Az Irgalmasság Szent Éve 156.

A templomszentelés ünnepét

A templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben.Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon csarnokában. A zsidók körülvették, és kérdezték tőle:Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyiltan. Mondtam már nektek,felelte Jézus, de nem hiszitek. A tettek, amelyeket Atyám nevében végbeviszek, tanúságot tesznek mellettem. Mégsem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. A juhaim hallgatnak szavamra, ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, nem ragadja ki őket a kezemből senki. Atyám adta őket nekem, s ő mindenkinél nagyobb: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. S én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10,22-30) Jézus két érvre is hivatkozik válaszában: Az első: vannak már tanítványai, akit a pásztorok nyelvén juhainak nevez. Ez azt jelenti, hogy Ő és tanítványai csodálatos szeretetben élnek egymással. Nem állítja, hogy egyenlőknek tartják egymást, hanem azt érzékelteti, hogy a pásztor a maga éles eszével és szellemi meg testi képességeivel messze felülmúlja a rábízott juhnyájat: mindig azt teszi, ami azoknak kedvező: a legtáplálóbb rétre irányítja őket, védi a leselkedő ragadozóktól, viszont a juhok ismerik és követik a hangjában feléjük röpülő parancsot. Jézus nem dorgálja a támadóit, de ezt nekik is felajánlotta már nem egyszer, és visszautasították. Erre akarja felhívni támadói figyelmét: az egyik fél, aki öröktől fogva saját erejéből birtokolta a végtelen isteni lényeget (természetet, állagot) át akarta adni maradéktalanul annak, „akit isteni szüléssel szült meg az idő kezdete előtt” (Vö.Nicea-Konstantinápolyi hitvallást, amit minden vasárnap és nagy ünnepen elimádkozunk). Már Dávid elénekelte Kr.e. ezer évvel: „Azt mpondta az Úr az én Uramnak: Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul!” Az Úr kinyújtja hatalmas jogarod Sionból: uralkodj ellenségeid közepette! Születésed óta tiéd a királyi méltóság a szent hegyen, anyád méhétől kezdve, ifjúságod hajnala óta. Az Úr megesködött és nem bánja meg:Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint” (Zsolt 110,1-5) „S én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30) „Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltöve, kezükben pálmaág. Nagy szóval kiáltották és mondták: ’Üdv Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak. Az angyalok mind a trón, a vének és a négy élőlény körül álltak, arcra bofrultak a trón előtt és imádták az Istent, mondván: Ámen, áldás, dicsőség, bölcsesség, hála, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek örökkön örökké! Ámen. Akkor a vének közül az egyik megszólított:Kik ezek a fehér ruhába öltözöttek, és honnan jöttek? Így válaszoltam:Te tudod, uram. Ezek a nagy szorongatásból jöttek, magyarázta meg, ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében. Ezért állnak Isten trónja előtt, s éjjel-nappal szolgálnak neki a templomban. A trónon ülő közöttük lakozik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, a nap nem égeti őket, mert a Bárány , aki a trón közepén áll, legelteti és élő vizek forrásához tereli őket, az Isten pedig letöröl a szemükről minden könnyet” (Jel 7, 9-17) A sok próbatételt átvészelt mennylakók láthatják igazán, hogy mennyire szükséges a földi próbatételek jutalmazása odafönt.