Évközi 9. hét kedd
Szent Pál apostol Rómaiakhoz írt levelében úgy tekint
a kozmosz hatalmas átalakulása elé, mint amely Isten fiainak dicsőséges
kinyilvánulása lesz. A természet – vagyis a csillagok, kövek, növények és
állatok, emberi testünkkel és ösztöneinkkel egyetemben – az után sóvárog, ami a
lelkünkben már végbement: a régi világ rettenetes összeomlása s a kegyelmi élet
csírájának megjelenése és kibontakozása után, mert sorsa mindenestül
összefonódik az ember szívének legbensőbb történetével. Ebből az is következik,
hogy a végső nagy rombolást, a régi világ gyökeres átalakulását és az új világ
születését nem egy kozmikus katasztrófa, hanem Isten szeretete viszi végbe,
mely már el is kezdte működését bennünk a hit és a keresztség által szívünkbe
árasztott Szentlélek erejével.
A keresztény ember számára tehát a világ összeomlása
nemcsak jövőbeni, hanem valamiképpen jelenvaló, sőt már megtörtént esemény is,
mert mi, akik megkeresztelkedtünk, a Szentlélekben, Isten átalakító tüzében
merültünk alá. A világ vége lelkileg már végbement bennünk, az egek tűzben
elégtek, az elemek megolvadtak, s valami új jött létre. Létrejött az új ég: az
örök istenfiúság csírájából kinövő, új minőségű istenismeret és istenkapcsolat
horizontja, és az új föld, mivel lényünk középpontja átkerült Isten világába.
Azért várjuk és siettetjük az Úr eljövetelének napját, mert arra vágyunk, hogy
Isten újjáteremtő műve mielőbb beteljesedjék. Nem görcsösen erőlködve,
türelmetlenül várakozunk, de szüntelen figyelemmel, lényünket mind teljesebben
Jézus Krisztus felé fordítva. Ez a hűséges, odaadó figyelem nyitja meg az eget,
és hozza le őt.
Urunk Jézus, hála legyen Neked, mert halálod és
feltámadásod s a Szentlélek elküldése által az Atya megkezdte újjáteremtő művét
bennünk. A keresztségben elültetted bennünk az isteni élet csíráját, de tudatos
életünk, akarati döntéseink, érzelmeink, erkölcseink, testi megnyilvánulásaink
még kötődnek a régi világhoz és annak törvényeihez. Segíts, kérünk,
kegyelmeddel, hogy az isteni létmód fokozatosan teret hódítson testi
életünkben, és mind jobban visszatükrözzük a Te képmásodat, melyre
teremtettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése