A 37. Rimini Meeting hatodik napja

A 37. Rimini Meeting augusztus 24-i, szerdai napján megemlékeztek az olaszországi földrengés áldozatairól is. Az előadásokról Varga János, a bécsi Collegium Pazmanianum rektora számolt be.

A meeting utolsó előtti, szerdai napja megrendültséggel indult. „Aggodalommal és fájdalommal teli szívvel gyűltünk ma össze. A földrengés, amely hajnalban megrázta Olaszország középső részét, mindannyiunk szívét megérinti” – mondta az első rendezvény moderátora, Andrea Simoncini.

A tragédia kapcsán azt kérdezzük: mi az értelme, a jelentése mindennek? Rémületet kelt bennünk, ami történt, ezért fel kell tennünk a kérdéseinket. A lelkiismeretünknek, vagy valakinek: egy barátnak, apának vagy anyának, Istennek. De a kérdés nem béníthat meg bennünket, hanem – már most látszik – még elkötelezettebbé tesz az élet iránt, és növeli az osztozás felelősségtudatát, erősíti az egységet és a segítségnyújtás lelkületét – tette hozzá Simoncini, és rövid csendes imádságra hívta a jelenlévőket. Ezt követően bejelentette: a Meeting önkéntesei készen állnak a segítségnyújtásra, amennyiben a hatóságoktól erre vonatkozó megkeresés érkezik az elkövetkező napokban.

Egyesülve a pápa imájával, a találkozó szerdai napján valamennyi rendezvényen rövid csönddel emlékeztek meg az áldozatokról, imádkoztak, illetve este – előre meghirdetve – közösen rózsafüzért mondtak.

„Nekem tetszik egy nyugtalan olasz egyház, amelyik közelebb van az elhagyottakhoz, az elfeledettekhez, azokhoz, akik nem tökéletesek” – Matteo Maria Zuppi bolognai érsek előadásának címét Ferenc pápa tavalyi firenzei programadó beszédéből vette.

Zuppi érsek először az idei mottóról („Te érték vagy számomra”) szólt: a „te” nélkül az „én” rabjai maradunk, a gyakorlati relativizmus áldozataivá válunk, amiből bálványimádás lesz – mutatott rá. – Elfelejtjük, hogy csak a kapcsolatban találja meg az „én” önmagát. Az irgalmasság engedi meg, hogy jól lássuk a valóságot, megszabadít minket a bizalmatlanságtól, a kísértéstől, hogy megálljunk a látszatnál, és megengedi a kapcsolatot a valóságos másikkal, hogy felismerjük, önmagában értéket hordoz.

Az egyháznak gyakorolni kell a szerepét, részt kell vennie az újjáépítésben, hiszen mára ellopták a reményt, hogy hinni lehessen a jóban, az értékben. Szükséges, hogy a keresztények ne elégedjenek meg a leértékelt irgalommal, hanem rátaláljanak Krisztus arcára, annak hatalmára. Látva a kérdéseket, nehézségeket, zavart, amiben testvéreink élnek, fontos a szimpátia, amely segít átadni a legnagyobb értéket, a szeretetet – hangsúlyozta az érsek.

Nekem tetszik egy nem nyugodt, nem tétlen – tehát mozgalmas, kereső – olasz egyház, amit Ferenc pápa tavalyi, firenzei beszédében és az Evangelii gaudiumban javasol – folytatta a bolognai érsek. – Ezek olyan magok, hogy ha jól gondozzuk őket, sok gyümölcsöt fognak hozni a jövőben. Ilyen például, hogy a migrációs válság kihívásához hogyan állunk hozzá. Ebben is segít Ferenc pápa tanítása, amelynek értelmében elengedhetetlen, hogy foglalkozzunk, beszéljünk mindegyikükkel, és engedjük őket belépni, hogy ne az utcán, ne előzetes válogatás alapján, közvetítőkön keresztül kerüljünk kapcsolatba velük.

A firenzei beszéd a híveknek is szól, hogy ne érezzék magukat a közgondolkodás által ostromgyűrűbe fogott kisebbségnek, hanem egy népnek, amelynek identitását az adja, hogy Krisztus képét hordozza. Az egyháznak nyitottnak kell lennie, és nem egy steril, zárt klubnak. Csak a másikkal való találkozás teremt életet – tette hozzá Matteo Maria Zuppi.

Nem számok, hanem személyek – Migránsok, a találkozás kihívása című előadásában Silvano Maria Tomasi érsek, a Szentszék állandó megfigyelője az ENSZ-nél rámutatott, nem működik jól a világunk, ha elsáncoljuk magunkat a félelem barikádjai mögé, miközben ezrek lelik halálukat a Földközi-tengerben.

A migráció állandóan jelen volt az emberiség történetében – hangsúlyozta Tomasi érsek, majd hozzátette: a gond az, hogy nem lehet tudni, meddig tart ez a népvándorlás, és ezért bizonytalanság uralkodik. Nem elég befogadni a bevándorlókat, arra is gondolni kell, milyen eszközeink vannak, hogy gondoskodjunk róluk.

