Kettéhasadt
világ – kettéhasadt tudat. Talán így jellemezhetnénk világunkat, és erről
szálnak a mai Igék
is.
A
tesszaloniki levél azt mondja, hogy annak az egyháznak, vagyis közösségnek,
mely „Istenben, a mi Atyánkban és az Úr Jézus Krisztusban él”, legyen,
pontosabban megadatik a „Kegyelem és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az
Úr Jézus Krisztustól!” Amiért lehet hálát adni és méltán, mert hiszen tetten
érhető, szemmel látható, tapasztalható, hogy a közösség hite komolyan erősödik
és az egymás iránti szeretet mindnyájukban gyarapszik, annyira, hogy dicsekedni
lehet azzal! Mindez, annak ellenére így van, illetve, talán, azért is felismerhető,
amiért hitükért el kell szenvedniük az üldöztetést, a meghurcoltatást, a
szenvedést! Pál megerősíti a közösség elszántságát azzal, hogy nevesíti, mire
való a hitük: hogy beteljesüljön a jóra irányuló készség: „hogy Urunk, Jézus
Krisztus neve megdicsőüljön bennetek, és ti is őbenne, Istenünk és az Úr Jézus
Krisztus kegyelméből”!
De,
úgy látom, hogy minden közösségben vannak bölcsek, írástudók, farizeusok, az
igazság szószólói, akik a törvényt, és a hatalmat képviselők, a gőgösek, akik
bőszen vallják és védelmezik a vallási igazságokat, de a szeretet
irgalmasságáról megfeledkeznek. Mert számukra a ragaszkodás, a világba
megcsontosodott, rögzített szavak hatalma többet jelent, mint a szív
gazdagsága, mely szabadságra teremtette a szeretet törvényét, megengedővé téve
a megbocsátás, az irgalom, a kegyelem és a kiengesztelődés bársonyos
melegségét, minden ember számára, aki keresi Isten Igazságát.
Erre
a kettéhasadt tudatra mondom én azt, hogy a vallás odáig kell a világnak, míg a
személyt el nem juttatja Istennel a személyes kapcsolatára, hogy Rá találva,
ahhoz ragaszkodjon, megértve a tanítást: „az ember nem a törvény
cselekedeteiből igazul meg, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által, mi is
Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk Krisztus hite, és nem a törvény
cselekedetei által, mert a törvény cselekedeteiből egy ember sem igazul meg.”
[Gal 2,16]
Mennyire
igazat kell adnom Simone Weilnek, ennek a zsidó embernek, aki soha nem lépett
be az Egyházba, de Krisztus nagy kedvelője volt. Azt írja: „Ha választanom
kellene Krisztus szeretete és az igazság szeretete között, az igazság
szeretetét választanám, mivel meg vagyok győződve róla, hogy ha valóban az
igazságot keresem, végül Jézus Krisztus karjai közé kerülök.”
Sajnos,
a mai kereszténység körében (remélem, hogy) még általános az a vélekedés, hogy
a pap a garanciája üdvösségünknek, ahhoz kell ragaszkodnunk, amit ő mond, egész
életünkön keresztül! Ami, sajnos, nem árulkodik semmi másról, mint arról, hogy
ezeknek a keresztényeknek nincs személyes Istenkapcsolatuk, saját hitük. Isten
tiszteletét kihelyezik a külső tekintélyre, mert a saját lelküket nem találják,
nem vállalják saját énjüket! Azt remélik, hogy, ha a külső tekintélyre bízzák
magukat, akkor nem vétkezhetnek, akkor vétkeik alól fel lesznek mentve.
Tévedés! Butaság! Ez a mai bigott vallásosság, a vakbuzgóság bűne! Ettől válik
Krisztus tanítása hiteltelenné a világ szemében. A keresztény együgyűség, a hit
hiánya, mely nem lehet evangéliummá. Azt mondja Jézus ma nekünk, mai
farizeusoknak, „jaj nektek!”
Megkaptuk
a Szentlelket, Aki bennünk lakozik, és bennünk akar hallhatóvá lenni, hogy
hitünk a Lélekből táplálkozzon, és tegyen bennünket emberré, Istenhez méltó
emberré! Nem a szerint leszünk megítélve, hogy az egyik, vagy másik pap mit
tanított nekünk, hanem a Szentírás Igéje által! Én, mit értettem meg abból, mi
vált bennem életté abból! A belső hangokra figyelni, a bennem halhatóvá és
életté lett Lélekre koncentrálni!
Miután
elvégeztem napi elmélkedésemet, kezembe vettem az éppen most olvasott könyvet,
Richard Rohr –tól a Jób és a szenvedés misztériuma c. könyvet, amiben ez a
fejezet következett: Második menet: „… egyedül Isten segítségével találhatunk
rá belső hitelességünkre. Amikor bíráló hangok ostromolnak bennünket a világ
felől, a házastársak felől, a gyermekeink felől, az egyház felől, akkor nem
vagyunk elég erősek ahhoz, hogy kitartunk velük szemben, hacsak nem állunk
kapcsolatban az igaz transzcendenciával. A legtöbb ember a többiek
visszatükrözésének az áldozata. (…) Amíg nem vetjük meg a lábunkat egy
transzcendens vonatkozási ponton, addig szinte teljesen ki vagyunk szolgáltatva
mások rólunk alkotott értékelésének. Nem vagyunk képesek belülről fakadóan
önmagunk szerint élni legalábbis nem sokáig.”
Segíts
Istenünk, Szentlelked által, hogy értsük Krisztus által nekünk adott
Igazságodat, legyen bátorságunk hinni azt, és ahhoz felnőni képesek lehessünk
dicsőséget szerezve Neked, hogy e dicsőségben dicsőíthess meg minket is! Ámen
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése