Görbe László: Fogadjuk el a világot olyannak, amilyen, de alakítsuk pozitívan

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Paedagogia Christiana díjat adományozott Görbe László piarista szerzetesnek, a Szent Margit Gimnázium igazgatójának. Több mint negyven éves oktatatói-nevelői pályája tapasztalatairól kérdeztük a szerzetes tanárt.

– Milyen hozzáállással tudnak ma a Kalazanci Szent József nyújtotta eszménykép alapján közelíteni a fiatalokhoz?

– Ma ugyanannyi magára hagyott gyerek van. Lehet, hogy jómódban él, van szobája, „kütyüje”, de ugyanúgy magára van hagyva, mint az utcagyerekek, akiket Kalazancius összeszedett és tanított. Első mozdulata az volt, hogy megmosdatta őket, szeretettel közeledett hozzájuk. Ugyanezt kell csinálni. Kivesszük a kütyüt a kezükből, megszólítjuk őket. Ne a kütyü irányítsa a gyereket, Istennel hozzuk őket kapcsolatba. Nyújtsunk megfelelő programot, és számoljunk a kütyükkel, azokkal együtt is keressük a párbeszédet. A virtuális világ elhiteti a gyerekkel, hogy ő fontos, mert folyamatosan érdeklődik iránta, válaszol a kérdéseire. Bennünk mintha nem lenne meg az azonnali válaszadás képessége, nem villódzunk percenként, nem tudunk azonnal válaszolni. A gyerek számára a pillanat tört része alatt változik a kép, mi pedig az ezelőtti ötödik képre válaszolunk.

– Negyvenegy éve dolgozik az oktatásban. Hogyan változott az elmúlt évtizedek  során a tanár szerepe és feladata?

– Tanári pályám kezdetekor viszonylagos szegénységben éltünk, ma tárgyi eszközök sokaságával vesszük magunkat körül, elképesztő mértékben kötődünk világunkhoz. Korábban hittek abban az emberek, ha valaki értelmiségi pályára kerül, az többletet jelent az életében. Ma sem a gyerekek, sem a társadalom nem hisznek ebben. Akkoriban egy osztályban meghirdetett túrára eljött a többség, ma a mi nyolcszáz fős iskolánkban húsz-huszonöt gyerek kapható egy szombati gyalogtúrára. Míg korábban ritkaságszámba ment egy tornaórai sérülés, most hetente írok alá baleseti jegyzőkönyvet. A mai fiatalok sokkal sérülékenyebbek. Pályám elején olyan fogalmakat, mint a diszlexia, diszkalkulia, nem ismertünk. Ma minden osztályban három-négy felmentett van. Általános jelenség, hogy egy gyerek valamiből kiváló, egy másik tárgyból pedig a bukás küszöbén áll. A gyerekek körülbelül tizenöt-húsz százaléka küzd valamilyen tanulási nehézséggel itt a Margitban, máshol ez a húsz-huszonöt százalékot is eléri, bár nincsenek összesített adataink. Hatalmas kihívást jelent ez az oktatásnak. Megszüntették a különleges képző intézményeket, összekevertük a gyerekeket, és nem tudunk velük mit kezdeni.

– Hogyan tudnak erre válaszolni?

– A baj az, hogy a gyerekeket nem fejlesztjük, hanem felmentjük. Melyik munkahely fogadja el a felmentést? Hazudunk a gyereknek, amikor felmentjük. Mentsük fel az osztályzás alól, de ne a tanulás alól! Olyan iskolában kell gondolkodni, ahol a gyerekek különleges képességét ki tudjuk bontani, de abból a tárgyból, amiből gyenge, amennyit lehet, megtanítunk neki. Hátha ki tud bontakozni később. Sokszínűbb iskolarendszerre lenne szükség, vagy magát az iskolát kellene sokszínűbben megszervezni. Ez ugyanakkor drágább.

Nézzük, mennyire elegáns a Margit épülete, s a többi 1800-as években épült iskola, ezek paloták, mert az értelmiséget palotában kell nevelni. A mai tapasztalatom is azt mutatja, ha az igényesség megjelenik a környezetben, a gyerek is kezd igényes lenni. El kell hitetnünk, hogy az értelmiségi pálya értékes, még ha nem is jár annyi pénzzel, amennyit álmodnak. Azt szoktam mondani, az az eredeti bűn, hogy az ember elhiszi a reklámokat. Azt, hogy a másik, a rossz út könnyebb. Utóbb kiderül, sokkal nehezebb.

– Nagy gond a motiválatlanság is.

– Hány olyan felnőttet találunk, aki motivált a munkájában? Hányszor mondjuk, hogy nincs értelme egy munkahelyi feladatnak, hogy csak a pénzkereset a fontos? De beszélünk arról, mennyire szeretjük a pályánkat? Persze nem a huszadik dolgozatnál, hiszen minden pályának van olyan része, amin át kell esni. Az a kérdés, mit kommunikálok, a nehézségét, vagy azt: „Hű, de klassz!” A kísérletezést, a példamegoldást, az örömet – milyen szép világot teremtett az Isten? Hinnünk kell abban, hogy Isten szép világot teremtett. Ezt újra és újra el kell mondani. Előbb-utóbb talán megragad bennük. Időnként igyekszünk elrontani, de a szépség ott van.

– Mintha hiányoznának a nagy tanáregyéniségek…

– Azt gondolom, ma is vannak, és mindig is lesznek tanáregyéniségek. Mindig másképpen kell közeledni a tanításhoz, a gyerekekhez, mert más a körülöttünk lévő társadalom. Meg kell találni azokat a formákat, amelyekre rezonálni tudnak. A pécsi Zsolnay Múzeumban például azt a feladatot adtam nekik, keressék meg, melyik vázát vinnék haza. Lázasan fényképeztek, s közben megnézték az egész kiállítást. Vagy a zenével: Minden évben meghívom a gimnáziumba Hegedűs Endrét zongorázni. Nagyon élvezik a gyerekek, hangosan kifejezik a tetszésüket, ezt a művész is élvezi, ő is „rátesz” egy kicsit. Rengeteg az ötlet, a lényeg, hogy a gyerekek megérezzék, hogy értik őket és odafigyelnek rájuk.

– Az elhangzottak alapján nem értem az optimizmusát.

– Nem gondolom, hogy a látlelet ne adna okot az optimizmusra. Fizikusként azt vallom, látni kell, milyen anyaggal dolgozunk. A sajátosságait figyelembe véve kell vele dolgozni. Ha nem teszem, kudarcra vagyok ítélve. Önmagában persze a szembenézés nem garantálja, hogy eljutok a megoldáshoz, de az első lépést megtettem: oda tudok figyelni rá.

– Mi teszi bizakodóvá?

– Ha azt kérné tőlem valaki, ugorjam meg a 150 centit, ma már nem menne. Tizenévesen gond nélkül megcsináltam. Akkor nem tudtam okosakat mondani, most meg igen. De a lelkesedés akkor is megvolt, és most is megvan. Ezt kell az embernek „átmentenie”. Merjük a világot olyannak elfogadni, amilyen, de tudjuk pozitívan alakítani. Számomra ebben jelenik meg a piarista hivatás: merjük elhinni, hogy az Úristen velünk van, itt van, megfoghatóan. Kezünkbe adta a világot, ránk bízta. Nem azt mondja, hogy ezt vagy azt ne csináld. Azt kéri, ismerd meg. Nem lehetek nagyképű, nem hihetem, hogy már megismertem. Hányszor volt, hogy mellényúltunk keményen, és tanítottuk évekig... De azt, hogy most itt vagyunk, és ilyennek látjuk a világot, el tudjuk mondani. Így tudjuk mérni. És időnként kitűnnek a szépségek, és ebből kitűnik az ember, és a szabad akarat miatt még egy furcsa „gellert kap az egész”.

– Ahhoz, hogy az ember ezt a lelkesedést megőrizze, milyen erőforrásokra támaszkodhat?

– Erőforrást ad az Úristen, és az elődök példája, akik előttem ezt a pályát élték. Láttam meghalni Kovács Mihály tanár urat, élete végén ágyhoz kötve, ápolásra szorulva. Leépült, de mindvégig oda tudott figyelni azokra, akik kiszolgálták. Tudunk-e mi az Úristenre figyelni, hogy merre irányít? Én mindig azt keresem, amikor valami az életemben nem sikerül, hogy mit is akar Isten üzenni ezzel. Megóv valamitől, továbblök. Ne gondoljuk, hogy vége a világnak, ha nem úgy sikerül valami, ahogy szeretnénk. Merjük felvállalni, ez most ennyire sikerült, sok más esetben pedig jobban fog menni. Ennek tudatában megőrizhetjük a belső derűt.

Görbe László a kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett 1965-ben, és még ebben az évben megkezdte a noviciátust. 1966-ban tette le első fogadalmát, majd 1973. augusztus 25-én szentelték pappá. 1970-től az ELTE matematika–fizika szakos hallgatója volt. Tanulmányai befejeztével 1975 és 1979 között tanárként és prefektusként tért vissza a kecskeméti Piarista Gimnáziumba, majd 1979-től 1995-ig a budapesti Piarista Gimnázium tanári testületét erősítette.

1979-ben  programozói diplomát szerzett. 1990 és 1995 között az MKPK megbízásából a katolikus iskolák szervezésében vett részt. 1995–1998 között a veszprémi Padányi Biró Márton Római Katolikus Iskola és ebben az időszakban egy éven át a veszprémi Davidikum Római Katolikus Középiskolai Kollégium igazgatója is volt. 1998 és 2003 között a budapesti Piarista Gimnázium igazgatói feladatait látta el, majd 2007-ig matematika–fizika szakos tanárként oktatta az iskola tanulóit. 2007-től napjainkig az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Magyar Tartományának kérésére a Szent Margit Gimnázium igazgatójaként végzi hivatását.

Négy éven keresztül a Közoktatás-politikai Tanács választott tagja, illetve hat éven át az Országos Köznevelési Tanács aktív tagja volt. Több állami kitüntetés birtokosa. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet kiadványa a fizika-OKTV kiváló felkészítő tanárai közé sorolja Görbe Lászlót.