Az élet igéje – 2016. április
Az egész világon milliók olvassák és igyekeznek tettekre váltani – Chiara Lubich, a Fokoláre mozgalom alapítója kezdeményezése szerint – az adott hónapra kiválasztott bibliai mondatot és a hozzáfűzött magyarázatot, amely széles körben hatással van az egyének és közösségek életére.
„Amit
e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” (Mt 25,40)
Vajon
miért olyan kedves számunkra Jézusnak ez a mondata, hogy gyakran visszatér a
hónap életigéjeként? Talán azért, mert ez az evangélium szíve. E szavakat
intézi majd hozzánk az Úr a végső napon, amikor ott állunk majd előtte. Ez lesz
a tárgy életünk legfontosabb vizsgáján, amelyre nap mint nap készülhetünk.
Azt
fogja kérdezni, hogy adtunk-e enni és inni annak, aki éhes volt és szomjas,
hogy befogadtuk-e a vándort, felruháztuk-e a mezítelent, meglátogattuk-e a
beteget és a rabot… Apró cselekedetek ezek, de az öröklétben értékük van. Semmi
sem kicsi, amit szeretetből teszünk, amit neki teszünk.
Jézus
ugyanis nemcsak pártját fogta a szegényeknek és kitaszítottaknak, nemcsak
meggyógyította a betegeket és vigasztalta a szenvedőket, hanem kiváltságos
szeretettel szerette őket, olyannyira, hogy testvéreinek nevezte őket, egészen
titokzatos szolidaritással azonosulva velük.
Jézus
ma is jelen van azokban, akik igazságtalanságot és erőszakot szenvednek, akik
munkát keresnek vagy hátrányos körülmények között élnek, akik különféle háborúk
miatt kénytelenek elhagyni hazájukat. Hányan és hányan szenvednek körülöttünk
más okokból is, és talán kimondatlanul is a segítségünket kérik. Jézus az, aki
konkrét szeretetet kér, az új igényeknek megfelelő új „irgalmassági cselekedeteket”.
Senkit
nem zár ki. S ha egy beteg idős asszony Jézus, akkor hogy ne segítenénk
mindazzal, ami enyhíti a körülményeit? Ha egy menekült gyereknek nyelvet
tanítok, Jézust tanítom. Ha segítek otthon anyukámnak takarítani, akkor
Jézusnak segítek. Ha reményt viszünk egy rabnak, és vigaszt a szomorkodónak,
vagy megbocsátunk annak, aki megsértett, Jézussal lépünk kapcsolatba.
Valahányszor megtesszük ezt, a gyümölcseként nemcsak azt tapasztaljuk, hogy
örömet szereztünk a másiknak, hanem bennünket is nagyobb öröm tölt el. Ha
ajándékozunk, kapunk, belső teljességet tapasztalunk, boldogok leszünk, mert
akkor is, ha nem tudtuk, Jézussal találkoztunk: a másik az a kapu – Chiara
Lubich írása szerint –, amelyen át Istenhez juthatunk.
Lelki
tapasztalatának már a kezdetén így ír ennek az életigének a hatásáról: „A
felebaráttal és a szeretettel kapcsolatos egész korábbi felfogásunk
összeomlott. Ha Krisztus valamiképpen mindenkiben ott van, akkor nem tehetünk
különbséget, nem részesíthetünk előnyben senkit. Szertefoszlottak azok az
emberi elképzelések, amelyek osztályozták az embereket: honfitárs vagy
külföldi, öreg vagy fiatal, szép vagy csúnya, antipatikus vagy szimpatikus,
gazdag vagy szegény. Krisztus volt ott mindegyikük mögött, Krisztus volt ott
mindegyikükben. És valóságosan egy másik Krisztus volt minden
embertárs (…).
Így
élve felfedeztük, hogy számunkra az embertárs az út, amelyen eljuthatunk
Istenhez. Sőt, úgy tűnt számunkra, hogy a testvér olyan, mint egy kapu, amelyen
át kell haladnunk, hogy Istennel találkozhassunk.
Ezt megtapasztaltuk az első napoktól kezdve. Micsoda egységre találtunk
Istennel este az imában vagy az összeszedettségben, miután az egész nap
folyamán szerettük Őt a testvérekben! Ki más adta volna nekünk a vigasztalást,
ezt az olyannyira új, oly mennyei élményt, ha nem Krisztus, aki élte
evangéliumának szavait: »adjatok és adnak majd nektek is« (Lk 6,38).
Mi szerettük Őt egész nap a testvérekben, és íme, most Ő szeretett bennünket.” (Chiara
Lubich: Jézus a testvérben, Új Város, Budapest, 2013, 80. o.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése