A keresztény ember a feltámadás tanúja – Jakubinyi György érsek húsvéti üzenete

Az alábbiakban Jakubinyi Györgynek, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség főpásztorának húsvéti üzenetét tesszük közzé.

Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!

A Szentírás tanúsága szerint Krisztus követőit Antiochiában nevezték először keresztényeknek (ApCsel 11,26). A keresztény kifejezés a magyar nyelvben rokon hangzású a kereszt szóval, de nem abból származik. Latinul a christianus annyit jelent, mint Krisztus híve, követője.

Keresztény hitünknek két alapigazsága van:
– a Szentháromság, vagyis egy Istenben három Személy van: Atya, Fiú és Szentlélek;
– az Úr Jézus Krisztus egy Személy, de két természetben: az isteni és az emberi természetben, vagy ahogy a hosszabb Hiszekegyben mondjuk: igaz Isten és igaz ember.

Az Úr Jézus mennybemenetelekor adta meg az apostoloknak – tehát egyházának – az egyetemes misszió parancsát: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére.” (Mt 28,19) Az egyház a tanúja a megváltás művének: Krisztus kereszthalálával és föltámadásával megváltotta a világot, és mennybemenetelekor helyet készített számunkra is. A keresztény ember a feltámadás tanúja. Ezért keresztény hitünk alapja Krisztus feltámadása. Szent Pál ezt világosan tanítja: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a hitetek, mert még mindig bűneitekben vagytok. (…) Ha csak ebben az életben reménykedünk Krisztusban, minden embernél szánalomra méltóbbak vagyunk. De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül.” (1Kor 15,16–20) Ugyanakkor húsvét a legnagyobb ünnepünk. Az ősegyházban húsvét éjszakáján a szentmisében szolgáltatták ki a hitújoncoknak a beavatás szentségeit: megkeresztelték, megbérmálták őket, és először járultak szentáldozáshoz. Így lettek nagykorú kereszténnyé. Ezért írja elő az egyház harmadik parancsolata: „Évente gyónjál, és legalább húsvéti időben áldozzál.” Legalább egy évben egyszer, a húsvéti időben engesztelődjünk ki Istennel a szentgyónásban és a szentáldozásban. Ne feledjétek, hogy a húsvéti szentgyónás és szentáldozás hagyományos időszaka Szentháromság-vasárnappal zárul.

Amikor Ferenc Szentatyánk meghirdette az irgalmasság rendkívüli szentévét (mely 2015. december 8-ával, a II. vatikáni zsinat lezárása 50. évfordulójával, a Szeplőtelen Fogantatás főünnepével kezdődött, és 2016. november 30-án, Krisztus Király főünnepével zárul), azt is hangsúlyozta, hogy Isten irgalmasságát elsősorban a bűnbánat szentségében, vagyis a szentgyónásban tapasztalhatjuk meg. Ezért kéri Szentatyánk, hogy paptestvéreim minél gyakrabban álljanak a gyónók rendelkezésére, hogy a kiengesztelődés szentségében híveink megtapasztalják Isten irgalmasságát. A Szentatya buzdít, hogy a rendkívüli szentévben tartsunk népmissziókat, 24 óra az Úrért ájtatosságot stb., és az irgalmasság szentévében előszeretettel gyakoroljuk az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit; fel is sorolom őket a Katekizmus alapján:

Az irgalmasság testi cselekedetei (Mt 25,35–46):
1. az éhezőknek ételt adni,
2. a szomjazóknak italt adni,
3. a szegényeket felruházni,
4. az utazóknak szállást adni,
5. a fogságban lévőkért imádkozni,
6. a betegeket látogatni,
7. a halottakat eltemetni.

Az irgalmasság lelki cselekedetei:
1. a bűnösöket meginteni,
2. a tudatlanokat tanítani,
3. a kétkedőknek jótanácsot adni,
4. a szomorúakat vigasztalni,
5. a bántalmakat békével tűrni,
6. az ellenünk vétkezőknek megbocsátani,
7. az élőkért és holtakért imádkozni.

Az Úr Jézus a szeretet parancsát tette meg főparancsnak: szeressük Istent, szeressük embertársunkat. Egy parancsnak nevezi, mert istenszeretetünket csak a felebaráti szeretet gyakorlásával tudjuk bizonyítani: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25,40) – mondja az Úr Jézus. Elmondhatjuk, hogy az irgalmasság tizennégy cselekedete a felebaráti szeretet gyakorlásának konkrét megvalósítása.

A keresztény ember a feltámadt Krisztus tanúja. De tanúságunkat gyengíti a kereszténység megoszlása. Az utolsó vacsorán mondta az Úr Jézus: „Eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 17,22–23)

A kereszténységben Keleten és Nyugaton az idén is egy hónap különbséggel ünnepeljük főünnepünket, a húsvétot. Fölösleges bizonygatni, hogy melyik a helyes gyakorlat. Hosszú és bonyolult volna körlevélben időszámítási kérdéseket fejtegetni. De a tanúságtételt erősítené, ha a kereszténység legalább a húsvétot együtt ünnepelné. A katolikus egyház a II. vatikáni zsinat naptárreformról szóló nyilatkozatában felkínálta a keresztény testvéreknek, hogy elfogadna egy közös dátumot, egy meghatározott vasárnapot húsvét megünneplésére, de azzal a feltétellel, hogy ha minden keresztény közösség elfogadja. És itt van a nehézség: a fontos nem a dátum, hanem a tény, hogy megüljük húsvét örömünnepét…

…ezért kívánok kegyelemteljes húsvéti ünnepeket minden kedves Testvéremnek és minden jóakaratú embernek az irgalmasság szentévében!

Gyulafehérvár, 2016. március 27-én, Urunk feltámadásnak főünnepén

György érsek