála és feltámadása együtt alkotja a Húsvét misztériumát. Ezért éles elválasztás nélkül megy át a nagyhét a húsvét hetébe; Nagyszombat már feltámadási és keresztségi ünnep. Ezek a napok egy egészet alkotnak s már az apostolok napjaitól kezdve böjttel és külön istentisztelettel megszentelt napok voltak. Komolyságukat és szentségüket az egész nagyhétre, sőt az egész liturgikus évre kiterjesztik. Innen erednek azok a sajátságos és tiszteletreméltó szertartások, melyeket az Egyház ezeken a napokon végez. A zsolozsmában, melyet Ténebrae-nek, azaz a sötétség zsolozsmájának is neveznek, Jeremiás siralmait, más néven a lamentációkat olvassa fel az Egyház, amelyeket a bűnös lélekre, vagy az Uráért gyászoló Egyházra kell vonatkoztatni. Az Egyház Nagycsütörtökön az Olajfák hegyén vérrel verítékező Üdvözítőnk halálfélelméről elmélkedik; pénteken, a Golgotán keresztre feszített Urunkkal együtt érezve szenved; szombaton a Szűzanyával a sírjában nyugovó Krisztus sebeit siratja. A szenvedés beata Passio,azaz boldogságot árasztó isteni tett; a kereszt pedig crux gemmata a drágakövekkel ékesített diadaljel. A szentmise főtárgya csütörtökön az Eucharisztia, pénteken a kereszt diadala, szombaton a feltámadás és a keresztség.