Húsvétvasárnap
Föltámadt Krisztus e napon, Alleluja! Hála légyen
az Istennek! Hogy minden ember vigadjon. Alleluja! Hála légyen az Istennek!
Tiszta szívvel örüljünk! Megváltónk, isteni jótevőnk meghalt ugyan
értünk, de nem kellett sírban maradnia, mint a hősi halottainknak, hanem
dicsőségesen feltámadt, újra él. Ezzel igazolja, hogy amit tanított, az igaz,
és amit ígért a követőinek, meg is adja. A feltámadás nem tapasztalati tény.
Nemcsak nekünk szól Péter apostol figyelmeztetése: „akit bár nem láttatok,
szerettek; akiben, bár most sem látjátok, hisztek; s mivel hisztek, örvendezni
fogtok kimondhatatlan és megdicsőült örömmel, elérve hitetek célját, lelketek
üdvösségét” (1Pét 1, 8-9) tehát már a korabeli keresztényeknek sem lehettek
tapasztalataik a feltámadásról. Magát a feltámadás tényleges lefolyását senki
földi lény nem látta. Egy valaki lett volna erre méltó: a Boldogságos Szűzanya,
mert Ő nem vesztette el Fia istenségébe vetett hitét a kereszt alatt állva sem,
amikor mindenki más hitetlenné vált. Ő azt kapta jutalmul, hogy feltámadt
Fia első útja hozzá vezetett. Azt a pillanatot, amikor Jézus isteni ereje
visszahozta lelkét az alvilágból a sírba, ott pedig az agyongyötört testét
éppé, alakította és meggyógyított rajta minden sebet, kivéve a szegek és a
lándzsa nyomát, az érpályákat vérrel telítette, majd belebocsátotta az éltető
lelket, ezt a csodás örömöt csak angyali kísérete láthatta. Gondoskodott
arról, hogy tizenkét apostola többször találkozzék vele feltámadása után,
sokszoros nézéssel, érintéssel meggyőződhessenek arról, hogy teste él, azonos a
meghalt testtel, és ők tanúsítsák minden más ember előtt a feltámadás tényét:
„Mi pedig tanúi vagyunk mindannak, amit Júdea egész területén és Jeruzsálemben
tett. Keresztre feszítették, de harmadnap feltámasztotta Isten, és látható
alakban megmutatta őt, ha nem is az egész népnek, de az Isten által előre
kijelölt tanúknak, vagyis nekünk. Mi ettünk és ittunk vele, miután feltámadt a
halálból” (ApCsel 10, 39-41) „és megparancsolta nekünk, hogy hirdessük a népnek
és tanúsítsuk, hogy ő az, akit Isten az élők és holtak bírájául rendelt."
(42) Aki ezt nem fogadja el, Jézus előtt felelni fog. Ismerni kell tehát a
tanítását: szülők, nevelők, oktatási felelősök, ne akadályozzátok, hanem,
könnyítsétek az Egyház munkáját. Az Egyháznak szigorú kötelessége megmondani
mindenkinek, Isten szerint mi a jó, mi az igaz, mi a hazugság, mi a nép java és
kötelessége. „Aki pedig megbotránkoztat egyet is e kicsik közül, akik hisznek
bennem, jobb lett volna annak, ha malomkövet kötnének a nyakára, és a tenger
mélyébe vetnék” (Mt 18, 6) Örülünk a Feltámadott győzelmének, és annak; hogy a
kétezer éves elutasítottság után időnként megmutatja hatalmát, és a világ végén
abszolút győzelmet arat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése