A szeretet fészkében
A
szeretet fészkében nem lesz mindenkinek helye, lesznek vezeklő állapotú
egyének, és a fészek lakói sem maradéktalanul boldogok, de a mennyország, mint
végcél megmarad. Ezt nem az ember éri el, hanem Isten segíti hozzá az embert
azzal, hogy Megváltót ígér, aki helyrehozza az ember vétkét, visszaadja a
megszentelő kegyelmet, az istengyermekséget, mennyországot. Az Atya újkori
megnyilatkozásai adnak igazán teljes értelmet ennek a tervnek: Isten előre jól
tudott mindent, azt is, hogy szeretetének ezt az óriási jelét sem értékelik
majd kellőképpen. Ő maga jön el Fiában. Tudja ugyan: „Nem vesznek tudomást
jelenlétemről, még ha közel is vannak hozzám. Fiamban bántalmazni fognak,
minden jó ellenére, amit nekik cselekedni fog. Fiamban megrágalmaznak,
keresztre feszítenek, hogy megöljenek." (Az Atya szól gyermekeihez, 26)
Megdöbbentő szeretet! A folytatás is meglepő: „Vajon megállok-e ezért? Nem,
gyermekeim, az emberek iránti szeretetem sokkal nagyobb. Nem álltam meg itt:
felismerhetitek jól, hogy szerettelek benneteket, hogy úgy mondjam, jobban,
mint szeretett Fiamat, vagy jobban, mint saját magamat. Amit nektek mondok, az
annyira igaz, hogy ha elegendő lett volna teremtményeim egyike, hogy
levezekelje a többi ember bűneit Fiaméhoz hasonló élet és halál által, haboztam
volna. Miért? Mivel elárultam volna szeretetemet, szenvedést okozva egy másik
teremtményemnek, aki szeretek, ahelyett, hogy Én magam szenvedtem volna
Fiamban. Sohasem akartam szenvedést okozni gyermekeimnek. Mindent a szeretet
vezetett. Igen, a Szeretet az, amit tudtotokra akarok adni. Mostanára ez a
szeretet feledésbe merült. Emlékeztetni akarlak benneteket rá, hogy
megtanuljatok engem olyannak megismerni, amilyen vagyok. Hogy ne féljetek úgy,
mint a rabszolgák, egy olyan Atyától, aki benneteket ennyire szeret. És
lássátok, ebben a történetben még csak az első évszázad első lapjánál tartunk,
és folytatni szeretném egészen napjainkig, a XX. századig. Mit kíván tőlünk az
Atya?„Ti tehát legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes"
(Mt 5,48) Lehetetlen kívánság? Olyan tökéletes, mint a végtelen Isten, nem
lehet az ember. De Jézus megmagyarázza a lényeget: tökéletes, mint a mennyei
Atya, aki „fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és
gazembereknek”(45) Gyakorlatilag azt kívánja az Úr, hogy sajátítsuk el az Atya
stílusát, tegyük a jót mindenkivel. Így leszünk hozzá hasonlóak, így ismer majd
el minket gyermekeinek a halál pillanatban, amikor magához hazahív. Ez az
elgondolás egybeesik a fentebb mondottakkal, hogy minden ember egy isteni
vonást kell, hogy megvalósítson életével. Érthető hogy Jézus az utolsó
ítéletről mondott példázatában csupán arra utal, hogy a jócselekedetekben
mennyire voltunk pontosak és serények. Honnan tudjuk, hogy a rengeteg
tennivalóból, ami életünkben feladatként jelentkezik, vagy feladatunk lehet, mi
a teendőnk? Hisz nem ismerjük a képet, amit az Atya tervezett rólunk, aminek
egy-egy részletét kell elkészítenünk napról-napra. Szent Pál is megjegyzi, hogy
nem tudja, mihez kell segítséget kérnie, de szerencsénkre a Szentlélek ismeri
az Isten mélységes titkait, a mi élettervünket is, így tud rajtunk segíteni. A
mi dolgunk tehát az, hogy reggeli imánkban kérjük a segítségét, mutassa meg,
mit kell tennünk a cél érdekében kötelességteljesítéssel és egyéni
jótéteményekkel, hogy a végső kompozíció mai részlete tökéletes legyen,
beleilleszkedjék a nagy műbe. Aki érti Isten akaratát, és egész életében ennek
megfelelően igyekszik tenni a jót, a halál pillanatában, amikor a lélek kilép a
testből, mindent szellemi szemmel lát. Látja a neki szőtt isteni tervet, és
mellette a tényleges művet is, amit életével kialakított
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése