Jézus Krisztus feltámadására nem úgy tekintünk, mint
egy múltbéli eseményre, hanem mint a bűnbocsánatban megnyilvánuló folytonos
újjáteremtésre. Hiszen a megbocsátás olyan nagy esemény, hogy az életünk
értelme függ tőle. Ha nem bocsát meg az, akit szeretünk s akit megbántottunk, a
létezés akár az öngyilkosságig menően is értelmét veszti számunkra. Húsvét
lényege belső, lényegében láthatatlan történés, mely itt és most érint minket:
Jézus szent halálának végtelen érdemeiért megnyílik előttünk az atyai háznak,
Isten belső életének ajtaja, Jézusba kapaszkodva kiléphetünk eddigi életünk
halotti lepleiből, s a hit által őbelé mint Főbe iktatva az anyag, az ösztönök
és az egész világ fölötti uralomban részesülünk.
A választható két Szentlecke mindegyike ezt a tanítást
mélyíti el bennünk. „Meghaltatok – olvassuk a kolosszei levélben –, és életetek
el van rejtve Krisztussal az Istenben.” Üdvösségünk azon múlik, hogy mennyiben
haltunk meg az Istent visszautasító világ számára, illetve mennyiben fogadjuk
el és vállaljuk mindennapi életünkben azt az ajándékot, hogy életünk magja: személyiségünk,
értelmünk, akaratunk, szabadságunk, szeretetre való képességünk a hit által
Krisztussal Isten legbelső életébe lett beágyazva, s ezáltal már a feltámadás
lényegét elővételezzük. „Nem tudjátok, hogy egy kevés kovász az egész tésztát
megkeleszti? El a régi kovásszal!” – írja az Apostol az első korintusi
levélben. A Húsvét előtti életből semmi rosszat, alantasat bele ne keverjünk
Húsvét utáni életünkbe! Nem arról van szó, hogy mindjárt vétkezhetetlenné kell
válnunk, de arról igen, hogy nem alkudhatunk meg többé rosszra való
hajlamunkkal. Akkor valóban betölti szívünket Húsvét múlhatatlan ragyogása és
békessége, mellyel a mai napon köszönt bennünket a Feltámadott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése