Évközi 8. hét szombat

Évközi 8. hét szombat

Van, akin meg kell könyörülni, van, akit ki kell menteni, életünket is kockáztatva, mint a kisgyermekéért a lángokban álló házba is visszarohanó édesanya, s végül van, akit csak félelemmel és rettegéssel szánni lehet, menekülve a közeléből, mint Ábrahámnak és Lótnak Szodoma városából, különben az égő város lángjai elnyelnek, fertőzete utolér, és halálos ragálya minket is pusztulásba sodor. Jézus könyörült a tévelygőkön, megesett rajtuk a szíve, a bűnösök előtt szélesre tárta a mennyek országának kapuját, azokkal azonban, akik bezárták szívüket Isten irgalmas szeretete előtt, nem tudott mást kezdeni, mint hogy jajt mondott rájuk, ami nem annyira fenyegetés, mint inkább siralom.

Jézus több alkalommal is és hangsúlyosan reális lehetőségként, félelmetes valóságként beszélt a kárhozatról. Ma ezzel szemben a poklot szívesen kihagyják az evangélium hirdetéséből, vagy metaforikusan, elbagatellizálva beszélnek róla. Azt a véleményt is hallani, hogy ma már a katolikus Egyház sem gondolja egészen komolyan a pokol tényét, hiszen a katekizmus legújabb kiadásában az örök tűz kifejezés idézőjelben szerepel. De vajon egy teológiai kijelentésben lehet-e egyáltalán másként említeni az örök tüzet, mint képletesen, érzékeltetve, hogy az emberi fogalmak és a nyelv csak halványan sejtetni tudják a kárhozat rettenetes valóságát, mint ahogy az örök lakoma képe is csak gyatra hasonlat, amikor a mennyei boldogságról beszélünk?

Urunk Jézus, könyörülj meg rajtunk, bűnösökön, s ne engedd, hogy szívünket megkeményítve ellenálljunk a kegyelemnek, mint ellenfeleid a mai Evangéliumban, vagy lekicsinyelve földi életünk tétjét kockára tegyük örök üdvösségünket. Segíts, hogy akit csak lehet, megpróbáljunk kimenteni a kárhozat lángjaiból, ha pedig azt tapasztaljuk, hogy van, akin nem tudunk cselekvő módon segíteni, akkor se fordítsuk el szívünket tőle, hanem imádságban hordozzuk őt, az ítélkezést Rád bízva, aki az utolsó pillanatig sem mondasz le egyikünkről sem.