Hogy tudjuk integrálni ezeket az embereket anélkül, hogy megváltozna a társadalmunk, anélkül, hogy lemondanánk azokról az értékekről, amelyek Európát naggyá tették? – vetette fel a kérdéseket Silvano Maria Tomasi, hozzátéve: vannak olyanok, akik az evangélium üzenetét vagy szívük késztetését követve befogadnak embereket, mert a másik lehetőséget ad arra, hogy jobban megértsék saját magukat.

Romano Prodi, Olaszország egykori miniszterelnöke, az Európai Bizottság volt elnöke előadásában kiemelte: Európa rövidlátónak mutatkozik a migráció kihívásával szemben, egységes terv és egyeztetett stratégia nélkül cselekszik. Ezt jól jelzi a szíriai és líbiai menekültekkel való bánásmód, nekik ugyanis előnyt kellene élvezniük a gazdasági bevándorlókkal szemben. Hozzátette: nemcsak a befogadás, hanem az integráció is nehézséget jelent Olaszország és Európa számára.

Nagy érdeklődés kísérte Jàn Figel, az Európai Bizottság Unión kívüli vallásszabadságért felelős különmegbízottja és Firas Lutfi Aleppóban lelkipásztorkodó szír ferences szerzetes, pap beszámolóját, amelyet A reménytelenség ellenére is reménykedni – A békéért dolgozni a Közel-Keleten címmel tartottak.

Firas atya elmondta, kolostorukban a naponta előforduló támadások ellenére is gondoskodnak a hajléktalanná váltakról, a betegekről, a siketnéma gyerekekről. Emellett iskolát is fenntartanak, nemrég pedig adományokból egy medencét is üzembe helyeztek.

Nem engedjük, hogy legyőzzön a félelem. A nyári tábor elején együtt kiáltottuk a gyerekekkel: „Örömöt, nyugalmat, békét akarunk, élni akarunk, örülni akarunk, táncolni akarunk, azt akarjuk, hogy Isten teremtményeiként tekintsenek minket! Örülni akarunk, élni akarunk, meg akarjuk csinálni a házi feladatot, hallani akarjuk az iskolai csöngetést, meg akarjuk valósítani az álmainkat, derűsen akarunk élni, Urunk, ne felejts el minket, Te vagy a mi védelmezőnk!” – idézte fel a ferences szerzetes.

A gyűlölet, erőszak és terror ördögi körében hogyan neveljük a fiataljainkat? – tette fel a kérdést. – Altruizmust kínálunk fel nekik, a másik elfogadását, anélkül hogy elfelejtenénk a saját identitásunkat, azt, hogy kik vagyunk. Keresztények vagyunk, és hiszünk abban, hogy ajándékok lehetünk mások számára.

Hogyan lehet kitörni az erőszak köréből? Nehéz, ha a másik fél nem úgy gondolja, hogy „Te érték vagy számomra”, sőt, el akar törölni bennünket. Mi azonban akkor is együttérzéssel és irgalommal tekintünk rájuk – hangsúlyozta Firas atya.

Jézus azt mondta: „Atyám bocsáss meg nekik, nem tudják, mit tesznek.” Nem azért, hogy igazolja az erőszakot, a szenvedést, a rosszat, hanem hogy megnyerje a személyt, aki nem rossz, hanem boldogtalan. Ezt a megváltó üzenetet akarjuk élni. Kérdezik tőlünk, hogy félünk-e. Ez természetes emberi érzés, de Isten, aki az élet és a történelem Ura, képes legyőzni ezt a félelmet is – folytatta Firas Lutfi.

A „Miben segíthetünk?” kérdésre így válaszolt: már az ittlétetekkel, a lelkesedésetekkel segítetek. Egyébként mindenki tegye a dolgát. A segítség ez: ima, misszió és nagyvonalúság.

Ján Figel hangsúlyozta: az Európai Unió megerősítette, hogy többet kíván tenni a vallásszabadság érdekében. A prioritások: Közel-Kelet, Délkelet-Ázsia, Észak- és Kelet-Afrika, ahol valóságos elnyomás van, totalitárius rendszerek, torz blaszfémiaellenes törvények, kirekesztés, erőszak a vallásos kisebbségekkel szemben. Amint fogalmazott: ki kell mondani, a Közel-Keleten népirtás folyik.

A szeretetből mindig élet fakad – Kihívás a család számára címmel Paolo Martinelli, Milánó segédpüspöke ismertette az egyház legújabb tanítását a házasságra és a családra vonatkozóan. Elmondta, alapvetően nem erkölcsi válság van, hanem antropológiai: a férfi és nő viszonyának válságát és annak következményeit láthatjuk, vagyis hogy a mindennapi élet és a hit a hívek nagy többsége számára elszakadtak egymástól.