Életünk megváltozik, de meg nem szűnik – Majnek Antal püspök húsvéti gondolatai
Az alábbiakban közöljük Majnek Antal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye főpásztorának húsvét alkalmából írott gondolatait.
Minden
érző szívű embert fájdalommal tölt el, ha szenvedőkkel találkozik, vagy ha egy
szenvedővel él, dolgozik együtt. Növekszik fájdalmunk, ha úgy sejtjük, nincs is
már remény, és a házastársunk, szülőnk vagy testvérünk meg fog halni. Részvétet
ébreszt minden jó barátban, ha idő előtt meghal valaki. Oly sok „miért?”
hangzik el ilyenkor, néha csúnyán, keserűen vádolva valakit – talán még az
Istent is. Ez a lázadó, bántó hangnem különösen fáj Mennyei Atyánknak, aki
pedig tudjuk, hogy éppen ezért küldte le Fiát, hogy elmondja nekünk az
örömhírt: van szabadulás! Minden bajból, a Sátán leghalálosabb szorításából is.
Igen, az Isten Fia, a názáreti Jézus lejött a földre, meghirdette az Isten
Országát, elmondta a bejutás feltételeit: mindaz, aki hisz benne, annak örök
élete lesz, s ő azt feltámasztja az utolsó napon (vö. Jn 6,40). Megtanította
övéit a földi boldogulásra is nyolc boldogságmondásával. Aki vállal minden
keresztet Ővele, azt Ő már ebben az életben is a teljes szellemi boldogságra
vezeti. A pünkösdi kegyelemáradás óta ezt bizonyítják Jézus igaz hívei,
szentjei. Ezt a mennyből származó békét, örömet semmi sem tudja elvenni, még a
test számára kínkeserves halál sem, mert Szent Pállal valljuk: „A mostani
pillanatnyi könnyű szenvedés ugyanis a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét
szerzi meg nekünk” (2Kor 4,17).
Jézus
gyakran bátorította hallgatóit, hogy nem a halálé az utolsó szó. Szépen
fogalmazza meg ezt a szentmise hálaéneke: „Életünk megváltozik, de meg nem
szűnik, s mikor halandó testünk enyészetnek indul, lelkünket a mennyben örök
otthon várja!” Jézus a halottfeltámasztásokkal is bizonyította szavait. Óriási
volt minden alkalommal az ámulat, pedig a Mester azt tanította, hogy ennél is
nagyobb dolog a lelki halálból feltámadni. Ilyenkor nagyobb öröm van a
mennyben, mint a többi igaz miatt. Ezt mutatta be például a tékozló fiúról
szóló példabeszédével is.
Az
idősebbek gyakran esnek abba a hibába, hogy minden fiatalt ilyen tékozló fiúnak
látnak, s jobban szeretnék, ha hűséges fiak lennének körülöttük. Érthető ez a
kívánság, de láttuk az idősebb fiú történetében, hogy ebben is érhet minket
nagy csalódás. A fiataloknak ma sem több szidásra, hanem inkább segítségre van
szükségük. Gondoljuk csak meg, kik a felelősek az ő elcsábulásukért,
elcsavargásukért: azok a tévéműsorok, az internet veszélyes, bűnös kínálatai, a
szórakoztatóipar erkölcstelensége stb. Ezeket pedig felnőttek irányítják!
Lehet, hogy az otthon elcsattanó pofonok többségét nem is a gyerekek, hanem a
szülők, nevelők érdemelnék?! Az apák bűne a rossz példa által száll tovább a
fiakra. Ez az, amit az Ószövetség a harmadízig, hetedízig való büntetésnek
nevez.
A jó
hír az, hogy a nemzedékről nemzedékre áthagyományozott bűn láncolata
megszakítható! Igaz, nem emberi erőből. De „gyengeségünkben segítségünkre siet
a Lélek”, és – ha együttműködünk – a sátán kénytelen kiengedni bennünket a
kötelékei közül, hiszen Jézus megfizette értünk a váltságdíjat. A vérével
fizette meg. Ennyire fontosak vagyunk neki. Kivétel nélkül mindegyikünk. A pap,
a munkásember, a háziasszony, a magatehetetlen idős, egyformán. Még csak nem is
érdemeink szerint: ugyanúgy végtelenül fontosak neki a jók is, a bűnösök is, a
lenézettek, a mások által elítéltek. Ő nem azért jött, hogy elítélje a világot,
hanem, hogy megmentse azt. (Jn 12,47) És boldog az az ember, aki azok közé
sorolja magát, akiknek szükségük van megmentésre, mert az hálával fogadja Jézus
megmentő szenvedését, és része lesz a Feltámadás örömében.
Kívánom az egyházmegye híveinek és Neked, kedves olvasónak, hogy merd
gyengeségeid, bűneid sötétségét előhozni a pincéből, hogy a Feltámadás
fényességében megsemmisüljenek, és így az Irgalmas Isten öröme betölthesse a
szíved!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése