Nagyböjt 4. hét szombat
Nikodémus a főtanács tagjaként már pusztán személyében
is cáfolja a főpapok és a farizeusok azon kijelentését, mely szerint csak az
„átkozott népség”, a tanulatlan és befolyásolható tömeg hisz Jézusban, a tanács
tagjai közül senki sem. Arra hivatkoznak, hogy aki ismeri a törvényt, az nem
„dől be” Jézus tanításának; és különben is, Galileából nem származik próféta.
Nikodémus viszont éppen azért kereste fel éjnek idején Jézust, mert figyelmesen
tanulmányozta az Írásokat, nem olyan felületesen, mint ők. Amikor viszont Jézus
védelmében a törvényre hivatkozik, a farizeusok idegesen leintik. Ez is
árulkodó; ha már a törvényre való hivatkozás is kihozza őket a sodrukból,
bizonyára van valami, ami az Írásoknál és a törvénynél is fontosabb számukra:
hogy Jézus vesztét okozzák.
Aki befogja fülét, hogy ne hallja Jézus szavát, az
előbb-utóbb az emberi szóra sem fog hallgatni. Saját maga megfellebbezhetetlen
ítéletének rabjaként, egyre bonyolultabb ideológiákat gyártva sodródik a lelki
halál felé. Egyfajta megszállottság lesz rajta úrrá, és az irányítja egészen a
végkifejletig. Mégis övé a felelősség, mert a gonosz indulat csíráját szívébe
fogadta, és hagyta, hogy felnőjön s indáival behálózza gondolatait, érzelmeit,
akaratát. Ezzel szemben Jézus nem sodródik, hanem mindvégig ő irányítja az
eseményeket: ellenségei hiába lesik a kedvező alkalmat, semmit sem tehetnek
addig, míg ő meg nem találja a módját, hogyan állíthatja szenvedését és halálát
is az Atya megdicsőítésének és az emberek megmentésének szolgálatába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése